Életmód

2015.10.10. 11:09

Útban a teljesség felé - A jóga megtanít lélegezni és koncentrálni is

Az intenzív sporttevékenység, legyen az torna, futás vagy labdarúgás, jól összeegyeztethető a jógával. Így gondolja ezt a jógaoktató, akinek életében a sport is hangsúlyos szerepet kapott mindig és kap ma is.

Korosa Titanilla

A Lentiben testnevelőként dolgozó, korábban a ZTE és a Vasas NB I-es csapataiban is megfordult Gaál László jóga oktatóként is tevékenykedik már évek óta. Vele beszélgettünk a jógáról, illetve annak más mozgásformákkal való kapcsolatáról.

Az egykori labdarúgó először Zalaegerszegen találkozott a jógával. Pályafutás alatt többször szenvedett az élsporttal járó sérülések miatt, így került kapcsolatba egy természetgyógyásszal. Majd később Budapesten is rátalált ez a keleti bölcselet, komolyabban pedig Lentiben kezdett vele foglalkozni pár éve. Közben elvégezte a jóga oktató képzést, ennek kapcsán eljutott Indiába is. Lentiben több kurzust is tartott az elmúlt időszakban.

Gaál László jóga közben. A kitartott pózok segítségével a belső szervek masszírozására nyílik lehetőség. Fotó: a szerző

– Korábban sportolóként más mozgásformákat végeztem, ma már a jógáé a főszerep – mondta. – A foci nem éppen kímélő sportág, mondhatni a két véglet a labdarúgás és a jóga, de a kettőt bőségesen össze lehet hangolni, jól kiegészítik egymást. Ha egy órás futás, vagy aerobic kikapcsol, érdemes hozzátenni a jógát, mert közben megtapasztalja az ember, hogy máshogy is megdolgoztathatja a testét, hiszen ilyenkor más izmok működnek. Mindkét esetben elfáradunk, de míg egy foci edzésnél esetleg marad az emberben feszültség, addig a jóga órán minden feszültség távozik. Azok is rá tudnak hangolódni, akik pörgős életmódot folytatnak. Megismerve a keleti szemléletet látom, hogy ott a sportra sem úgy tekintenek, mint nyugaton, más szemlélet uralkodik a mozgás terén. A jógánál a mozgásnak egy célja van, a fizikai test egészségessé tétele. Azért, hogy a magasabb jóga szintekre, amik már a tudattal foglalkoznak, fel tudjon készülni a test. Ezt szolgálja a hatha jóga, ami a testre és a légzésre koncentrál. Sokat tud segíteni ez a módszer a sportolóknak is, mert azáltal, hogy a tudattal foglalkozik, a gyakorlatokat is úgy végzik itt, hogy a tudatot az adott területre fókuszálják. Magyarul megtanulnak az ezt végzők, akár sportolók, a tevékenységre koncentrálni, lenyugtatni magukat éles helyzetekben is, ami igen hasznos lehet. A másik nagyon fontos egy sportoló életében, hogy megtanuljon lélegezni, ezt sehol sem tanítják. A nyugati ember nem is foglalkozik a légzésével, az csak úgy történik. Fontos a légzés élettani és tudati szempontból, illetve a regeneráció miatt. Legkönnyebb futballra, a futásra átvetíteni. Aki kontrolált módon lélegzik, tudatosan, mélyen, többet ki tud hozni magából és előbb ki is piheni magát. Ehhez hozzáadhatjuk, hogy százalékokban mérhetően rugalmasabb lesz az izomzat, a test tovább bírja a terhelést, nem alakul ki sérülés olyan könnyen. Mindezek a jóga mellékhatásai.

A jógázók megtanulnak relaxálni, tudatosan pihenni, lenyugtatni a légzést, ellazítani a testet.

– Aki légzési technikákat alkalmaz, annak a testében nem csak gáz, hanem energia csere is történik, és közben a szervezet tisztul – folytatta. – A jógában ezután következnek az ászanák, azaz kitartott pózok. Céljuk, hogy egyrészt hajlékonyabbá tegyük az izmokat, szalagokat, és hogy masszírozzuk a belső szerveket. Ez önmasszázs. Megfigyelték, hogy bizonyos tartásos pózok milyen belső elválasztású mirigyekre hatnak és milyen irányban. A gyertya állás például a pajzsmirigyre hat, jótékony hatással van a működésére. Tizenkét tartásos pózzal már karban lehet tartani magukat. Természetesen fontos az étkezés is, néhány recepttel bárki javíthat az életminőségén.

A jóga otthonában, keleten, Indiában nincsenek oktatók, hanem guruk tevékenykednek, illetve vannak a szadakák, akik a jóga ösvényein járnak és a szvámik, akik elfordultak az élet anyagi oldalától, és a guru környezetében keresik a kiteljesedést. A legfontosabb különbség a keleti és a nyugati jóga között, hogy a jógát keleten a társadalom csak egy szűk rétege végzi. De minden ember számára adott a lehetőség, hogy elérje a végső célt, az önkiteljesedést, hogy egyesüljön az élet forrásával, vagy mondjuk úgy, Istennel. Ennek egyik eleme, útja a jóga.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!