Üzenet a Föld túlsó feléről - Gáll Gábor kalandos élettörténete a disszidálástól a bangkoki letelepedésig

Előttem még mindig a hetvenes évekbeli arcod van... Az a Gáll Gabi vagyok, aki ebben az időszakban Zalaegerszegen az Arany Bárányban, a Napfényben, a Halászkertben diszkóztam. Hetvennyolcban disszidáltam... Most Bankokban élek, idestova már tizenöt esztendeje. Idegenvezetéssel foglalkozom, írogatok, fotózom...

- Hogyan találtál rám a világ másik felén?  - kérdeztem Gábort, akinek neve azonnal beugrott, hiszen annak idején nagy port kavart a fiatalok körében a nyugatra szökése, szinte mindenki ismerte a városban, aki szórakozni járt...

-A zalai falvakról, tájakról készített sorozatod tűnt fel az interneten. Nagyon tetszik! Mutattam is a thai páromnak, aki teljes rajongással nézte a zalai képeket. A „Szülőföldemet". Aztán megnéztem a szerzőt, s beugrott, én ezt az Istvánt ismerem! Zala  a dombjaival, lankáival és erdői a varázsukkal bennem élnek. Egyszer megkérdezte a thai feleségem, hol születtem. Azt válaszoltam "sudár fák között". Nem értette. Majd megmutattam a képet egy magányos házikóról. Ez volt a Dózsa ligetben álló "kiskórház" épülete, amely csupán pár kórtermes lehetett. Tán ezért szeretem az erdőségeket. Itt meg a trópusi dzsungelt – írta Gábor, akit megkértem, utazzunk vissza az időben...

- Miért mentél el? Menő srác voltál... Miből lett eleged? A nyugati csillogás vonzott, amiről itthon csak álmodni lehetett?

- Harmincöt év távlatából már nem is tudom pontosan. Talán élt bennem egy álom olyan világról, amiről csak suttogva beszélgettek az emberek. Szép autókról, tengerpartokról álmodoztam. Különösebb előkészületek nélkül történt az elszökésem Ausztriába.  A bécsi Fremdenpolizei meghallgatáson egy Schumann nevezetű, magyarul tökéletesen beszelő civil nyomozó kérdezett ki. Ekkor szembesültem a ténnyel, pusztán a szebb életről és autókról való álmodozás reményében nem lehet maradni! A kinti megragadást a politikai menedék biztosítja, ehhez viszont indokok kellettek. Üldöztetés, kirekesztettség és hasonló hátrányok elszenvedése. De hát nekem ilyen nem volt az élettarisznyámban, mert engem otthon nem üldözött, s nem bántott senki! Schumann úr azonban számba adta a megfelelő mondatokat és ahogy ezeket visszamondtam, a gépírónő már verte is az írógépébe a maradást jelentő változatot. Aznap több szökevény is érkezett, volt közöttünk lengyel, bolgár, román meg efféle szocialista országbeliek. Aztán jött a Traiskircheni láger, ami a valamikori Osztrák-Magyar Monarchiabeli kaszárnyából kialakított menekülttábor volt. Egy 45-50 fős magyar szektorba kerültem. Balszerencsémre, nagyon furcsa események közé csöppentem. Híre kelt, hogy Olaszországban a Capuai menekülttáborban albánok géppisztolysorozattal  magyarokat végeztek ki. Jól beszéltem németül (most már  olaszul, angolul, lengyelül, és oroszul is), s a tábort őrző csendőröktől megtudtam, a hírek sajnos igazak.  Atrocitások a mi táborunkban is voltak az albánokkal, akik az egyik este, egy félreeső útszakaszokon rajtaütöttek a magyarokon. A dolog odáig fajult, hogy nagyon komoly összecsapásokra került sor, ami napokig eltartott. A csendőrség több száz fős különítménye állította   helyre a  rendet. A lágerélet nagyon veszélyes lett.  A véletlen úgy hozta, hogy egy bécsi belvárosi  diszkóban megismerkedtem egy lánnyal. Pár nap múlva már nála laktam,  állást is szerzett az egyik rokonánál,  autós árukihordó lettem.

- Hogyan sikerült megkapaszkodnod, új életet kezdened? Ha jól tudom visszajöttél Magyarországra is...

- Ahhoz, amivé később lettem, a sors úgy rendelte, először térjek haza! 1982-ben jött el az én időm! Ekkor január elsején lépett hatályba a GMK-ról szóló jogszabály. Január 2-án már készen volt a társasági szerződésünk egy reklámra szakosodott vállalkozásunk indítására a szombathelyi  cimborámmal. Egy év múlva az éves forgalmunk 33 millió forint volt! Ez akkoriban bődületes összegnek számított.  Középvállalatok éves forgalma haladta meg a mi kettősünkét! Titokban hírt kaptam arról, hogy az akkori megyei pártbizottság ülésén napirend volt a vállalkozásom, mint „munka nélkül szerzett jövedelem tevékenysége".  Gyorsan cselekednünk kellett, noha semmi törvénytelent nem tettünk, jobbnak láttuk eltűnni Zalaegerszegről! Mire a pártbizottság feleszmélt, már Budapestre tettük át a társaságunk székhelyét. Ott elvesztem a tömegben, a sok cápa közt kishal lehettem. Nyugodt, gyarapodás teli évek következtek, de vonzott valami a nagyvilágra! A folytatás ismét kalandgyanús!  1985-ben egy Bécsben élő zágrábi mérnöktől kaptam ajánlatot: állást kínált a cégében, mégpedig, folytassam ugyanazt, amit elkezdtem a GMK-ban, de osztrák lobogó alatt, s az ő cége színeiben. Jól indult a dolog, azonban a következő esztendőben egy váratlan szerencsétlenség miatt megtört ez a karrier. A tulajdonos a zágrábi házában megcsúszott a lépcsőn, koponyaalapi törést szenvedett és a helyszínen meghalt. A cég örököse az özvegy volt, aki sajnos alkalmatlannak látszott a hosszú tavú működtetésre.

