Életmód

2015.11.25. 15:31

Ha tünete van, akkor már elég nagy a baj - Szűrővizsgálati program a méhnyakrák megelőzéséért

Nagykanizsa - Ha legalább évente elmentem volna méhnyakrák-szűrésre, ma nem lenne semmi problémám.

Horváth-Balogh Attila

Ezt Zsuppán Beáta volt televíziós riporter, kommunikációs szakember mondta lapunknak, aki immáron 5 éve vívja harcát a méhnyakrákkal. Előrebocsátotta: először és utoljára beszél médiumnak a betegségéről.

– 2010 június 10-én diagnosztizálták nálam a rosszindulatú méhnyakrákot – idézte fel a kezdeteket. – Habár az orvosok mindent megtettek, végül mégis csak el kellett távolítani a méhemet. Ezt még több kisebb beavatkozás követte. Mindezek ellenére igyekszem a helyén kezelni a dolgot és az első perctől fogva vallom, hogy én nem a méhnyakrákba halok bele. Hiszem, hogy ez így is lesz.

Zsuppán Beáta fiával, Ákossal. Beáta szerint nem szabad összeroppanni

Zsuppán Beáta hozzátette: a szükséges műtétek elvégzése után már kielégítőnek bizonyultak a szövettani leletek.

– Lelkileg nagyon nehezen éltem meg, amikor szembesültem a betegségemmel, főleg mert a fiam abban az időben éppen a kamaszkor kellős közepén járt – mondta. – Borzasztóan dühös volt rám, mert miközben riporterként folyamatosan felhívtam a nézőim figyelmét a megelőzés fontosságára, addig én egyáltalán nem foglalkoztam vele.

- Nem jártam méhnyakrák-szűrésre, de más szűrővizsgálatokra sem, és a megbetegedés nekem már gyakorlatilag olyan tüneteket produkált, mint például hogy a vérzéses ciklusaim 28-30 naposra nyúltak – folytatta a volt televíziós riporter. – Lelki szempontból fontos még megemlíteni: nagyon érzékenyen érintett, hogy a méhem eltávolításával 35 évesen gyakorlatilag elvették a nőiségemet is. Ezt igen nehéz volt megemészteni, hiszen még szülőképes nőként történt velem mindez.

A kommunikációs szakember kijelentette: a méhnyakráktól türelmet, alázatot tanult és azt, hogy egy élete van. Ma már elfogadta, hogy a rémálom főszereplője ő maga, s ebben nagy segítségére volt dr. Németh Gábor, a Zala Megyei Kórház főorvosa, illetve a családja.

– Ha egészséged nincs, semmid sincs – szögezte le. – Nincs az a munka, az a vagyon, a hajtás, ami megérne ennyi szenvedést. Csak azt mondhatom mindenkinek: éljen tudatosan, figyeljen oda az egészségére, sportoljon és vegye komolyan a tüneteket.

Dr. Orosházi Attila, a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvosa azt mondja: ha tüneteket produkál a méhnyakrák, már nagyon nehéz kezelni a problémát. Ezért kell nagy hangsúlyt fektetni a megelőzésre, a védőoltásra, illetve a szűrésre. Ez utóbbi ügyében indított közös akciót a Kanizsai Dorottya Kórház egyik alapítványa a szülészeti és nőgyógyászati osztály összefogásával, valamint a helyi kamarai érdekképviselet támogatásával. A kezdeményezés lényege, hogy a vállalatok, vállalkozások egyfajta társadalmi felelősségvállalás keretében anyagi hozzájárulásukkal lehetővé tehetik hölgy dolgozóik számára soron kívül, orvosszakmailag is megfelelő körülmények között a szűrést.

