Jelenleg nincs olyan adat, amely indokolttá tenné Prad Pitt kihallgatását a lefoglalt fegyverekkel kapcsolatban - jelentette ki az MTI-nek Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője pénteken, cáfolva a Blikk információját.

Az utóbbi idők csúcsértékű adócsalását leplezték le a múlt héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói; a költségvetés kára egymilliárd forint, ez az elkövetők vagyonának lefoglalásával teljes egészében megtérült - mondta Sárközi Alexandra,

Sem Lenin, sem Szverdlov nem adott utasítást a cári család meggyilkolására, számos vonatkozó feltételezés ellenére erre semmiféle bizonyíték nem került elő, sőt tudható, hogy Lenin mindent elkövetett a család biztonsága érdekében, és kizárt a szintén soks
Zalai Hírlap Online - Zalaegerszeg és Zala megye friss hírei2010.01.14. 12:15
Másfél milliós csalás miatt indítottak eljárást, majd rabosították azt a nagyatádi kismamát, aki a rendőrség állományából ment el szülési szabadságra két éve. Az furcsa ügyben a Zala Megyei Nyomozóügyészség jár el.