Nincs elég pocsolya

2022.05.05. 17:46

Segítsük a fecskéket sárgyűjtőhelyek létrehozásával (videó)

A meglévő természetes és a kihelyezett mesterséges fecskefészkek, -fészektelepek közelében minél több helyen sárgyűjtőhelyek létesítését javasolja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A szervezet csütörtöki közleménye szerint ezeket április második felétől legalább május végéig, folytatódó aszály esetén a másodköltés kezdetekor, június végétől néhány újabb hétig érdemes működtetni.
Az amúgy is megfogyatkozott állományú molnár- és füsti fecskék költése idén tavasszal is nehezen indul. Az elhúzódó hűvös idő miatt vonulásuk legalább két hetet csúszik, ráadásul a jelentős részben aszfalttal, betonnal, térburkoló kővel fedett talajú településeken a mind gyakoribb aszályos tavaszokon, nyárelőkön szinte lehetetlen sarat találniuk, amivel tatarozhatnák, megépíthetnék fészkeiket - olvasható a közleményben.
Mint írják, a helyzetet tovább nehezíti az utcai kék csapok megszűnése, továbbá a hazai legelő- és háztájiállat-tartás összeomlása, amelynek következtében eltűntek a jószágitatók, útszéli pocsolyák.
Az MME szerint ezen a problémán a sárgyűjtőhelyek létesítésével és fenntartásával lehet segíteni. 

A legkézenfekvőbb megoldás az, hogyha a kis forgalmú utak földes padkáján (a homokos, apró kavicsos padka nem jó, mert ezek nem tapadnak jól, az ebből készült fészek nem tartós, könnyen leszakad), gyártelepek udvarán slag vagy vödör segítségével egy asztalnyi területet addig locsolnak, amíg a talaj több vizet már nem tud beszívni. Ezt követően az időjárástól, a csapadékviszonyoktól függően néhány naponta újra kell locsolni a területet, folyamatosan lágy saras állagban tartva azt.

A közlemény felidézi, hogy ilyen sárgyűjtőt a kertben is lehet létesíteni, de a gyep védelme érdekében érdemes tálcás sárgyűjtőhelyet alkalmazni, amellyel az erkélyen és a tornácon is lehet próbálkozni. Ez a módszer különösen jól alkalmazható a panel- és irodaházakban, lakótelepeken, valamint betonos udvarokban, ahol még ennyi talaj sincs vagy elkerülendő a gyep feltörése.
Bővebb információk a témában a www.mme.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.

Borítókép: fészekrakáshoz gyűjtenek sarat molnárfecskék (Delichon urbicum) Karancslapujtőn 2018. április 25-én (Komka Péter/MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!