Kovács Kálmán lett az SZDSZ vidékpolitikai kabinetjének vezetője

Budapest - Megalakult az SZDSZ vidékpolitikai kabinetje, amelynek vezetésére Kovács Kálmán országgyűlési képviselőt, Zala megyei elnököt kérte fel Retkes Attila pártelnök - közölte a párt pénteken.

zaol.hu

A közlemény emlékeztet arra, hogy az SZDSZ-t korábban gyakran érte az a vád, hogy kizárólag a főváros problémái iránt fogékony. Az új SZDSZ éppen ezért szeretné világossá tenni, hogy középpontba állítja a vidékpolitikát - írták.

A tervek szerint a vidékpolitikai kabinet vezetősége és szakmai műhelye a munkahelyteremtés, az infrastrukturális fejlesztés és a modern agrárgazdaság témáiban alakítja majd ki álláspontját.

A vidékpolitikai kabinet tagjai: Kovács Kálmán elnök mellett, Iványi Tamás, Kertész Zoltán, Komáromi Szilárd, Wekler Ferenc és az Új Generáció nevű ifjúsági szervezet képviseletében Radnóti Henrik. A testület munkájában részt vesz több szakértő és helyi politikus.

Retkes Attila, az SZDSZ elnöke megválasztásakor közölte, hogy a párt teljes szervezeti megújításán dolgozik majd, amelybe beletartozik hét szakpolitikai kabinet felállítása. Eddig az önkormányzati és várospolitikai kabinet, továbbá a kül- és nemzetpolitikai kabinet alakult meg.


Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!