A Despacito lábnyoma

2020.02.20. 21:56

Valójában ennyi áramot fogyasztott a világban a toplistás dal

A digitális életformánk ökológiai lábnyomáról szóló híradások jelentős része komor képet vetít elénk.

Forrás: Shutterstock

A Despacito példája

Kimutatták, hogy a videó streaming, vagy éppen a zeneletöltés hatalmas mennyiségű elektromosságot fogyaszt. Ugyanakkor ezek a számítások sokszor téves kiindulási adatokon alapszanak, így a valóságban a letöltések fogyasztása jóval alacsonyabb, mint amit elsőre hinnénk.

 

2018 tavaszán például a médiatársaságok arról számoltak be, hogy

a Despacito című világsláger mintegy 5 milliárd alkalommal történő letöltéséhez annyi villamos energiára volt szükség, mint Csád, Bissau-Guinea, Szomália, Sierra Leone és a Közép-Afrikai Köztársaság teljes éves áramszükséglete.

A jelentés közelebbről is megvizsgálta az esetet, és arra jutott, hogy a Despacito című zeneszám okostelefonra 5 milliárd alkalommal történő letöltéséhez valójában mintegy 0,005TWh energiára volt szükség, beleértve a hálózatok és adatközpontok felhasználását is.

Általánosságban tehát egy dal letöltéséhez 0,001kWh áramra van szükség. Összehasonlításképpen, a fenti országok áramfogyasztása 2017-ben mintegy 1TWh volt (1TWh = 1 milliárd kWh).

Mekkora ténylegesen az információtechnológiai ipar, az IKT ökológiai lábnyoma?

A digitális életformánk ökológiai lábnyomáról szóló híradások jelentős része komor képet vetít elénk, különösen a jövőre vonatkozó várakozások terén. Ennek az ökológiai lábnyomnak a meghatározása nem ördöngösség, de ismerni kell hozzá a technológiát, annak fejlesztését és használatát.

Számos becslés elérhető erről, megnehezítve a laikusok dolgát, ha meg szeretnék érteni a tényleges helyzetet. Az Ericsson IndustryLab legújabb kutatásának anyag célja, hogy demisztifikálja az IKT szektor ökológiai lábnyomának témáját, és túllépjen a kizárólag a termékek villamosenergia-felhasználásnak figyelembe vételén. A tanulmány tekintetbe veszi a termékek teljes életciklusa során felhasznált anyagokkal és energiával kapcsolatos üvegház-gázok kibocsátását is. Az életciklusra kiterjedő értékelés azért fontos, mivel számításba veszi egy termék vagy szolgáltatás teljes, „bölcsőtől a sírig” (például a bányászattól a hulladék elhelyezésig) tartó környezeti hatásait.

A jelentés főbb megállapításai

• Az IKT szektor lábnyoma továbbra is a globális kibocsátás 1,4 százalékát teszi ki, az adatforgalom növekedése ellenére.

• A megújuló forrásból származó villamos energiával ez a lábnyom 80 százalékkal tovább csökkenthető.

• Egy tengerentúli oda-vissza utazás egy főre eső üzemanyag fogyasztásból származó kibocsátása megegyezik 50 évnyi okostelefon-használat kibocsátásával.

• Az egyének szintjén a digitális életforma a teljes ökológiai lábnyom elenyésző részét képezi.

• Az, hogy a digitális megoldásokat mire használjuk, kibocsátás szempontjából is fontosabb, mint ökológiai lábnyomuk, és megfelelő használatuk komoly potenciált rejt magában.

Az IKT és a légiközlekedés szénlábnyoma

Egyes elemzések szerint az IKT szektornak a légiközlekedéshez hasonlatos a szénlábnyoma. A szektor a készülékek teljes élettartamára vetített szénlábnyoma mintegy 730 millió tonna szén-dioxid. Ez magában foglalja valamennyi eszköz energiafelhasználását, de a rendszer minden más elemének is, mint a hálózatok, adatközpontok, telefonok, számítógépek és egyéb felhasználói eszközök előállításának kibocsátását számtalan egyéb érték mellett.

2015-ben a légiközlekedés üzemanyaghasználatából származó kibocsátása 800 millió tonna volt. Ez alapján a két terület valóban összevethető lenne, ha csak ezt az értéket vennék figyelembe. Azonban ahhoz, hogy az összehasonlítás kiegyensúlyozott legyen, a légiközlekedés esetében a repülők és egyéb eszközök előállítását, a repterek működéséhez szükséges operációkat (ideértve a földi járműveket is), az eszközök leszerelését és egyéb üvegházhatású gázok termelését is be kellene vonni a számításba.

Érdemes figyelembe venni azt is, hogy jelenleg a Föld lakosságának 70 százaléka használja az IKT szolgáltatásait, míg a becslések szerint csak mintegy 10 százalék repül évente, és csak a felső 1 százalék számít rendszeres használónak. Tehát még ha a szénlábnyomok összevethetők lennének, az egyénre bontott hatások mégis jelentősen eltérnének.

Egyéni szinten is sokat tehetünk a digitális lábnyomunk csökkentéséért azzal, hogy

• az okostelefonjainkat és egyéb IKT eszközünket tovább használjuk, mielőtt újabb szériaszámúra váltanánk,

• az IKT eszközöket újrahasznosítjuk vagy újra felhasználjuk,

• a digitális szolgáltatásokat kisebb (v. kisebb fogyasztású) eszközökön használjuk,

• megújuló energiaforrást használunk az eszközök töltésére,

• nem veszünk olyan eszközöket, amelyeket nem tudunk kihasználni (a használaton kívüli eszközöket továbbadjuk),

• jelezzük a szolgáltatók felé, hogy az ő környezeti lábnyomuk is fontos kérdés a vásárlói döntésünk meghozatalában,

• olyan cégektől vesszük az eszközeinket, akik környezeti kibocsátási határértékeket szabtak maguknak,

• végül, de nem utolsó sorban olyan IKT szolgáltatásokat használunk, amelyek segítenek a szén-dioxid kibocsátás csökkentésében.

Ez utóbbiban lesz fontos szerepe a mobilhálózatok következő generációjának, az 5G-nek.

Minden korábbi generáció növelte a technológia energiafelhasználását és karbonemisszióját. Az 5G ezzel szemben a legenergiatakarékosabb hálózati szabvány lesz, így megtörheti a mobilszektornak ezt a kedvezőtlen trendjét. Emellett az új infokommunikációs megoldások révén egyéb ipari szektorok is 15 százalékkal csökkenthetik kibocsátásukat 2030-ra. Ez mennyiségében több mint az EU és az USA együttes kibocsátása jelenleg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!