Bulvár

2017.07.16. 14:10

Konyhatündérek, jeles osztályzattal

ZALAEGERSZEG - A 12 pózvai tanuló közül senki sem kapott szekundát, sőt, Baki Mari tanító néni személy szerint mindenkit megdicsért és kijelentette: az egész kompánia a 4. osztályba léphet.

Fincza Zsuzsa

Zárásként a vizsgamunkát jóízűen megettük. A társulat ugyanis nem az elemi iskola padjait koptatta, hanem az Összefogás Pózváért Egyesület főzőtanfolyamának 3. évfolyamát fejezte be.

- Mindenki egyformán szorgalmas volt és a mai nap ötösre vizsgázott - summázta tapasztalatait a minap Horváth Mária, a Zalaegerszegi Báthory-szakközépiskola nyugdíjas szakácsoktatója, akin a "Baki Mari" név a szülőfalujára utalva még gimnazista korában ragadt rá, megkülönböztetve őt az osztály másik két Horváth Marijától. - A főzés minden apró mozzanatában, beleértve a mosogatást is, valamennyien jeleskedtek, de ami a lényeg, egyre magabiztosabban engedik szabadjára a fantáziájukat.

Persze nem holmi kezdő konyhatündérek alapfokú főzőtanfolyamáról beszélünk, a tanoncok már jártasak a tudományban, de az átlagos szintnél többet akarnak tudni, szeretnék megismerni a legmodernebb technikát, ellesni a szakembertől a fogásokat, kipuhatolni a kulisszatitkokat.

- Nagyon szeretünk főzni, közösen pedig különösen - így Tanainé Farkas Zsuzsanna, az egyesület elnöke. - A közösségi rendezvényeink szinte kivétel nélkül lakomával érnek véget, s erre nem az éttermekből rendeljük a menüt. Bár nem nézzük le, de nem akarunk megmaradni a "a rántott hús rizsával" és a "pörkölt nokedlivel" szinten, el akarjuk készíteni a különleges ételeket is.

- Az első évben megettük az összes "leckét", és majdnem kipukkadtunk - mesélték nevetve az asszonyok. Azóta nem falnak fel mindent, viszik a kóstolót a családnak, amely eldönti, felveszik-e az étket a családi étlapra. A férfiak is egyre jobban megbarátkoznak az új ízekkel.

Megyer Csabának egy kicsit bele is tapostam a lelkivilágába, amikor rácsodálkoztam, hogy ő is fakanalat vett a kezébe. Igaz, alapesetben Megyeréknél családi program a főzőtanfolyam, hiszen együtt járnak a feleségével, akinek ezúttal fontosabb elfoglaltsága akadt. Persze nem maradt le semmiről, hiszen a férje majd korrepetálja a tananyagból. Ami ezúttal egy híres éttermi étel volt: sertésborda royal módra burgonyás pite körettel, majd mákos-krémes szelet házi receptből.

- A tanárunktól és egymástól is számos konyhatitkot, bevált fogást ellestünk már - árulta el Némethné Kámi Anikó. - Például, hogy egyes krémes süteményeket, közöttük a Lajcsi szeletet, úgy állítjuk össze, hogy töltés után megfordítjuk, és a már egyenesre lapult alját vonjuk be csokimázzal. Előtte, hogy jól "összeérjen" a tészta a krémmel, folpackot húzunk rá.

- A hatlapos tetejére pedig tegyünk sütőpapírt, majd rakjuk rá a tepsit, s tegyünk rá súlyt, például 1 kilós zacskó cukrot vagy lisztet, akkor szép egyenletesre lapul a süteményünk - árulta el a "hétpecsétes" titkot a tanfolyam vezetője, illusztrálva is az eredményt, hiszen diákjainak ajándékul otthon meg is sütötte a kedvenc desszertjüket.

S mindjárt tanácsokat is fűzött az elkészítéséhez. Az első: ha vasárnapra házi hatlapossal akarunk tündökölni, már pénteken süssük meg a lapokat, hogy a tésztának legyen ideje "kifújnia" magát. Ha ennyi időnk nincs, akkor se töltsük meg a lapokat melegen, mert "vonyódott" lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!