Bulvár

2017.04.21. 21:49

Névjegy lett a vörös hajából

A nehézségek sem tántorították el Demendi Viktóriát, hogy elérje az álmát. A 24 éves bajcsai lány a londoni kifutók sztárja lett.

Benedek Bálint

- Kalandosnak mondható, de korántsem vidám gyermekkorom volt - mesélte Demendi Viktória, akivel az interneten beszélgettünk. - A fővárosban születtem, de öt testvéremmel együtt a család Nagykanizsa egyik városrészébe, Bajcsára költözött. Kétéves lehettem, amikor a szüleim házassága megromlott és elváltak. Négy testvéremmel együtt édesanyámmal különköltöztünk, egyikünk apámmal maradt.

A csonka családban az iskola Viktóriának és testvéreinek sem ment könnyen. Édesanyja igyekezett helytállni, ám a gyermeknevelésben csak magára számíthatott.

- Egyedülálló szülőként mindent megtett, amit lehetett, de a pedagógusok és az iskolatársak sem könnyítették meg a dolgunkat - tette hozzá. - Sok piszkálódás célpontjává váltunk a vörös hajunk, halk szavunk és társaságkerülő személyiségünk miatt. Az idő múlásával aztán rájöttünk: nem ülhetünk mindig a sarokban. Egyre bátrabban léptünk a csoport elejére, s ez gyökeresen megváltoztatta a megítélésünket. A váltás olyannyira jól sikerült, hogy a középiskolában már csínytevők lettünk. Különösen én hallattam a szavam, ám a 10. osztályra benőtt a fejem, és hanyag tanulóból az osztály legjobbja lettem.

Viktória céltudatosságát jól mutatta, hogy erős átlaggal felvették fodrásztanulónak. Bár a lelkesedése idővel némileg csökkent, ám a gyakorlatvezetője nem hagyta „elveszni” a tehetséges lányt. Jól tette, hiszen egy országos viadalon női divathajvágásból harmadik helyet szerzett. Ám hiába tett sikeres vizsgát, anyagilag nem engedhette meg, hogy a szakmájában dolgozzon, így kezdetben egy gyárban helyezkedett el, ahol ismét sikerélmények érték. Ennek ellenére azt érezte, tovább kell lépnie, ezért megnyitotta a saját fodrászatát. Ez idő alatt kacérkodott a modellkedéssel is, hobbiból több divatbemutatón, fotózáson vett részt.

- Két éve a kalandvágy és persze a jobb életszínvonal reményében választottam Londont - fogalmazott a hölgy. - Titkon reménykedtem benne, hogy a divat egyik fővárosa észreveszi a bennem szunnyadó erőt. Szürke egérként, angol nyelvtudás hiányában takarítóként kezdtem el dolgozni, s később reggeliztető pincérnő lettem.

A dekoratív lány időközben társra lelt, s a barátja maximálisan támogatta Viktória álmát. Végül együtt felkerestek több modellügynökséget. Legnagyobb meglepetésére a szakembereknek elállt a szavuk a 176 centiméter magas, 53 kilogrammos, fehér bőrű, vörös hajú lánytól, akinek egyből szerződést ajánlottak.

- Ugyan eléggé hihetetlennek tűnt, de az elismerések lendületet adtak a folytatáshoz, így neveztem egy országos, jó hírű topmodellversenyre - fűzte tovább történetét Viktória. - Az újabb döbbenet akkor ért, amikor azonnal behívtak a válogatóra. Mint kiderült, öt állomáson 4000(!) jelöltet néztek meg, ám a szervezet világversenyére csak kettő lányt kerestek, akik hazájukat képviselhetik majd. Mivel saját elhatározásomból neveztem, Magyarország nem is delegált. Azonban ezzel nem foglalkoztak, és egy kínai származású lánnyal együtt beválogattak 25 nemzet legjobbjai közé.

A világverseny kifutóján azonnal kiderült, hogy Demendi Viktória (középen) vörös hajával és kivételesen szép megjelenésével tarolhat

Demendi Viktória érthetően a fellegekben érezte magát. De azzal is tisztában volt, hogy támogatók és menedzserek nélkül nem nyerhet.

- A főpróba napján, a gyakorlatom után a szervező odasúgta, hogy ilyen szép pózokat, sétát, megjelenést és magabiztoságot nem mindennap lát - fogalmazott a 24 éves lány. - A versenyen sem izgultam, magabiztosan léptem ki a zsűri elé. Profi előkészítésben volt részünk, hiszen a színfalak mögött a fodrászok, sminkesek és öltöztetők hada szinte ötpercenként ellenőrizte, minden a helyén van-e. Valósággal elvarázsolt az a miliő, ráadásul a közönség vastapsa is jólesett. Büszke vagyok a sikereimre, hiszen hiába nem lehettem a legjobb, hatalmas utat tettem meg. Szinte még le se értem a kifutóról, már szerződéseket toltak elém, s meghívást kaptam a jövő évi, szintén nívós topmodell show-ra. A vörös hajam miatt kiskoromban sok megaláztatás ért, mostanra viszont a névjegyemmé vált. Fordulatos történetemmel arra szeretnék ösztönözni mindenkit, hogy bátran kövesse az álmait, s ha igazán kitartó, komoly sikereket érhet el.

A divatszakembereket Viktória vöröses haja mellett élénk kék szeme, hófehér bőre, valamint színészi képességei és belső kisugárzása nyűgözte le. Emiatt a kifutón és divatmodellként több divatcég is számított volna a tudására.

- Három évre köteleztem el magam egy olyan ügynökséghez, ahol mindegyik terülten kipróbálhatom magam - tette hozzá. - Élvezem ezt az életet s a vele járó hajcihőt, és azt, hogy különleges lehetek. Imádom, amikor sminkelnek, öltöztetnek, ahogy azt is, amikor minden szempár engem néz egy kivilágított színpadon.

Demendi Viktória két lábbal a földön áll, s hálás édesanyjának, hogy bízott benne, s mindig számíthatott a támogatására. Nem dédelget elérhetetlen álmokat, de szeretné a maximumot kihozni magából, hogy egyszer a hazája is büszke lehessen rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!