Bulvár

2016.07.08. 09:47

Kávézás közben jön meg az étvágy és egyik szenvedély hozza a másikat

Molnári - Lehet benne fehér, barna, vagy akár zöld, rajta pedig történelmi, vidám és egészen pikáns is. Előbbi cukor, utóbbi kép, ami pedig összeköti őket: a cukorzacskó. A molnári Horváth Olga közel 10 ezer cukortasakkal rendelkezik, de ez a gyűjtemény állítólag még „kicsinek” számít a gyűjtők világában.

Horváth-Balogh Attila

Az igazán „nagyok” 50-60 ezernyi színes kis tasakocskát birtokolnak – de Olga is jó úton jár, hiszen 3-4 évvel ezelőtt még csak pár ezer cukortasak alkotta a gyűjteményét. Hazánkban egyébként nem kevesen hódolnak ennek a kedves szenvedélynek, a gyűjtőknek már egyesületük is van: a HUNniai Cukorzacskó-gyűjtők Társasága, azaz a HUNCUT.

Horváth Olga gyűjteményének egy kis részét mutatja, kezében a Koday László-féle új cukortasak-sorozat (Fotó: Szakony Attila)

- Mára meglehetősen sok gyűjtővel sikerült kapcsolatot kialakítanom és ennek köszönhetően duzzadt fel ilyen szépen a gyűjteményem – bocsátotta előre molnári otthonában tett látogatásunkkor Horváth Olga. – A tárolásra is sikerült egy jó módszert kidolgoznom: a legkiválóbb, ami létezik e célra, a futballista matricás album. S hogy miért gyűjt valaki cukortasakokat? Mindenki gyűjt valamit ezen a világon, van, aki egyfélét, van aki többfélét, s olyan is van, amikor egyik gyűjtőszenvedélyből fakad a másik. Az én hobbim 6-8 évvel ezelőtt kezdődött, amikor néhány érdekes cukrot kaptam a kávézásaim során külföldön, főleg Olaszországban. Mind a mai napig ezeket szeretem a legjobban, mert szerintem az olasz cukortasakok készülnek a legszebb grafikával az egész világon. Aztán amikor már tetemes mennyiség gyűlt össze, párom, Klaszán Sándor biztatására utánanéztem az interneten, hogy van-e még valaki ilyen elvetemült, mint én. Akkor találtam rá a HUNCUT Egyesületre, aztán rátaláltam még sok-sok külföldi cukorgyűjtőre, s felvettem velük a kapcsolatot. Egy idő után már ők kerestek engem és nem én őket csereügyben. Mindenkivel cserélünk mindenfélét, én üres, vagy teli tasakokat gyűjtök attól függően, hogy honnét kapom őket – ugyanis a nyugati államokban inkább üres, a keleti országokban pedig főleg teli állapotban folyik a gyűjtés, illetve a cserebere. Természetesen, nem csupán kereskedelmi forgalomban lévő tasakok a gyűjtőszenvedély tárgyai, ugyanis az egyesületek maguk is adnak ki sorozatokat. Így van ezzel a mi szervezetünk is, ahol az újabb sorozatok megtervezésében  én is részt veszek.

A legendás Aranycsapat, cukortasak puzzle-n

A legutóbbi ilyen Olga ötletéből Koday László festőművész pajkosan meseszerű festményeit ismerteti meg a nagyvilággal.

– Felvettük a művésszel a kapcsolatot, kiválasztottunk 10 darab képet, s eztán indulhatott a gyártás – folytatta Horváth Olga. – A sorozatot Olaszországban készítették el számunkra. Büszke vagyok rá, hogy ezt én találtam ki és van még legalább 48-féle ötletem... Szeretném a régi falvédőket is ily módon megőrizni és bemutatni az utókornak. Ugyanis az egyesületnek és nekünk, cukorgyűjtőknek nem csak az a célunk, hogy kávézásaink során zsebre rakjunk egy-egy tasak cukrot, hanem hogy a magunk eszközeivel segítsünk megőrizni és továbbadni Magyarország értékeit, hagyományait, például a hungarikumokat. Hiszen gyakran külföldi „kollégákkal” cserélünk cukortasakokat, akik így nem csak egy-egy szépen megtervezett sorozattal gazdagodnak, hanem kapnak egy szeletkét Magyarországból is.

Tasakok esküvőre, halloween-re, bármilyen alkalomra

Olga megmutatta gyűjteményét, melyben rengeteg érdekesség lakozik. E sorok szerzőjének legjobban a becsomagolt kockacukrok tetszettek, ezekkel indult anno a kávézás eme kötelező tartozékának gyártása. Aztán jöttek a cukortasakok, melyekre először csak a gyártó, vagy a forgalmazó logója, adatai kerültek. Mára grafikai nagyüzemmé nőtte ki magát a kávékultúra ezen része: a molnári gyűjteményben láttunk magyar királyokat ábrázoló, esküvőre. Halloween-re készült, de még névjegyként is funkcionáló (Németországban máig gyakorlat, hogy az üzleti partnerek kávés tárgyalásaik során ilyeneket adnak egymásnak a gőzölgő fekete mellé) tasakokat is. Sőt, némelyiken aktfotóval próbáltak kedvet csinálni a gyártók – talán a kávézáshoz, s létezik olyan sorozat is, mely puzzle-ként működik, mert ki lehet a darabjaiból rakni például Nagy-Magyarországot. Aztán van olyan sorozat, amelyik az ismeretterjesztést tűzte ki célul és az afrikai állatfajokat mutatja be. És akkor még nem ejtettünk szót a cukor stickekről, a tetraéder alakú csomagolásról, vagy a süvegcukrokról

Kocka- és tetraéder formájú cukrok, illetve tasakok

– Van cukrom Indonéziából, Venezuelából, Brazíliából is – fűzte hozzá a molnári gyűjtő. – Ezek a legtávolabbiak, s csak érdekességként említeném meg, hogy például a Brazíliából érkezőket mindig felbontja a NAV, hol a miénk, hol a braziloké. A gyűjtemény legrégebbi, 30-as 40-es évekből való darabjai holland cukrok, melyekre (több ezer darabra) egy, a második világháborúban valamiféle csodás véletlen folytán nem lebombázott ház padlásán bukkantak rá. Ezekből aztán a cserebere révén jutott a világ minden pontjára – a legértékesebbek, nem csak a koruk, hanem megmenekülésük okán is, és azért mert az első, a csomagolt kockacukrokat váltó tasakos cukrok közé tartoznak.

Horváth Olga azt is elárulta: Magyarországon egyre népszerűbb a cukortasakgyűjtés. Talán azért is, mert mind több vendéglátóhely tulajdonosa jön rá, hogy feldobhatja az üzletmenetet saját, a vendéglőre szabott, a vendég és a kedvenc kávézóhely közti kapcsolatot személyesebbé tevő cukortasakkal.Viszont az is igaz: a rossz kávét egy szép tasak sem tudja feledtetni...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!