Bulvár

2016.12.21. 20:05

Lenyomat a hazai zenéről - Odett a sikerekről és a családi karácsonyokról

Kiemelkedően jól sikerült a 2016-os esztendő számomra - vont mérleget a zaol.hu kérésére a már évek óta a hazai popzene élmezőnyébe tartozó Odett. A Zalaegerszegről indult énekesnő egy meglepetéssel is készül szülővárosa számára.

Gyuricza Ferenc

Odett úgy fogalmazott: sosem mondja azt, hogy a legsikeresebb időszaka van a háta mögött, mert senki, így aztán ő sem tudhatja, mit hoz a jövő. Az viszont kétségtelen tény, hogy a 2016-os abszolút sikeres éve volt, aminek még közel sincs is vége, s december utolsó napjaira éppen szűkebb pátriájának szeretne meglepetést szerezni.

- Májusban megjelent egy albumom, amelynek minden egyes dalát játszották vagy a mai napig játsszák a rádiók - mondta. - Ez olyan siker, ami tényleg csak keveseknek adatik meg. Van az albumon néhány klipes dal, azokat pedig zenetévék válogatták be előszeretettel a műsoraikba, ennek szintén nagyon örülök. A legfontosabb számomra mégis az, hogy engem kértek fel a 2016-os Sziget-himnusz megalkotására.

Odett legújabb slágerét, a Kétszer kettőt már folyamatosan játsszák a hazai rádiók
Fotó: archív/Földi Ádám

Az énekesnő szerint ez elsősorban presztízskérdés, mivel azt sugallja, hogy a Sziget kreatív igazgatósága a hazai előadóművészek közül 2016-ban őt tekintette a leginkább alkalmasnak arra, hogy zenéjével lenyomatot adjon a külföldieknek a legnagyobb magyar fesztiválról, azaz kvázi egyfajta ajánlóként képviselje a hazai popzenét. Emellett természetesen az is rendkívül fontos szempont, hogy a fesztiválon naponta több tízezer fiatal hallhatta a dalt, aminek az utóélete is igen érdekesen alakult, a német egyetemei rádiók szövetsége listáján a mai napig is a Top20-as mezőnyben szerepel.

Odett szerint az album másik kiemelkedő sikernótája az Eurovíziós Dalfesztivál hazai versenyén Top30-as mezőnybe jutott Stardust, amelynek a magyar verziója - az Ébredj rám - egyben az album címadó szerzeménye is lett.

- Ami a koncerteket illeti, éppen a Sziget-himnusznak is köszönhetően a nyári fesztiválszezont mondanám a legsűrűbbnek és legintenzívebbnek, és egyben a legérdekesebbnek is - folytatta Odett. - De az elmúlt napok is nagyon sok kellemes pillanatot okoztak, a legújabb dalomat, a Kétszer kettőt például az X-faktor élő show-jában mutathattam be, ami megint csak hatalmas dolog.

Odett azt is elárulta, hogy a Kétszer kettőtől nagyon sokat vár, ezért vagy klipet forgatnak hozzá vagy legalább egy remix-verziót készítenek belőle, ám ezeknek a terveknek a megvalósítása már biztosan januárra marad.

- Két koncertem azért még lesz idén, az egyik karácsonykor Zalaegerszegen, a másik pedig szilveszter éjszakáján, Szombathelyen - magyarázta. - A zalaegerszegi egészen különleges lesz, ugyanis azt egy kávéházban tartjuk, így a műsort igyekeztünk ennek a hangulatához összeválogatni. Pár dal hangszerelését finomabbra, könnyedre vettük, s persze lesz akusztikus blokk is. Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy karácsonyi vacsorát könnyítő zenélésre vállalkozunk. Egyedi alkalom, hiszen ilyet egyáltalán nem szoktunk csinálni, ez most kifejezetten Zalaegerszegnek szól. Közben persze az ünnepekre is készülök. Azt tudni kell rólam, hogy én mindig otthon, családi körben karácsonyozom, a nagyszüleimmel és szüleimmel együtt, ráadásul egy ideje én vagyok a bejglifelelős. Már hat kisebb tekercset előre el is készítettem. A karácsony egy jó ideje nálunk már arról szól, hogy közösen leülünk az asztal mellé, finomakat eszünk s nagyokat beszélgetünk.

Odett kérdésünkre elmondta azt is, hogy általában saját maga tervezi meg a programját, mint ahogy a saját menedzsere, a saját stylistja s részben a saját dalszerzője is egyben.

- Van erre egy jó kifejezés, a self made man, s általában férfiak szoktak workshopokat tartani arról, hogy miként valósíthatjuk meg a saját álmainkat - mutatott rá. - Lányok esetében nem nagyon szoktak ilyesmiről beszélni, pedig én ilyen típusú ember vagyok. A hét minden napján, a nap 24 órájában ezzel foglalkozom, ezt ugyanis nem lehet munkaórákra leosztani, ezzel folyamatosan, szinte állandóan foglalkozni kell. Egyszerre vagyok üzletasszony és kreatív művésznő. Ha kell, kitalálom a hype-ot, mellette részt veszek a kreatív és a művészi folyamatokban, vagyis a dalszerzésben és az előadóművészetben, de az üzleti része is az enyém a produkciónak, tehát én tartom a kapcsolatot a támogatóimmal, hogy anyagilag is megsegítsem mindezt. Olyan ez, mint amikor bevezetünk a piacra egy új márkát. Természetesen akadnak segítőtársaim is, de a zeneipar teljesen leköti az életemet, ezért úgy is élem meg az egészet, mint egy polgári állást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!