Mit jelent számomra magyarnak lenni?

Tehetségek látogatása

2011. május 20., 18:52 szerző: Arany Gábor
Emlékezetes napokat töltöttek kárpátaljai gyerekek a zalai megyeszékhelyen az elmúlt hét végén. Népes, 29 fős csoportjuk és az öt felnőtt kísérő 13- án, pénteken érkezett meg a Kárpátaljáról és azonnal belecsöppent az Egerszeg Fesztivál forgatagába.

Az előzményekhez tartozik, hogy a Nemzetközi Szent György Lovagrend somogyi és zalai priorátusa a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézettel tavaly hirdette meg tehetségkutató versenyét „Mert én magyarnak itt születtem” címen a magyar tannyelvű iskolák 8–16 éves diákjainak szavalat, népdal, néptánc, valamint esszéírói és rajz kategóriában.

A lovagrend korábban már könyvadománnyal segítette a Kárpátalján élő magyar közösségeket, a versenyhez pedig sikerült megnyerni Zalaegerszeg és Beregszász város támogatását is számos szponzor mellett. Eredményt áprilisban hirdettek a beregszászi Európa–Magyar Házban: népdal kategóriában Baraté Edina nyert Halász Dóra és Harangozó Dóra előtt.

A néptáncosok legjobbja a mezőgecsei hagyományőrző csoport lett, megelőzve a mezővári művészeti iskola és a gáti művelődési ház néptánccsoportját. Vers kategóriában Vaskeba Hajnalka, Salánki Judit, Horváth Ákos volt a nyertesek sorrendje.

A zsűri Kocsis Adrienn rajzát értékelte a legszebbnek, Simon Alexandra pedig három kategóriában különdíjban részesült.

Az eszszék közül a zsűri Beregszászi Ákos írását találta a legjobbnak. Kopor Krisztián és Borbély Katalin második és harmadik helyezett lett (írásukat alább olvashatja).  A nyertesek jutalma volt az egerszegi kirándulás. A háromnapos program részeként szombaton az ünnepi fogadáson félórás műsort adtak a gyerekek, akiknek ajándékokkal kedveskedtek a vendéglátók.  

 

 




Mit jelent számomra magyarnak lenni?

Magyarul beszélek, gondolkodom és élek.
Talán így kezdeném, ha ironikus szeretnék lenni.
 De mit is jelent ez, hogy magyarul élek? Ez a kérdés számomra megválaszolhatatlan.
Attól, hogy magyar iskolába járok, nem érzem magam jobban magyarnak másoknál.
Voltak ők, akik gyönyörű verseket írtak a születésről, az életről, a szerelemről, az elmúlásról, a hazáról. Ha lehet magyarul élni, akkor ők ezt tették. 
Sok tehetség létezik, akik szintén szebbnél szebb verseket írnak. Ám a régi nagy költők versei mégsem ilyenek, van bennük valami más, valami számunkra ismeretlen. Azok a versek nemcsak kulturális szempontból fontosak, hanem megváltoztatták a történelmet is. Ők írtak, mert szerettek írni, mert ebben lelték örömüket, és mert nekünk, magyaroknak szükségünk volt arra, hogy ezt tegyék. Ők ott voltak, ők harcoltak, ők cselekedtek, ők felálltak, és másokat is erre buzdítottak. Ők nem megírták, ők leírták. Ők magyarul éltek. Számomra ez elképzelhetetlen, mert nem tudom, mi történt akkor. Talán én is képes lettem volna rá? Lehet, hogy még félve sem mertem volna odaállni a kötél mellé, vagy a halott barátom kezét megcsókolva szembenézni a fegyverekkel, a fegyvereket tartókkal. Ők viszont megtették, ők bátran tették, tiszta, magyar szívvel tették. Ők magyarul „éltek, s haltak."
Ha az életem múlna rajta, elképzelhető, hogy megtagadnám a származásomat. Persze magyarnak érzem magam, és szeretem a hazámat, de talán „sehonnani bitang ember" lennék…
Annyian mondjuk el a verseiket, s annyian bújunk a bőrükbe, de mindannyian véghez tudnánk vinni azt, amit ők? Bármily gyönyörűen hangsúlyozzuk is e költeményeket, ők mégis másképpen kiáltották. Ezrek szíve dobbant egyszerre a hangjuk hallatán, és süketítően üvöltöttek, hogy a puskazörejek se tompíthassák el, és a torkukat mardosó puskapor is lángra lobbant lelkűk tüzétől. Ők magyarok voltak!
És én is magyar vagyok! De mi különbség van köztünk és  közöttük? Ember és ember. Talán az ország más? Nem! Az én esetemben az is megegyezik. Csak a nyelv az, ami mássá tesz minket, magyarokat? Mások vagyunk? Állítólag a magyarok az egyik legintelligensebb nép. Egy orosz származású amerikai író és biokémikus Isaac Asimov egyszer ezt mondta: „Két intelligens faj létezik a Földön: az emberek és a magyarok.” Ez szép és jó, de ez sem olyan nagy eltérés.

