Életmód

2016.06.19. 16:15

Amíg a mentő megérkezik II. - Csak akkor szabad mozgatni a sérült embert, ha az feltétlenül szükséges

Vajon hányan tudják, mit kellene tenni, ha sérült vagy eszméletlen ember akad az utunkba? Hogy minél többen legyenek, akik segíteni tudnak, amíg a mentők megérkeznek, lapunk 10 részes sorozatot indított a legfontosabb szabályokról.

Zalai Hírlap

A sorozathoz az Országos Mentőszolgálat nyújt szakmai segítséget. Az első részben a múlt héten a tájékozódásról és a segélyhívásról esett szó, most pedig a kimentésről.

Alapszabály, hogy a sérültet csak akkor szabad mozgatni, ha az életmentés érdekében feltétlenül szükséges. Kimentéshez a Rautek műfogást alkalmazhatjuk:

Álljon az ülő beteg háta mögé (ha fekszik, ültesse fel és döntse kissé előre)

Hóna alatt átnyúlva mindkét kezével fogja meg az egyik alkarját (egyikkel csukló fölött, másikkal könyök alatt), majd könyökben hajlítsa be azt, és húzza a mellkasához.

Ezt a fogást tartva, a beteget húzza a saját (közelebbi) combjára. Saját testsúlyát helyezze a szabadon lévő lábára.

Legvégül a szabadon lévő lábával aprókat hátralépve, húzza el biztonságos helyre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!