Életmód

2016.03.22. 13:32

A pap és az Isten madara

Murakeresztúr – Polgár Róbert római katolikus plébánosról már sokszor írtunk. Hírt adtunk arról, mikor teniszpályát épített az egyházközségnek, birkatartásba fogott, bionövény-termesztő tanfolyamot szervezett, s arról is beszámoltunk, hogy isteni zakuszkát készít.

Horváth-Balogh Attila

Most tovább bővült a „Polgár-farm”: az atya újabban fürjtojást is termel.

– Már 9 éve szolgálok Murakeresztúron plébánosként és igyekeztem mindig olyan dolgokkal foglalkozni, amelyekkel mintát adhatok a híveknek – bocsátotta előre Robi atya. – Azzal együtt persze, hogy az első és legfontosabb feladatom a lelkipásztori munka – és az is marad. De úgy vélem, ha valaki egy vidéki közösség vezetője – még ha „csak” lelki vezetője is –, saját példájával kell bizonyítania, hogy igenis, a vidék élhető, itt is lehet dolgozni, csak meg kell találni a megfelelő tevékenységi formákat, melyek biztosíthatják a jövedelemhez jutást, vagy éppen az önellátást. Én ilyennek tartom a fürjtartást.

Polgár Róbert elárulta: több, mint kétezer fürjet, illetve a madárfaj tartásához szükséges eszközöket, ketreceket, etetőket, itatókat vásárolhatott egy pályázat révén.

– A fürj kistestű madár lévén aprócska, jóval kisebb, de egészségesebb tojást tojik, mint a házi tyúk – magyarázta az atya, miközben megmutatta a fürjtelepet. – Tojása azonban rendkívül gazdag A-, B1-, B2-, C-, D3-, E-vitaminokban és ásványi anyagokban, például foszforban, káliumban, vasban, cinkben. Alacsony a koleszterintartalma, ezért szív- és érrendszeri betegek is fogyaszthatják, alkalmas továbbá emésztőrendszeri problémák, gyomorfekély kezelésére és még sorolhatnám.

Polgár Róbert azt sem rejtette véka alá, hogy a fürjtojást ma még nehéz eladni, ám a piac nem telített. Ezért akár fontos szegmense is lehetne a fürjtartás a modern kor vidéki életformájának.

– Szerintem mindazok, akik szeretnének egészségesebben étkezni, hosszú távon rákapnak a fürjtojásra és a belőle készült ételekre – jelentette ki a plébános. – Ezért én is megpróbálom itt, a hívek körében népszerűsíteni ezt a tevékenységet, mert miért ne lehetne Murakeresztúr fürjtojás-termelő település? Hiszen léteznek falvak, melyek a karácsonyfa-, az epertermelés, vagy éppen a káposztasavanyítás révén váltak ismertté.

Az atya érdekességként említette: a fürjre azt is mondják, hogy az Isten madara, mert 6 napon át tojik és a hetediken megpihen. Így tehát az állomány 80-90 százalékától várható tojás szinte minden nap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!