Itt, Kárpátalján sokan magyar anyanyelvüket egyszerűen eldobják a könnyebb élet reményében. Talán ők döntenek jól? Én örülök, hogy magyarul tanulhatok és magyar közegben lehetek. Magyarul beszélek, magyarul gondolkodom, de vajon magyarul élek?

 

Beregszászi Ákos
9. évfolyam
Beregszászi Magyar Gimnázium

 

Mit jelent számomra magyarnak lenni, itt Kárpátalján?


Gyakran elgondolkodom azon, hogy mit is jelent számomra magyarnak lenni, itt, a szülőföldemen, nem messze Magyarországtól - Kárpátalján. Magyarnak lenni nemcsak azt jelenti, hogy magyarnak születtünk, ez azt jelenti, hogy tudunk magyarul, ismerjük történelmünket, kultúránkat, nemzetünk eszméit, és mindig, minden körülmények között kitartunk mellette. Számomra ez jelenti azt, hogy magyarok vagyunk.
Nagy László azt írta: „Nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig.". Ha nem tanulunk magyarul, akkor nem is vagyunk igazi magyarok. Ha eltávolodunk szülőföldünktől, ha többé nem is hallunk magyar szót, akkor sem fogjuk elfelejteni a magyar nyelvet. Mert aki egyszer magyar volt, az az is marad, akármennyire próbálja is ezt elfelejteni, elrejteni.
Büszke vagyok magyarságomra, arra, hogy Kárpátalján élek. Itt a magyarok élete nehéz, de mégis könnyű. Nehéz, mert be akarnak minket .olvasztani, el akarják feledtetni velünk kultúránkat, történelmünket. De ez nem fog sikerülni, mert a magyar mindig is egy harcos nemzet volt. Harcolt a szabadságáért, történelméért, kultúrájáért, harcolt azért, hogy a magyar magyar maradhasson. Történelmünk ismerteti velünk, hogy itt, Kárpátalján is sok harc folyt azért, hogy a különböző nemzetek ne foglalják el területeinket. Ennek bizonyítéka a Munkácsi és az Ungvári vár, az Uzsoki- és a Vereckei-hágó. Sok híres magyar gróf, festő és költő is megfordult itt. Munkácson Zrínyi Ilona, Zrínyi Miklós és II. Rákóczi Ferenc is járt, illetve ott született és alkotott a híres festőnk,  Munkácsi Mihály. Nevét az egész világ ismeri, és mi büszkék lehetünk rá, hogy egy olyan ember, mint ő , közénk tartozik. Beregszászban és környékén járt Petőfi Sándor, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor és még sokan mások. Kárpátaljai látogatása alatt Petőfi verseket is írt, melyek szerencsére ránk maradtak.
Manapság a hivatalokban a magyar szót nem értékelik annyira, mint az ukránt, pedig évekkel ezelőtt Beregszászban és környékén az ukránok képezték a kisebbséget. De nemcsak a hivatalokban kell már manapság ukránul beszélni, ha csak vásárolni megyünk, már akkor is tudnunk kell a nyelvet, mert egyes ukrán árusok, akik nem tudnak magyarul, felháborodottan néznek ránk, hogy mi miért nem tudunk ukránul, amikor kötelező lenne. De nem az államnyelv a legfontosabb, hanem az, hogy ne felejtsük el, és büszkén, felemelt fővel használjuk anyanyelvünket, a magyart.
Másrészt viszont könnyű magyarnak lenni. Hiszen egy közösségben élünk, melyben tekintettel vagyunk a másikra, segítünk egymásnak a bajban, és számíthatunk a mások segítségére is. De az ukrán kormány mégsem olyan szigorú a magyarokkal szemben, mivel megengedte, hogy az érettségi teszteket anyanyelvünkön, magyarul tegyük le. Engedélyezi a magyar nyelvű iskolák működését, támogatja őket, és biztosítja a magyar nyelvű tankönyveket. Nem tiltja meg a magyar szót, pedig megtehetné. Ám nem érne el vele semmit, mert mi akkor is magyarul szólalnánk meg. De nemcsak az ukrán kormány, hanem a magyar is figyelemmel kísér minket, hiszen a mi szívünk mégiscsak oda húz. És tudjuk, hogy mi oda tartozunk, ha területileg nem is, de lelkileg mindenképpen.
De ez nem elég. Nap mint nap bizonyítanunk kell, hogy erősek vagyunk, összetartunk. Minket nem lehet csak úgy beolvasztani, eltiporni, mint más nemzeteket. Mi erősek vagyunk. Küzdenünk kell azért, hogy azok maradhassunk, akik vagyunk, hogy megmaradjon nyelvünk, kultúránk.
Illyés Gyula azt írta, hogy a szónak hatalma van, ezt az élet minden nagy pillanatában tudjuk. Akkor szólaljunk fel ezért. Hogy azok maradhassunk, akik vagyunk.
Magyarok vagyunk! És azok is maradunk! Nyelvünk 2500-3000 éve létezik. Azóta magyarok vagyunk. Első írásos emlékünk 1050-ből származik, ez a Tihanyi Apátság alapítólevele. Ez hosszú idő, és ha ennyi éven keresztül sikerült megőrizni magyarságunkat, akkor ne adjuk azt fel, küzdjünk érte.
Higgyünk magunkban, népünkben, nemzetünkben. Legyünk büszkék arra, akik vagyunk, arra, amit elértünk és még elérhetünk. Ne hagyjuk eltiporni azt, amink van, és főképp ne hagyjuk elfeledni azt, amink volt: a történelmünket, kultúránkat, költészetünket! Mert csak így lehetünk egészen magyarok, olyanok, mint az őseink.


