Bulvár

2016.03.25. 12:20

Kész vagyok-e életemet mások szolgálatára szentelni? Nézz a keresztre, és akkor tudsz majd válaszolni!

Közeleg a keresztény vallás legnagyobb ünnepe, a húsvét. A nagyhét nagyböjt utolsó hete, ami virágvasárnaptól nagyszombatig tart. Utolsó három napja a sacrum triduum Paschale, azaz a húsvéti szent három nap. Nagypénteken az egyházban nincs szentmise, mert e napon maga a megváltó Jézus mutatott be áldozatot.

Mikó-Baráth György

Nagypéntek igazi üzenetéről, a böjti időszak jelentőségéről Horváth István Sándor atyával, Zalalövő plébánosával beszélgettünk.

- A nagyhét a virágvasárnappal kezdődik, amikor Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, ezzel elkezdődik életének utolsó szakasza. Aztán az események felgyorsulnak. Nagycsütörtökön az apostolokkal együtt lélekben leülünk az utolsó vacsora termében, majd elkísérjük az Urat az Olajfák hegyére, ahol Júdás vezetésével a katonák elfogják. A főtanács kihallgatja, majd Pilátusból kikényszerítik a halálos ítélet kimondását. Nagypénteken elkísérjük Jézust a Golgotára és döbbenten szemléljük, hogy az emberi gonoszság megöli a szent Istent. Nagyszombaton csend borul a világra, e csenddel emlékezünk a sírban nyugvó Jézusra. Húsvétvasárnap hajnalra váratlan fordulat történik, a keresztre feszített Krisztus élőként mutatkozik övéinek, feltámadt a halálból. Ez már az örvendezés napja számunkra. Ezeket az eseményeket idézik fel a nagyheti szertartások.

- Milyen üzenettel bír ez a hét nap?

- Az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a gyűlölet irányítják, de mindezek mögött észrevehető Istennek, a mennyei Atyának az akarata, aki élete feláldozását kéri Fiától. És a Fiúisten, Jézus nem menekült el a szenvedés elől és nem akarta elkerülni a halált, hanem irántunk való szeretetből vállalta azt. Jézus szeretetének megérzése, megtapasztalása nélkül nem juthatok el a hitre.

- A Biblia miként említi a nagycsütörtöki és nagypénteki eseményeket?

Horváth István Sándor atya: - Fegyelmezzük testünket, hogy jobban figyelhessünk lelkünkre és meghalljuk a minket megszólító Istent

- Máté, Márk és Lukács evangéliumában az utolsó vacsora lényegi része az Oltáriszentség alapítása. Jézus az utolsó vacsorán a kenyeret saját testeként, a bort saját véreként adta apostolainak, hogy egyenek és igyanak abból, majd pedig megparancsolta nekik, hogy az ő emlékezetére tegyék majd ők is ugyanezt. A negyedik evangélium szerzője, Szent János az utolsó vacsora eseményét másként beszéli el, mint a másik három evangélista. Ő csupán a lábmosás szertartását írja le, amelyet Jézus búcsúbeszéde, illetve főpapi imája követ. A lábmosás az ő szolgálata, a kereszthalál az ő áldozata. Érdemes elolvasnunk újra és újra ezeket részeket a Bibliából.

- A húsvétot megelőzi a böjti időszak. Miért maradt fenn ez a szokás, s miről szólhat ez a fiatalok számára?

- Napjainkban egyre többen felfedezik a böjt, a lemondás értelmét. Nem fogyókúráról van itt szó, hanem önként vállalt lemondásról, amit egy nagyobb jó érdekében teszünk. Fegyelmezzük testünket, hogy jobban figyelhessünk lelkünkre és meghalljuk a minket megszólító Istent.

- A húsvét a katolikus egyház legnagyobb ünnepe. Mi a véleménye arról, hogy ez az ünnep is egyre inkább világi formát ölt, gondolok itt az ajándékozásra, bolti kirakatokra. Jó irány ez?

- Az igényes embert nem tudják elcsábítani a világi dolgok, mert tudja, hogy azok mulandóak. Ő inkább az örök, a maradandó lelki kincseket keresi. Jó volna, ha minél többen lelki igényességgel figyelnének az „égiekre", elvégre saját örök sorsukról van szó. A nagyhét megválaszolandó kérdéseket vet fel a fiatalok számára: kész vagyok-e folytatni Jézus szolgálatát és áldozatát? Kész vagyok-e őt szolgálni minden emberben? Kész vagyok-e életemet mások szolgálatára szentelni? Nézz a keresztre és akkor tudsz majd válaszolni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!