Dobri

2016.07.18. 19:06

Először telepítettek - Értékesíteni szeretnék a szárított levendulát

Dobri - Jól sikerült az első levendulaszüret a településen. A szárított virágokat a későbbiekben értékesítik is.

Korosa Titanilla

Még áprilisban a Start-munkaprogram keretében összesen 3600 tő francia levendulát telepítettek a településen, egy a Rákóczi utca végén található önkormányzati területen. Ekkora mennyiségű virág ára közel egymillió forint volt. Az egyik tihanyi kertészetből hozott francia levendulának rövidebb a szára és sötétebb színű a virága, mint az angol vagy a hibrid társainak.

Az első szüretet nemrég tartották.

- A program miatt csak tavasszal tudtuk megoldani a telepítést, de így is szépen fejlődtek a növények, kedvező volt az időjárás is, így az első évhez képest meglepően jól sikerült a szüret - tájékoztatta lapunkat Horváth Albin polgármester. - A leszedett virágokat a következő időszakban leszárítjuk, majd ebben a formában próbáljuk meg a piacokon értékesíteni.

A polgármester hozzátette: amennyiben jövőre újra elindul a munkaprogram, kétszer ekkora mennyiséget szeretnének telepíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!