Csörnyeföld

2015.07.08. 13:58

Kézműves foglalkozások nyárra Csörnyeföldén

Csörnyeföld - A kézművesség különböző fajtáival ismerkedhetnek a gyerekek azon a hét alkalomból álló sorozaton, amelyet keddenként tartanak a faluházban.

Gyuricza Ferenc

A kézműves programsorozatot a nyári szünidő hasznos eltöltése érdekében szervezte az önkormányzat. A foglalkozásokra keddenként kerül sor, s arra nemcsak a helybelieket várják, de a szomszédos településeken élőket, illetve azokat is, akik családi okok, esetleg látogatás miatt töltenek el néhány napot, vagy akár egy-két hetet is a községben.

Kedden Bedi László fafaragó volt a tábor egyik vendége. Fotó: Gyuricza Ferenc

– Változatos és sokszínű programsorozat összeállítására törekedtünk, van benne csuhékészítés, találkozhatnak a gyerekek fazekassal és szövőnővel, s tervezünk kirándulást is, a nagyobbak kérésére Zalaegerszegre, a skanzenbe és az Olajipari Múzeumba látogatunk el – mondta a tábort koordináló Bekő Zsolt Attiláné, a helyi teleház, faluház és könyvtár vezetője. – Nagy az érdeklődés, már az első alkalommal 17-en jöttek, a 3 évestől a 15 esztendősig. A tábort az önkormányzat finanszírozza, a szülőknek csak az ebédet és az esetleges belépőjegyeket kell megfizetniük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!