Jó agytorna az Éjféli látomás

Legutóbbi filmje, a Mud volt talán a leginkább közönségbarát műve, de nekem az előtte leforgatott Take Shelter jelenti a csúcsot a tökéletes szimbolikájával és a szenzációs hangulattal. Nichols most ezt a két elemet próbálta ötvözni, több-kevesebb sikerrel, az Éjféli látomás című filmben.

Két férfi elrabol egy Alton nevű kisfiút (Jaeden Lieberher) egy szektától. A srácnak különleges képességei vannak, így a szekta mellett a rendőrök és az FBI is meg akarja kaparintani magának. Elrablói (aki közül az egyik a fiú apja) egy olyan helyre akarják elvinni, ahol Alton beteljesítheti küldetését.

Alton (Jaeden Lieberher) és Roy (Michael Shannon) nagy utat tesznek meg a film során, szó szerint és átvitt értelemben is

Alton természetfeletti képességei miatt a dráma mellé egy elég erőteljes sci-fi szál is társul, ami elsőre kissé furcsának hat, de nagyon is illik a cselekménybe. A rendező szokásához híven lassan mesél, olykor talán altat is, de rengeteg esemény történik, és izgalomból sincs hiány. Remekül kezeli az arányokat és nem nyúl hatásvadász eszközökhöz. A történet remek, de sajnos túl felszínes. Nem tudunk meg semmit Alton múltjáról, a család szétszakadásának körülményeiről, és még sorolhatnám. Túl sok a miért, válasz pedig sehol, ami bosszantó. Nichols szolgál morzsákkal, de ez kevés ahhoz, hogy jóllakjunk. Ha ehhez hozzávesszük a direktor nem mindig nézőbarát közlésmódját, akkor bőven lesz okunk fejvakarásra, emiatt a film csak egy szűk rétegnek fog tetszeni. Mégis azt kell mondjam, ha nem is feltétel nélkül, de én ebbe a kategóriába tartozom, mert az Éjféli látomásban megvan az, ami miatt megszerettem Nicholst. Az ötletes, kreatív felütés, a kevés pénzből működő, impozáns látvány, de leginkább a szabad kéz a nézőnek. Nincs szájbarágás, a sztori a felszínesség ellenére is olyan, amilyennek lennie kell.

Mint említettem, a válaszok hiánya sok tekintetben zavaró, de ez nem igaz a végkifejletre. Itt meg lehet és meg is kell dolgoztatni az agytekervényeinket, teóriákat gyártani, szimbólumokat keresni és levonni a következtetést. Aki nem szeret gondolkodni egy filmen, az nem fogja értékelni ezt a fajta szabadságot, de én nagyon kedvelem azokat a művészeket, akik képesek elmélkedésre késztetni a nézőt.

Az Éjféli látomás nem Nichols legjobbja, kicsit más vizekre evezett, mégis megmaradt a kaptafánál és hozta a saját stílusát. A hibái ellenére roppant egyedi és kedvelhető, a színészek szenzációsak (Michael Shannonnal az élen), az atmoszféra pedig magába szippant. Elsősorban azok fogják értékelni, akik nem félnek attól, ha egy film kihívás elé állítja őket.