Csömödér

2016.07.18. 17:03

Felújításokat terveznek Csömödéren

Csömödér – A háziorvosi rendelő, a közös önkormányzati hivatal és a Malomréti út felújítását is tervezik a településen.

Korosa Titanilla

Nemrég az orvosi rendelő felújítására nyújtott be pályázatot a település önkormányzata. Pozitív elbírálás esetén megvalósulna egyebek mellett az épület külső hőszigetelése, valamint a fűtési rendszer korszerűsítése is. A felújítással egy mai kornak megfelelő épületben tudnák ellátni a betegeket, ahova a későbbiekben a védőnői szolgálatot is átköltöztetnék jelenlegi helyéről. Minderre a költségek csökkentése miatt lenne leginkább szükség Csömödérben, hiszen a feladatellátásra kapott összeg nem elegendő, a működési költségekhez az önkormányzatnak is hozzá kell járulnia. Az orvosi rendelő és a védőnői szolgálat is négy település – Csömödér, Iklódbördőce, Kissziget és Zebecke – lakóit látja el.

Becze József polgármester mutatja a felújításra váró utat

A következő időszak tervei közt szerepel a közös önkormányzati hivatal épületének felújítása is. A munkálatok során megvalósulna a külső szigetelés, tetőjavítás – csatornázás, bádogozás –, illetve a villanyszerelési munkákat is elvégeznék a nyílászárók cseréje mellett. Becze József polgármester nemrég arról is tájékoztatta lapunkat, hogy ha sikerül támogatást szerezni, megújul a Malomréti út is. Az említett szakasz rendbetételére már a hulladékszállítást végző cég is felhívta az önkormányzat figyelmét, mert az út állapota miatt nehezen tudják megközelíteni a lakóházakat, így problémát okoz a hulladék elszállítása. A mintegy hatmillió forint költségű beruházásnak már a terveit is elkészítették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!