Életmód

2015.08.13. 12:13

Védőnők, anyák és babák - Az anyatejes világnapot és a védőnői szolgálatot ünnepelték

Hévíz – Hévízen és Nemesbükön közel kétszáz családdal áll kapcsolatban a fürdőváros három védőnője, ám szeretnék, ha többekre figyelhetnének. Tapasztalataik szerint csökken a gyermeket vállaló családok száma. Ám annak örülnek, hogy sok édesanya szoptatja babáját.

Keszey Ágnes

A védőnői szolgálat száz évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek s az anyatejes világnapot ünnepelték csütörtökön a Városháza dísztermében. Az elmúlt évtizedekben a szakemberek feladatai jelentősen megváltoztak, s most is átalakulóban van e hivatás.

-Egészen másra képeztek ki bennünket, s elődeinket, mint amit most a feladatunk. Most nagymértékben az egészségfejlesztés, egészségnevelés területére helyezik a hangsúlyt. Például el kellett végeznünk egy plusz képzést, így a nők citológiai szűrését is végezzük. Ez megelőzés szempontjából nagyon fontos. Örömteli, hogy sok az érdeklődő – szólt újabb feladataikról az egyik helyi védőnő, Kocsisné Vidéki Szilvia.

Az ünnepség egyik szervezője Kocsisné Vidéki Szilvia, mellette az egyik előadó Dr.Tótok Mária, aki „Anyatejjel az allergia ellen” címmel tartott előadást. Karjukban a doktornő tíz hónapos ikrei: Angyal Dániel és Panna Fotó: a szerző

A szakember az anyatejes világnap alkalmából elmondta. hogy a hévízi anyukák több mint negyven százaléka a baba négy hónapos koráig szoptat – ez az arány kedvezőbb az országos átlagnál.

Az ünnepséget Papp Gábor polgármester nyitotta meg, idős védőnőket köszöntöttek, előadások hangzottak el, s programok is szórakoztatták a jelenlevő védőnőket és édesanyákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!