Életmód

2016.04.26. 13:35

Elhízni kár, fogyózni veszélyes

Surd – Nő az elhízott emberek száma, ebből fakadóan egyre többen fognak fogyókúrába is. Ehhez mindenféle diétákat és „csodatévő erővel” bíró készítményeket használnak, pedig az elhibázott diéta, illetve az ismeretlen összetételű „fogyasztószerek” miatt kórházba is lehet kerülni. Volt már példa rá.

Horváth-Balogh Attila

Minderről dr. Simon Attila surdi háziorvos-obezitológussal, azaz az elhízással foglalkozó belgyógyász szakorvossal beszélgettünk. A szakember számos, a laikusok előtt ismeretlen, sőt, megdöbbentő összefüggésre világított rá.

– A genetikánk nem a naphosszat tartó, folyamatos táplálékbevitelre van programozva, aminek az az oka, hogy sokáig, egészen a középkorig ritkán, nem feltétlen minden nap jutottak élelemhez az emberek – bocsátotta előre dr. Simon Attila. – Az ősember akkor evett, ha sikerült a vadászat, a középkorban pedig a szegények ritkábban étkeztek, mint a gazdagok. Amikor viszont élelemhez jutottak, a szervezetük rögtön megkezdte a bevitt táplálék egy részét elraktározni. Ez máig így van: szervezetünk az évezredek alatt kialakult mechanizmusnak megfelelően az elfogyasztott étel nagyobb részét, ahelyett, hogy felhasználná a működéséhez, inkább elraktározza. Az elhízás persze nem mai probléma, a gazdagok többsége – mivel náluk minden nap bőven került az asztalra élelmiszer –, már az ókorban, a középkorban is jelentős túlsúllyal küzdött. Ezért vált abban az időben a kövérség a jólét szimbólumává. A modern kor és a civilizációs fejlődése, a viszonylagos jólét miatt vált általánossá, hogy az átlagos bevitt táplálék a napi szükségletnek a másfélszerese. A genetikánk viszont alig változott, tehát ahogy mondtam, továbbra is teljes gőzzel raktároz – és a raktározás természetesen zsírszövet formájában történik.

A hason különösen gyorsan alakul ki zsírszövet, mutatja a sematikus ábrán Simon doktor

Dr. Simon Attila hangsúlyozta: nem a testsúlynövekedés jelent elhízást, hanem a zsírszövet felszaporodása. Ennek pontos mértékét, ahogy mondani szokták, a testzsír százalékot azonban csak műszeres mérésekkel lehet pontosan meghatározni. Ez pedig azért fontos, mert ehhez igazítva lehet és szabad megszabni a fogyókúra irányát, módját.

– A testsúly növekedését ugyanis természetesen okozhatja az izomgyarapodás is – tette hozzá. – Megjegyzem, ez sajnos az emberek többségénél nem túl gyakran fordul elő, ugyanis csak a testépítők foglalkoznak az izomtömeg növelésével. De visszakanyarodva az elhízás problémaköréhez: az elmúlt 30 évben tehát a bevitt táplálék mennyisége a másfélszeresére, az energiabevitel pedig a duplájára nőtt. Ez azt jelenti, hogy míg a XX. század elején egy átlagember 1500-2000 kalóriát fogyasztott naponta, addig ma egy átlagos férfi 2500-2800, egy nő pedig 2200-2300 kalóriát visz be a szervezetébe. Miközben az anyagcsere jó működéséhez a hölgyeknek 2000-nél kevesebb, az uraknak pedig maximálisan 2500 kalóriára van szükségük, mi több, ez utóbbi is leginkább fizikai munkavégzés esetén igaz. Az ebből eredő pluszkalória a raktárakba megy, emiatt növekszik a zsírszövet. A fogyókúra akkor lesz hatékony, ha a kalóriabevitel az optimális szintnél is kevesebb – ez azonban sarkított megállapítás, a diéta meghatározásakor más tényezőket is figyelembe kell venni, főleg, ha a páciensnek van valamilyen krónikus betegsége is, például cukorbetegség, pajzsmirigy-megbetegedés, vagy valamilyen szív-érrendszeri probléma. Ezek esetében ugyanis arra is kell ügyelnünk, hogy ne súlyosbodjanak – egy rosszul megállapított diéta például akár végzetes kimenetelű is lehet egy diabéteszes esetében. Nyilván, egy-két kiló súlyfölösleg esetén még nem kell klinikákra rohanni, de 15-20 kilónál már ajánlatos hozzáértő szakembert felkeresni, aki a vizsgálatok alapján személyre szabott tanácsot tud adni.

Dr. Simon Attila kérdésünkre azt is elmondta: a havonta felbukkanó új diétákról rossz a véleménye, csakúgy, mint az interneten beszerezhető csoda-fogyasztószerekről. A rosszul kivitelezett fogyás miatt ugyanis nem egyszer kellett már neki is kórházba küldenie beteget.

– Ezek az ismeretlen összetételű, „zsírégető” készítmények lényegében hazugságra épülnek – jelentette ki. – Ugyanis a szervezet víztereit támadják meg, kvázi vízhajtóként működnek, illetve a vastagbéltartalmat ürítik ki. Mindezt nem gyorsan, hirtelen teszik, hanem lassan és fokozatosan, azt is mondhatnám, sunyi módon, aminek következtében a beteg súlya az eltávolított víz és széklet miatt csökken, ő pedig azt hiszi, hogy fogyott. Pedig dehogy A vízhajtó hatás miatt azonban a fogyókúrázó akár még ki is száradhat, annyira, hogy az elveszített folyadékot már csak kórházban tudják visszapótolni. Azt pedig tudni kell, ha a folyadékot megvonjuk a szervezettől, amikor az energiát akar termelni (erre az izmoknak és a belső szerveinknek van szüksége), először a fehérjéhez, az azokat legnagyobb mennyiségben tartalmazó izmokhoz nyúl, nem a zsírhoz. A zsír az utolsó, amit eléget (ez is a raktározó, vésztartalék-képző funkció miatt van). Tehát egy rosszul kivitelezett fogyókúrával lebonthatjuk az izomzatunkat. Ilyenkor 10 kiló fogyásból csupán 1-2 kilogrammnyi a zsír, 3-4 kiló a víz és ugyanennyi az izom. Ettől gyengék, fáradtak, dehidratáltak és rossz hangulatúak leszünk. Ha emiatt visszatérünk korábbi táplálkozási szokásainkhoz, akkor visszajön a zsír, de már 7-8 kiló, 1-2 liter folyadék – izom pedig nem jön vissza semmi... Ez a jojó-effektus.

Hogy mégis, hogyan kellene táplálkoznunk, hogy ne hízzunk el? A szakember azt mondta, a vegán táplálkozás a közhiedelemmel ellentétben nem zárja ki a meghízást, hiszen a növényi élelmiszererekben is van bőven szénhidrát és zsír, ilyenek például az olajtartalmú magvak, vagy a hüvelyesek magjai. Ráadásul kizárólag növényi táplálékkal nem tudjuk biztosítani szervezetünknek azokat a fontos nyomelemeket és aminosavakat, melyekre amúgy szükségünk van. A legfrissebb ajánlások szerint táplálékunk 50 százalékának szénhidrátnak (gabonafélék, teljes kiőrlésű péksütemények), 25-25 százalékának pedig fehérjének (hús), illetve zsírnak kellene lennie. És persze, ne felejtsünk el tartózkodni a túlzott kalóriabeviteltől...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!