Dr. Orosházi Attila: Ha nincs oltás, megnő a szűrés jelentősége (Fotó: Szakony Attila)

– Ezt a szűrővizsgálati programot azért tartjuk fontosnak, mert annak ellenére, hogy folyamatos törekvés van arra, hogy minél több nő vegyen részt szűrővizsgálaton, ma ez a szám mindössze 30 százalék körül alakul – bocsátotta előre az osztályvezető főorvos. – Igazság szerint ma már nem lenne szabad ennek a betegségnek léteznie Magyarországon, mégis jelentős számú méhnyakrákos esetet diagnosztizálunk évről-évre. 1200-1300 körüli számról beszélünk, és mivel ahogy említettem, a hölgyek nem nagyon járnak szűrésre, a betegséget későn ismerjük fel, ez az oka annak, hogy a betegek közel felét elveszítjük. Az elsődleges megelőzés természetesen a védőoltás lenne, erre van kormányprogram, de önkormányzatunk már évek óta saját rendeletben is szabályozta a nyolcadikos lányok oltását – azt lehet mondani, hogy körülbelül 75 százalékuk élt is a lehetőséggel. Aki nem, az adott esetben különböző tévhitek miatt nem: az egyik ilyen, hogy sok oltott nőnél méhnyakrák alakul ki. Nos, ez totális tévedés, ugyanis az oltásban nem a rákot okozó humán papilloma vírus gyengített törzseit adjuk be, hanem csak a vírus fehérjeburkának egy részét – ez is elegendő a megfelelő immunválasz kiváltásához.

Megjegyzem, az oltás egyébként későbbi életkorokban is beadható, ha a páciens nem fertőzött HPV-vel. Amennyiben az oltástól mégis idegenkedik valaki, akkor nő meg a szűrés jelentősége. A mostani akciónk lényege, hogy ha lehet, minél többen vegyenek részt a kollégáim által elvégzett szűrésen. Megfelelő létszám esetén kiszállunk a helyszínre (tesszük ezt az égető orvoshiány közepette, ami bizony nem kis szervezést igényel), ez esetben nincs várólista, és a méhnyakrák-szűrésen kívül komplett nőgyógyászati vizsgálatot (mely kiterjed például a szintén rizikós területként közismert emlő vizsgálatára is) végzünk. Az sem titok, hogy a befolyó munkáltató hozzájárulásokból az osztályunkat szeretnénk fejleszteni, tehát tulajdonképpen itt két hasznos cél találkozik – és mindkettő a betegek érdekeit szolgálja.

Antal Istvánné, Zsuzsa most, hogy helybe jönnek az orvosok, örömmel él a lehetőséggel (Fotó: Szakony Attila)

Az egyik nagykanizsai bútoripari vállalkozás hölgy dolgozói közül csaknem hetvenen jelentkeztek a szűrésre.

– Cégünk közel 500 főt foglalkoztat, ennek hozzávetőleg fele a hölgy – hallottuk Wilheim Gábor igazgatótól. – Nem csak morális, hanem természetesen, gazdasági okokból is fontos, hogy dolgozóink minél egészségesebbek legyenek. Ezért mindent megteszünk, például járványok előtt védőoltásokkal, vitaminokkal segítjük őket, így aztán ez a fajta felelősségvállalás nem idegen tőlünk. Így gondolkodtunk a méhnyakrák-szűréssel kapcsolatban is, persze, a vizsgálat nem kényszer (mint ahogy a védőoltások igénybevétele, a vitaminok használata sem), mindenki szabad akarata szerint dönthet. Most úgy néz ki, hogy 70 hölgy dolgozónk kérte a szűrést, amihez mi itt, helyben megteremtjük a feltételeket, tehát nem kell menniük sehova.

A nő munkavállalók egyike, Antal Istvánné, Zsuzsa azt mondta: örül az akciónak.

– Az igazság az, hogy eddig nem nagyon volt időm elmenni a vizsgálatra és bevallom, nem is akartam – mondta. – Most viszont, hogy helybe jönnek a szakemberek, vállalom, mert egyébként azt is gondolom, hogy az embernek bizonyos kor fölött már oda kell figyelnie magára.

Dr. Polay József, a kórházi alapítvány kuratóriumának, illetve a helyi kamarai érdekképviseletnek az elnöke érdeklődésünkre elmondta: a következő hetekben minden vállalkozást, kis-, közepes céget, illetve nagyvállalatot megkeresnek az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!