Borbély Katalin,
9. évfolyam

 

Mit jelent magyarnak lenni Kárpátalján?


Magyarország...
Csak egy pont a föld felszínén, egy ág a világ országainak fáján. Egy kisebb földte¬rület, melyet határok szegélyeznek. De nekem mégis hazám, bár e kordonon kívül születtem, mely, bár magyar vagyok, de mégis elválaszt magyar anyanyelvünkben testvéreimtől.
Magyarság...
Egykor rettegett nép, mely hallatán a népek, mint falevél rezzentek össze. Mily fur¬csa játékot játszott veled a sors, hogy most alig ismerik eme tájat, s nyelvét?
 Magyar nyelv...
Te drága, mely számunkra egy eszme, egy vallás. Együtt hisszük határon innen s túl, mi mind, kiben magyar szó él. Te drága, mely nyelven tanított édesanyám, s így vált anyanyelvemmé. A világ legnehezebb nyelvei közé tartozol, de a legszeb¬bek közé is.
Kárpátalja...
Drága alföld, melyen gyönyörű hegykorona ékeskedik. Szülőföldem, ami egykori magyar terület, de a századok során sok ország nyelvét volt kénytelen megtanulni. Ebben az „iskolában" sok magyar nemzetiségű ember fordult el hazájától. Kívá¬nom, hogy minden magyar sok nyelvet, de egy nyelven beszéljen. Én szerencsésnek érzem magam , mert megtarthattam szépséges, történelmi nyelvét hazámnak, ez a nyelv él ajkamon.
Próbáltak eltiporni minket, de Isten segedelmével, még fenn maradt „kisebbségünk".
Az ország és a nyelv is úgy épül fel, mint egy fa. A gyökereinél kezdődik minden. A fák mi vagyunk, és szüleink, nagyszüleink a mi gyökereink. Mint fa, mi is alapunktól kapjuk a tápláltatásunk szellemi és testi módját egyaránt. A nyelv egy élelmiszer, mely elménket táplálja. Szüleinktől kaptuk azt, gyermekeinknek kell tovább adni. Ha át szabad költenem  a szállóigét, akkor a nyelvet nem szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kaptuk kölcsön. Ezt a gyökeret próbálja elvenni tőlünk az állam, de ne engedjük ki kezünkből, harcoljunk érte, mert ezt valóban sajátunknak tekinthetjük, csak ez köt össze bennünket anyaországi és más külhoni testvéreinkkel.
Tanuljuk meg az ukrán nyelvet, de tudjunk magyarnak maradni, e próbák között is. Csak az ukrán nyelv vesz körül minket, próbál beolvasztani az ukránok sorába. Sok Hungarikum van (hogy a sokszor említett magyar nyelvhez maradjak hű), tekintsünk nyelvünkre is büszkén, így magyar jelképként. Kevés nyelv van, melyen ily gyönyörűen kifejezheti magát az ember fia. Beszéljünk magyarul, fejlesszük nyelvünket, hogy sokáig élvezhessük gyümölcsét.
Te megteszed, s hű maradsz nyelvedhez halálodig? Rám számíthat a nép. Csak egy, a nem is olyan sok közül, de ha mindnyájan megtesszük nyelvünk nem vész el hanem fennmarad örökké. Tehát te megteszed?


Kopor Krisztián
9. évfolyam
V.B osztály

Arany Gábor

Facebook