Reményt önteni a reménytelenekbe

Az evangéliumokban sok csodával találkozunk. Miért tett Jézus csodákat? Minden esetben az Atya nevében. A szándék világos: szükség volt rá, hogy földi útjának cseppet sem könnyű helyzete között emberi mércével mérhető jeleket adjon. Jézus csodái egyrészt érzékeny, szerető szívének ajándékai, másrészt jelek, amelyek rámutatnak Isten végtelen emberszerető irgalmára. Kivel tud csodát tenni? Bűnösökkel, betegekkel, ártatlanokkal, szegényekkel. Nem válogat. Mindenkihez lehajol és irgalmasságot hirdet, hiszen nem megítélni akarta az embereket, hanem Isten útjára vezetni. A reménytelenekbe akart reményt önteni.

Stróber László

Jézus sokszor kérte a csodák után: ne mondjátok el senkinek, legfeljebb igazolás céljából a meggyógyult leprás mutassa meg magát a papoknak. A híre örömhírként terjedt, a farizeusok pedig, ahol lehetett, belekötöttek, provokálták, hogy lecsaphassanak rá. Lázár feltámasztása volt számukra az utolsó csepp a pohárban. Ez már sok, ennek véget kell vetni. De maradjunk a csodáknál. Akik részesei voltak az Úr Jézus működésének, gyógyító erejének, mit tettek? Volt, aki dicsérte Istent, volt, aki ujjongott, elment és nem olvasunk róla többet. Bizony a csoda állandó kísérője a csendes csalódás. Az Isten-érintés, akárcsak az örömhír ígérete, lepereg az emberen. Ma, a technika korában Jézus csodái hasonló sorsot érnének meg.

Emelje fel fejünket az örömhír ígérete. Jézus arra kér, hogy terjesszük szerető irgalmát embertársaink között. A sok emberi rossz, sőt gonoszság között ez keresztény feladatunk.