Jutalom ásóknak - Biokertészet hókuszpókusz nélkül

2009. november 17., 04:27 szerző: Fincza Zsuzsa, zaol.hu
Számos törvényszerűséghez kell igazodnom, mióta kertészkedésre adtam a fejemet.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']:
G->reklam_mentes: 0
Ha például rengeteg a munka és még időm is lenne rá, akkor 1: esik az eső, ha mégsem, akkor 2: vendégem érkezik. Ha hétágra süt a nap, akkor 1: a munkahelyemen görnyesztem a hátamat a számítógép előtt, de ha otthon vagyok, akkor 2: éppen a kertből fakadó egyéb teendőim (befőtt-, lekvár-, szörpkészítés) tartanak vissza. Mindezzel persze csak a bizonyítványomat magyarázgatom, hogy tudniillik még mindig nem végeztem az egyik legfontosabb őszi munkával, az ásással. Tudom, a biokertészet egyik pillére az ásás tagadása. Egyet is értek vele. A humuszt tartalmazó talajréteg ugyanis általában 15-20 centi mély, vagyis éppen egy ásónyomnyi. Az ásással az egészet a feje tetejére fordítjuk, a levegőtől elszakíthatatlan felső réteg az oxigénben szegény szintre fordul, a talajban lakó élőlényeket így éppen eltemetjük, a gyökérzóna tápanyagtartói viszont a felszínre kerülnek. Így az egy évig építgetett, finoman összehangolt rendszer összeomlik. Az őszi ásással a talaj élőlényeinek tönkretesszük az otthonát, kezdhetnek mindent elölről. Nem beszélve arról, hogy a megátalkodott földtúrással nagyon sok hasznos élőlényt el is pusztítunk.

Szerencsére még a legszigorúbb biokert szabályok is elismerik, vannak kivételek, s azzal vigasztalom magamat, az én birodalmam ezek közé tartozik. Igaz, leginkább az elvadult kertekre gondolnak, s bár az enyém talán nem tartozik egészen közéjük, mégsem az a pomádés veteményes, ahol csak az nő, amit az ember belévetett. Szóval minden ősszel megállapítom, biokertészet ide vagy oda, munkára kell fognom az ásót. S örömmel teszem, mert - lehet, hogy sokan kinevetnek - szeretek ásni. A múlt héten volt is hozzá szerencsém, s remélem ezen a héten is lesz. Igyekszem kíméletesen felforgatni a talajt, ha például előkeveredik egy-egy giliszta, átteszem a már felásott részre, nehogy véletlenül megtöbbszörözzem. Sokan direkt gilisztaűző növényeket ültetnek, ami nagyon helytelen cselekedet, ugyanis e rózsaszín gyűrűsférgek a kertész legfontosabb segítőtársai, olyan apró földművesek, akik egy méter mélységig aprólékosan felássák a talajt, az egyik végükön magukba tömik a földet, a szerves hulladékot, a másik végükön pedig a legtermékenyebb humuszt ürítik. Állítólag egy hektárnyi kertben több mint százezer giliszta is élhet.

Ilyenkor ősszel tudjuk a leghatásosabban a földbe juttatni a szükséges talajtáplálókat is. Azt már nagyszüleink is tudták, a friss állati trágyát nem tanácsos aláforgatni, legfeljebb a felső talajrétegbe szabad gereblyével sekélyen bedolgozni, ott áll rendelkezésre a lebontáshoz elengedhetetlen oxigén. Sajnos ilyen gondom nincs, én a félig érett komposztot terítem rá a felásott ágyásokra, azt is kíméletesen dolgozom bele a földbe. A talaj táplálása mellett meleg takaróként működik majd a dermesztő téli napokon. A védőpaplan amúgy a fák, a bokrok gyökerének is jól jön, csak a természetet kell utánoznunk, vagy hagynunk, hogy tegye a dolgát. Nem azért csúfoskodik a bokrok, a cserjék alatt a lehullott levél, mert röstellem felgereblyézni, hanem, mert otthagyom jó meleg takarónak, ami amúgy majd gazdagítja is a talajt.

Az őszi kerti munkában az ember gyerekének minden porcikája, a lába, a válla, a keze, dereka, egyformán küzd, csak a feje pihen, mert csupa derűs gondolat foglalkoztatja. Este, amikor kellemesen elfáradva a ház felé baktatok, útközben megjutalmazom magam egy-két fej szőlővel, amit direkt ezekre az alkalmakra felejtettem a lugason, s elfogadom a szál virágot, amit a kabátomba kapaszkodó rózsabokor kínál.

 

Fincza Zsuzsa, zaol.hu

2009. november 17., 04:27 szerző: Fincza Zsuzsa, zaol.hu

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...