Bulvár

2016.06.26. 09:03

Út a szóló karriertől az ország egyik legsikeresebb együtteséig - De miért lettek éppen Halott Pénz?

Magyarországon kortól és nemtől függetlenül szinte mindenki tudja, hogy kitől idézek, ha azokat a sorokat írom, hogy „kettőkor elindulni, na még mit nem, háromkor elindulni, na még mit nem”, vagy „hello lányok, minket izgat hogyha néztek, hello lányok, mert nekünk ti vagytok a péntek”.

Mikó-Baráth György

Ez a 2004 óta működő, ma már többszörös Fonogram-díjas magyar hip-hop együttes nem más, mint a Halott Pénz. Az Egerszeg Fesztiválon több ezer ember előtt remek koncertet adó formáció DJ-ével, Boros „Venom” Gáborral beszélgettünk kezdetekről, sikerről, új albumról s a jövő titkairól.

Fotó: az együttes

- Nagyon sokat olvastam rólatok a beszélgetésünk előtt, de sehol sem találtam arról említést, hogy miből jött a csapat neve. Honnan a Halott Pénz elnevezés?

- Dávid (a zenekara alapítója, rappere, Marsalkó Dávid) ötlete volt. Gondolatának alapjául az szolgált, hogy ő a pénzalapú hip-hoppal szembehelyezkedik. A név is jelzi, hogy a mi zenénk nem egy szokványos, amerikai feelingű „nagy autó, nagy ház, pénzlobogtatás stb.” stílust képvisel. Erre utal a névadás.

- A csapat két frontembere, Dávid és Márk 2004-ben ismerkedett össze. Honnan indultatok és mikor lettetek nagyzenekari formáció?

- A zenekart Pécs városa hozta össze. Márk (Járai Márk, a csapat énekese) győri egyébként, de a pécsi egyetemen tanult fogorvosnak, ez hozta a városba. Én is az egyetemi évek alatt kerültem Pécsre. A „Szólj anyunak, hogy a városban vagyok” lemezbemutató koncertje óta, ami Budapesten, az A38-on volt, hét fős zenekarként működünk.

Boros „Venom” Gábor

- Pécsett nagyon híres zenei élet van. Ugyanakkor mi a véleményed, nehezebb egy vidéki, akár zalaegerszegi zenekarnak átütő sikert elérni, mint egy fővárosinak?

- Sok olyan magyar város van Budapesten kívül, ahol nagyon jó zenei élet van, talán Pécs ki is emelkedik, olyan zenekaroknak hála, mint a 30Y, Kispál és a Borz, Punnany Massif, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Úgy gondolom, nem hátrány egy zenekar számára, ha nem Budapestről indul el, sőt, lehet előny is. Nagyon sok mindent meg lehet tanulni egy vidéki város zenei életén felnőve, amit Pesten nem biztos, hogy megtapasztalhat. A vidéki zenekarok rengeteget turnéznék szerte az országban, mielőtt a budapesti nagy klubok színpadára fel tudnak állni. Ezek a turnéval töltött hónapok, évek olyan hátteret, tapasztalatot adnak egy zenekarnak, ami biztos, hogy az előnyükre válik. Tehát összegezve, szerintem semmilyen hátrányt nem jelent, ha valaki Zalaegerszegen ül le a dobok mögé!

- Az ország egyik, ha nem legsikeresebb hip-hop zenekara a Halott Pénz, rengeteget vagytok színpadon, s nemrég jött ki az új albumotok is. Ezt a rengeteg munkát hogy bírjátok fizikálisan és mentálisan?

- Nagyon élvezzük a fellépéseket, hála Istennek tényleg sok van belőlük. Tudatosan próbáljuk beosztani az időnket, amikor nincsenek koncertek, és éppen nem próbálunk, vagy stúdiózunk, akkor figyelünk az egészséges étkezésre, és próbálunk a lehető legjobban feltöltődni.

- Dávid tanult és dolgozott is marketingesként. Szerinted ez mennyire játszott szerepet a zenekar sikerességében?

- Egy nagyon jó dolog, hogy ő járatos a közgazdász szakmában. A zeneiparban is brandeket építesz, ebbe bele kell tanulni. Gondolok itt a közösségi oldal használatára, zenekarhoz kapcsolódó kreatív anyagok elkészítésére. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok jó dolgot hozott a korábbi munkatapasztalatából. A dobosunk például 3D grafikával foglalkozik, szóval mindenki tud valamit a zenei tudása mellett még hozzárakni az együttes sikeréhez.

- Nemrég jött ki az új albumotok, s a facebook beharangozótokban az áll, hogy „saját történetek, élmények”. A számok ihlete, szövege - legyen ez egy régebbi vagy akár mostani friss szerzemény - mind saját élményekhez köthető?

- Minden, amit kihozunk, saját ötletekből építkezik. Legyen szó egy gitárszólóról vagy egy szövegről. Dávid szövegeinek egyik titka, hogy ezeket az érzéseket mindenki ismeri, mindenki átéli. Szóval igen, ezek száz százalékig őszinte szövegek!

2015-óta már többször is felléptetek az országhatáron túl. Hogy sikerültek a külföldi turnék?

- Nagyon élveztük az erdélyi és a londoni turnét is. A londoni közönség zseniális volt, alig tudtunk lejönni a színpadról, és a klub is megtelt miattunk! Erdélyt pedig imádjuk, tavaly jártunk először, akkor is és most is egy hétig voltunk. Vannak már kint kedvenc klubjaink, barátaink. Nagyon finom ételek, italok mindig szívesen megyünk.

- Ha már felhoztad a finom italokat Ha jól tudom Dávid ars poétikája, hogy fellépés előtt nincs alkohol. Mennyire helytálló ez az infó és, hogy tudtátok ezt betartani például Erdélyben?

- Mindenkinek tudni kell azt a határt, ami őt kellemes hangulatba hozza, de távol áll attól, hogy ittas legyen. Ennyi, ami belefér, több nem. Azt az erdélyi vendéglátók is megértették, hogy nagyon szívesen pálinkázunk, de csak a koncert után.

- Nagyon rögös út vezetett a sikeretekhez, például Dávid majdnem fénymásoló fiú lett. Hogy képeled el, hol áll a zenekar mondjuk 5 év múlva?

- Azt tudom mondani a többiek nevében is, hogy szeretnénk ugyanezt csinálni 5 év múlva is. A legfontosabb, hogy fejlődjünk továbbra is, például hangszeres tudásban. Csináljunk még jobb koncerteket, adjunk még többet a közönségünknek. Ez a célunk, amit a következő években meg kell csinálnunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!