Életmód

2016.12.30. 08:49

A sör továbbra is legyőzhetetlen! Rövid betekintés a téli italfogyasztási szokásokba

Nyáron sör, télen bor? Melegben hűsító, könnyű italok, hidegben a forró, testesebb nedűk? Valóban ilyen egyszerű a képlet, ha a téli italfogyasztási szokásokat vizsgáljuk?

Mikó-Baráth György

A nyári körképünkhez hasonlóan, most is zalaegerszegi vendéglátósokat kérdeztünk. A tematika is megegyezett az augusztusival, egy pultos, valamint egy üzletvezető véleményét kértük ki.

Horváth Ádám a nyári italokról készített cikkben is a segítségünkre volt. Évek óta dolgozik pultosként Zalaegerszegen, s megkeresésünkre rögtön meglepő választ adott, miszerint elenyésző a változás, ha a két évszak folyadékbeviteli tendenciáit vizsgáljuk. – Amiket ki lehet azért emelni, azok a teák és a forró csokik. Utóbbi egyébként a nőkre jellemző leginkább. Ezeket nyáron jóval ritkábban kérik.

Ha csak egy italt kéne kiemelnünk, aminek kijárna a tél kedvence képzeletbeli díj, laikusként a forralt bort mondtuk. De Ádám elmondása alapján, hiába a hideg időjárás, „ez sem vezeti győzelemre a bort, a sörök elleni csatában”.

– Persze, fogyasztanak nálunk is forralt bort, de nem akkora mértékben, hogy átvegye a sör feletti hatalmat. Közel sem állnak át az emberek annyira, mint azt gondolnánk. Ha télen mennek el szórakozni, bulizni, akkor is maradnak inkább a sörnél és a röviditaloknál. Nagyon jól megy a pálinka és a whisky. Előfordul az is, hogy megisznak egy-egy pohár forralt bort, aztán áttérnek a sörre vagy a rövidre. Érdekesség, hogy a forralt bort szokták inni rummal is. A legbátrabbak Stroh rummal. Ez egy 80 százalékos ital, 2-3 deci forralt borba szoktunk tölteni 4 centet, így már elég merész kombinációvá válik.

Valószínűleg nincs már olyan zalaegerszegi, aki ne ismerné a Tőke Erik által alapított Tütü Gasztró Buszt. Csapatuk 2015-ben az év Food Truckja díjat is bezsebelte. Ezen az országos elismerésen felbuzdulva nyitották meg új bárjukat a tavalyi év során Zalaegerszegen. Itt dolgozik üzletvezetőként második riportalanyunk, Nyulász Gábor, akit Ádám véleményén felbuzdulva, a forralt borról és a teákról kérdeztünk először.

- Télen valóban ez a kettő az alap. A teánál is oda kell figyelni, nem mindegy, hogy milyen teából főzzük. A filtereseknek már nagyjából vége van, a szálas teák, s ezek filteres kiszerelései is hódítanak manapság. Valamint itt is fontos, hogy miképpen van tálalva. Például nem kell fehér cukrot alkalmazni, a vendégek sem szeretik ma már. Sokkal jobban hódít az édesítő minőségi fajtája. De mi például ezeket a pötyiket sem szeretjük igazán, ezért mézzel szolgáljuk fel a teát. A forralt bornál mindenkinek meg van a speciális, titkos receptje. Az alapja természetesen a jó minőségi bor, és a megfelelő arányban hozzáadott víz, valamint a minőségi fűszerek, a kevesebb néha több elve alapján! Sajnos ezt felejtik el sokan. Télen ráállnak az emberek a nehezebb borokra, de nagyon sokan vannak, akik a rozékat szeretik, ez valóban nem változik a nyári időszakhoz képest. Érdekes, hogy nem emelkedik meg olyan mértékben a vörösbor fogyasztás, mint azt gondolnánk. Sokkal jobban fogynak télen is a fehérborok és a rosék.

De mi is a helyzet pontosan a sörrel? Gábor is igazolta azt a felvetést, mely szerint az időjárástól függetlenül, vezető szerepet tölt be az italfogyasztási palettán.

- Aki sörözni akar, az télen is sörözik, ebben a kérdésben nem változik túlságosan a fogyasztási kultúra. Nálunk nagyon szeretik a kézműves söröket, bár pár éve már nem igazán dívik ez a kifejezés, kisüzemi söröknek hívják őket a termelők. Nagyon keresettek a barna és nehezebb sörök is. Barnaságukat tekintve abban különböznek a nagyüzemektől, hogy nem a karamelltől kapják a színüket, hanem a természetes komlótól. Ezért kevésbé édesek, inkább csak édeskések. Ez egy tartalmasabb, nehezebb sztori, ebből nincs vedelés.

A legtöbb szakirodalom megegyezik abban, hogy felnőttek esetében 2-2,5 liter a minimális napi folyadékszükséglet mennyisége. Ennek bevitele nyáron aligha okoz problémát, de télen ez már egy jóval nehezebb kérdés. Egyes álláspontok szerint, a leves is beletartozik a folyadékbevitel mértékébe. Ezen a véleményen van Gábor és csapata is, így éttermükben télen is különösen nagy hangsúlyt kapnak a levesek!

- A tudatos táplálkozás lényege, hogy télen is oda kell figyelni a megfelelő folyadékmennyiség bevitelére. Ezért is tartjuk nagyon fontosnak a leveseket. Nyáron minden nap volt egy hideg, krém vagy gyümölcslevesünk. Télen viszont nagyot váltottunk, hiszen a meleg, fűszeres és tartalmas leveseket keresik az emberek. A hideg évszakokban sokan a nehezebb ételek felé fordulnak, ehhez nekünk is alkalmazkodni kell. A sót próbáljuk visszaszorítani, valamint igyekszünk vendégeinket a tudatos étkezés felé fordítani.

Végezetül szintén egy merész próbálkozást hallhattunk. Hiszen az idei nyáron - tehát saját szezonjában - nem hódított a koktél Zalaegerszegen, de Gábor és társai mégis komoly hangsúlyt fektetnek az italkülönlegességekre a mostani, téli időszakban.

– A koktélt természetesen nyári italnak mondhatjuk. Télen az ember azt hiszi, hogy nem igényli a folyadékot, sokkal inkább töményre vágyik, ezért is növekszik meg a rövidital fogyasztás, a pálinka eszméletlen mennyiségben fogy. De sokan keresik az édesebb ízeket, mi nekik akartunk megfelelni új koktéljainkkal. Ezek közül kiemelnék egy fehérorosz különlegességet. Ez egy édes történet, kávélikőr, vodka és tejszín kombinációja kicsi mályvacukorral megspékelve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!