Itt a vége? Lámpaoltás a GE-ben

2009. november 15., 15:09 szerző: ZH online, Horváth-Balogh Attila
14 óra, műszakváltás. Fáradt arcú emberek lépnek ki a General Electric nagykanizsai gyárának kapuján. Van, aki rögtön felszáll a helyi járatra, s elindul hazafelé, más betér egy fröccsre a közeli krimók valamelyikébe, hogy ott beszélje meg barátaival a napi történéseket, kiöntse a lelket gyötrő gondolatokat. Mióta bejelentették a drasztikus létszámleépítést, nagy a csend az asztalok körül. A vendégek cigarettafüstbe révedő, szomorú tekintettel azon tűnődnek: most vajon, merre tovább?


 A hagyományos izzólámpák gyártásának megszüntetése miatt két év alatt 1300 ember kerül utcára a kanizsai gyárból, mely a dél-zalai város legnagyobb foglalkoztatója. A dolgozók többsége még nem tudja, első körben ki kerül majd lapátra 2010-ben, nagy a bizonytalanság, ami jelentős mértékben rányomja a bélyegét hangulatukra _ ahogy egyikük megfogalmazta, morálisan padlóra kerültek.

- Nagyon rossz a helyzet, senki nem tudja, mi lesz - mondta egy, a délutáni műszakba tartó vidéki asszony, aki neve elhallgatását kérte. - Nagyon eltérő, ki, hogyan éli meg a bizonytalanságot, van, aki teljes letargiába zuhant, más még most sem hiszi el, hogy ez megtörténhetett. S olyan is akad természetesen, aki teszi a dolgát és igyekszik nem gondolni a napra, amikor nem lépheti át többet a gyár küszöbét. Én „bétés” vagyok (azaz nem GE-s állományban dolgozó, hanem munkaerő-közvetítő által foglalkoztatott ), így aztán engem lelkileg nem érint különösebben a leépítés, nekünk ugyanis háromhavonta hosszabbították a munkaszerződésünket. Már megszoktuk a bizonytalanságot…
Hozzátette: véleménye szerint azok élik majd meg nagyon rosszul az elbocsátást, akik már hosszabb ideje dolgoznak a kanizsai gyárban.

- Látszik az embereken, hogy félnek - mondta az egyik helyi járatú autóbusz vezetője, aki nap, mint nap GE-s (vagy, ahogy a városban mondják, izzós) dolgozókat szállít a gyártól Kanizsa minden pontjára és viszont. _ Munka után mindig nagy volt a vidámság a hátam mögött, a létszámcsökkentés bejelentése óta azonban megszűnt a viháncolás…

Feltűnő egyébként, hogy amikor a GE-ről kell beszélni, senki nem vállalja a nevét. A közeli vendéglátó egységben azt mondta az egyik dolgozó: nem tiltották meg nekik a nyilatkozatot, de jobb a békesség, merthogy még minden nagyon képlékeny, s az elbocsátásra ítéltek 1300 fős létszáma változhat. Fölfelé.

 

Műszakváltás a GE kanizsai gyárában. Mindenki másképp éli meg – Fotó: Horváth-Balogh Attila

 

A Szilvia Cukrászda éppen útba esik a vidéki munkavállalóknak, akiknek a Magyar utcáról indul buszuk hazafelé, Zalaegerszeg, vagy Pacsa irányába. A délelőttös műszakot követően fél-háromnegyed órájuk van a járat indulásáig, ezt a kis időt általában itt töltik el egy-egy fröccs, vagy egy pohár sör mellett beszélgetve. Ám mostanában vészjóslóan nagy a csönd az asztalok körül. Mindenki a jövőjére gondol, ami éppenséggel nem nevezhető túl rózsásnak.

- Biztos vagyok abban, hogy az utcára kerülő dolgozók közül sokan nem találnak majd új állást Kanizsán, de még a térségben sem -vélekedett Kuti Imre, a cukrászda tulajdonosa, aki a nyolcvanas évek végéig maga is a GE-nél dolgozott, műszerészként. - Ha mégis el tudnak elhelyezkedni, rettenetesen nehéz lesz az átállás, főleg azoknak, akik már 15-20 évet töltöttek el itt. A munkájuk ugyanis rendkívül speciális.

- Én nem mondok semmit, jobb a békesség, s ezt tekintse véglegesnek! - hárította el kategorikusan érdeklődésünket az ablak melletti asztalnál helyet foglaló férfi páros egyik tagja, s eltökéltsége jeléül összébb húzta kabátját. Asztaltársa is tüntetően az utcán járókat szemlélte, közben szűkszavúan annyit jegyzett meg: jobb, ha nem mondanak semmit, mert rosszul járhatnak.

A helyiség egyik sarkának sötétjében két jóbarát borozgatott. (Amúgy a cukrászdában feltűnően sötét volt, mintha a GE-s lámpaoltás begyűrűzött volna ide is…) Láthatóan ők sem voltak jobb kedvvel, mint a többiek, ám szóba elegyedtek hívatlan alkalmi asztaltársaságukkal.

- A legtöbben igyekszünk tartani magunkat, de nagyon nehéz - mondta egyikőjük, aki már több, mint másfél évtizede dolgozik az „Izzóban”, s két gyermeke várja otthon. - Az állomány pszichés szempontból teljesen szétzilálódott.  A vezetők próbálják nyugtatni az embereket, de nem túl nagy sikerrel… Egyfajta kettősség jellemzi őket: kifelé úgy mutatják, hogy együtt éreznek velünk, ám mintha belül nem teljesen így gondolnák.

A férfi elmondta: nem gondolkodott még azon, mihez kezd, ha az utcára kerül. Sok jóban azonban nem reménykedik, a városban már most lehetetlen munkát találni - s a politika részéről ez ügyben egyelőre még nem látszik érdemi fejlemény, az évek óta várt nagy foglalkoztatónak híre, hamva sincs. Némi keserűséggel a hangjában emlegette fel a polgármester egyik korábbi kijelentését, amikor az magabiztosan azt mondta: amíg ő áll a város élén, a GE Kanizsán marad. „Végül is, nem mondott hülyeséget, lehet, hogy jövőre már nem lesz a polgármester…” - vonta meg a vállát egykedvűen. Majd megjegyezte, már régóta érzékelhető egyébként, hogy valami rossz dolog készül, a GE ugyanis minimális összeget fordított a kanizsai gyáregység modernizálására, fejlesztésére.

Az immár két évtizede a gyárban dolgozó kollégája azt mondta: talán egy befektető megveszi majd a megüresedő gyárcsarnokokat, melyekben valamiféle új termelést indítanak el, s az elbocsátásra ítélt munkavállalók egy részét átveszik.

Látszott rajta, hogy maga sem nagyon hiszi, amit mond…

ZH online, Horváth-Balogh Attila

Részletes műsor



Műsorok betöltése...