- Szentendrén házat is vettél...

- Igen, nagyon megszerettem a várost, s ha azt említem, hol van Magyarországon az „otthonom" akkor most is Szentendrére gondolok. Hogy miért nem maradtam ott? Azért, mert az  egyik Bécsi beszállító cég tulajdonosa ajánlatot tett. Miután találkoztunk,  a következő hónap elején már a Paul Gerin Druckerei Wiennél  ültem az új irodámban. Ez  Ausztria legnagyobb íves ofszet nyomdája, egy 1876-ban alapított, nagy múltú és jó hírű cég. Hogy mit csináltam ott? A tulajdonos Gerin úr azt mondta: „Mindent lehet Herr Gáll, amivel pénzt csinál a cégnek! Hát én csináltam! Rengeteget! A munkaértekezleteken a tulajdonos 126 ember előtt mindig példaként úgy emlegetett, hogy: „Der Herr Gall ist unserer beste Mann bei Verkauf!" ("Gáll úr a legjobb emberünk az értékesítésben!"). Tizenöt esztendőt töltöttem el a cégnél. Bekapcsolódtunk a magyarországi, a cseh és szlovákiai, valamint a lengyel reklámpiacba. Óriásplakátokat készítettünk. Magyarországra nagy neveknek dolgoztam: Brauunion Hungaria, British American Tobacco Hungary, RENTSMA, AUCHAN, OPEL, MULTIREKLAM, EUROPLAKAT, AKZENT MEDIA, stb. Vegyesvállalatot hoztam össze a vietnami pártkiadóval nyomdatechnika átadására, ekkor több hónapot is töltettem Hanoiban. Fontos momentum volt, hogy létrehozhattam egy gazdasági magazint a „DIRECT MAIL"-t, ami a keleti és nyugati világ közötti gazdasági kapcsolatokat ápolta. Az amerikai különszámért, amely Texas-ra volt „kihegyezve", Forth Worth  város díszpolgári kitüntetést adományozott. A magazin egyes megjelenéseit szakmai utakkal kötöttem össze, 35-60 fős magyar üzletember delegációkat vittem az USA-ba, Japánba, az Egyesült Arab Emirátusokba, Ausztráliába, Dél Koreába. Gyönyörű évek voltak ezek. Rákaptam az világutazás izére. Később magányos csavargással bejártam a Csendes-óceáni déli szigetvilágot: Tonga, Szamoa, Vanuatu, sokszor megfordultam az Indiai-óceánon  a Seychelles Szigeteken.

- Miért fordítottál véglegesen hátat Magyarországnak? És miért éppen Thaiföld, Bangkok, ami egy óriási, tíz milliós világváros?

- Minden jónak egyszer vége szakad. Amikor ötven esztendős lettem, úgy éreztem abba kell hagyom azt a munkát, ami addig az éltető elemem volt. Megköszöntem a tulajdonosunknak az elmúlt 15 esztendőt, elköszöntem a munkatársaktól, lezártam a Szentendrei házamat, és kijöttem Thaiföldre, eredeti elképzelésem szerint egy évre. Próbaidőnek szántam ezt, csavarogni, fotózni akartam.  Ám a sors úgy hozta, hogy megismertem az első thai feleségemet, házat vettem és itt ragadtam. Ennek már 14  esztendeje. Később elváltam, a mostani thai feleségemmel két  éve élünk együtt. Hogy miért éppen Thaiföld? Ezt meg szokták kérdezni tőlem a hozzám látogató honfitársaink is. Talán itt tálaltam meg az európai ember számára igenyelt komfortot a trópusi varázzsal legjobban ötvözve. Bangkokot úgy hívják: a város, amely soha nem alszik! Nagyon szeretem. A dübörgését, a pulzálását huszonnégy  órán át. Tizenhárom millióan élünk itt! Lenyűgöző számomra!

- Könyvet is írtál One Stop Bankok címmel, ami úgy hírlik siker? Olvasom a világhálón, hogy sok Thaiföldre látogató magyar dicsér a sajátos idegenvezetésedért. Végleges otthonra leltél ebben a távoli világban?

- Ami a könyvemet illeti, 2014-ben jelent meg egy osztrák kiadó gondozásában, magyar nyelven. Az addig eltöltött 12 esztendő alatt sok mindent éltem át, sokat tapasztaltam, láttam, hallottam. Ezek gyűjteménye a kalandregényem. Most írom a következőt, amely egy 50-es évek béli kémtörténet, beleszőve kísértetjárást és a lélek újjászületését is. A regény alapját megtörtént események adják. A téli hónapokban, ha valakinek kedve volt velem csavarogni Thaiföldön, szívesen szegődtem társává, természetesen jó előre egyeztetettek alapján. A dicséretet ezekért mindig tisztelettel megköszönöm. Jól ismerem a thai nemzet históriáját, népszokásaikat, életvitelüket és moráljukat, mert sokat foglalkoztam ezek tanulmányozásával.  Bejártam az ország minden zugát. Hogy végleges-e ez az állapot, azt nem tudom. Az életem annyi meglepő fordulattal tűzdelt, hogy erre a kérdésedre nem merek egzakt választ adni. A hazulról hoztam örökségből egy valamit őrzök a szívemben halálomig: megmaradtam hívő, református magyarnak!