Kitartásra tanít a terepkerékpár

– Az életmódom akkor változott meg gyökeresen, amikor a gazdasági mérnöknek tanultam Gyöngyösön – mesélte Árpád. – Az iskola csak annyiban tehetett róla, hogy az albérlet ablakai a csodás természeti értékünkre a Mátrára néztek, jelesül a Kékes-tető csúcsaiban gyönyörködhettünk. Az egyik barátom invitált először túrára, 26 évesen, s akkor teljesen beleszerettem a hegyekbe, az erdőbe és a kristálytiszta levegőbe. A kerékpározásnak ez a válfaja különösen tetszett, hiszen megtanítja a művelőjét a kitartásra és a koncentrációra.

Fotó: Gergely Szilárd

Árpád hozzátette: egy német neurológus a kerékpáros szakágakat az agyra gyakorolt hatásai alapján rangsorolta. Ebből világosan kiderült, hogy a hosszú távú terep kerékpározás az, ami a legjobban igénybe veszi az idegrendszert, mert minden méteren és pillanatban helyes döntést kell hozni.

Az extra kitartás elismerésre méltó, rendszerint rövidtávokat teljesít, ami 25-40 kilométer közötti távokat jelent, hiszen ezt lehet még külső segítő nélkül is biztonsággal teljesíteni. A minap tizedik alkalommal teljesítette az emberpróbáló 39 kilométeres Szilvásvárad maratont a terep kerékpár nyergében. Ezen kívül ugyancsak ennyiszer tekert a 32 kilométeres Mátra maratonon és nyolcszor győzte le a 32 kilométer hosszú Duna maratont. Az erőpróbák közepette nem elég csak a célra gondolni, komoly a tűréshatárt súroló szintkülönbségek is hatnak a szervezetre.

– Télen, hetente háromszor spinning edzéssel hangolódom – mesélte tovább a hobbi sportoló. – Általában az óra átállítás után megyek ki szabad levegőre – terepre. Először csak országúton tekerek, az újudvari tévétoronyhoz vezető hosszú emelkedő hasonló a versenyeken tapasztaltakhoz. Ezután ha már van a lábában 300 kilométer, akkor a Csónakázó-tó körüli erdőket használom, ahol különféle összetételű terepekkel lehet találkozni. Például van egy rész, ami fűcsomókkal tarkított, ez olyan, mintha egy köves lejtőkkel teli részen haladnék, pont úgy, mint Szilvásváradon. Ha tudom, hogy éppen a Mátra maratonra készülök, akkor próbálok olyan lejtőket választani, ami azokhoz hasonló.

Szilvásvárad a tengerszint felett 290 méter magasan van, ahova viszont a maraton mezőnye felmegy az már 760 méter. Lent süt a nap, fent általában esik az eső. Árpád azt élvezi a legjobban, ha hegynek felfelé tekerhet, a meredek szakaszok különösen kedveznek az izomzatának. Imádja a csodás magyar tájat, a Bükkben a szerpentinek hasonlóan izgalmasak, mint akár a környező sziklás hegyekkel tűzdelt európai országokban.

-Amikor haladok felfelé, gyakran felteszem magamnak a kérdést: szükségem van erre a szenvedésre? – mosolygott Árpád. – A körülöttem elterülő táj azonnal választ ad a kétkedésemre, s már csak a feladatra koncentrálok. Egyébként a pályák vonalvezetése minden viadalon ugyanaz, ám az időjárás könnyen átszabhatja a körülményeket. Míg a terület bejárásakor még száraz volt a terep, addig egy esti vihar könnyedén átszabadhatja a vonalvezetést, a víz ugyanis gyakran ökölnyi nagyságú köveket görgethet egymásra. Előfordult olyan kalandos futam, amikor egy patakmederben mostuk meg a kerékpárt. Bánkúton pedig esett a hó, s lila szájjal, dideregve értünk a célba.

Itt nincs mellébeszélés, táplálkozásban is oda kell figyelnie a 192 centiméter magas és 76 kilogrammos versenysúllyal rendelkező Árpádnak. Bár pontosan tudja, hogy komoly lemondásokkal jár a kerékpársport, mégis sokat ad számára. Bringán ülve, versenykörülmények között úgy érzi, még legalább ugyanennyi alkalommal képes lenne letekerni mindhárom távot, hisz ilyenkor végtelen nagy szabadságot érez.