szétcsúszva

2019.12.11. 10:03

A középiskolások harmada rendszeresen fogyaszt alkoholt

A 14 és 18 év közötti középiskolás korú fiatalok 80 százaléka 15 évesen vagy annál korábban ivott először, minden harmadik rendszeresen fogyaszt alkoholt – derül ki a 2019. novemberében készült online felmérésből.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Artem Furman

A leggyakrabban fogyasztott alkohol az égetett szesz, ezt követi a sör és a bor. Dr. Zacher Gábor toxikológus szerint a felmérés eredménye igazolja, hogy a helyzet rendkívül rossz a fiatalkorúak alkoholfogyasztása terén. A szakértő támogatja a Magyarországon idén elindult Szétcsúszva programot, amelynek célja, hogy megismertessék az iskolásokkal a fiatalkori alkoholfogyasztás veszélyeit és a felelős magatartás fontosságát.

A többség korán kipróbálja az alkoholt

A kutatásban részvevő középiskolás korú kitöltők közel 80%-a 15 évesen vagy annál fiatalabb korban próbálta ki az alkoholt. A kitöltők elenyésző része, mindössze 2,87%-a nem fogyasztott eddig még alkoholt.

A felmérés szerint 14 éves kor vagy az alatt a kisebb településeken sokkal több fiatal (62,5%) próbálja ki az alkoholt, mint Budapesten (48,65%).

A 14 és 18 év közötti fiatalok közel fele (49,05%) akkor iszik alkoholt, amikor valamilyen alkalom úgy kívánja. Közel negyedük (23,85%) hetente egyszer, jellemzően hétvégén fogyaszt alkoholt. A válaszadók 7%-a nyilatkozott úgy, hogy hetente több alkalommal, a 1,34%-uk majdnem minden nap iszik alkoholt.

Összességében minden harmadik középiskolás rendszeresen fogyaszt alkoholt.

A hetente több alkalommal alkoholt fogyasztó fiatalok több mint 80%-a 14 évesen vagy korábban próbálta ki először az alkoholt.

A legnépszerűbb italok

Az online kérdőív kitöltőinek 41%-a leggyakrabban égetett szeszt (pálinkát, gyomorkeserűt, rum, vodka, stb.) fogyaszt, ezt követi a sör (29,69%) és a bor (22,41%).

A lányoknál az égetett szesz a leggyakrabban fogyasztott ital (43,16%), de népszerű a bor (24,21%) és a cider (20,57%) is, míg a fiúk esetében a sör vezeti listát (44,73%) megelőzve az égetett szeszt és a bort.

A kitöltők mintegy 60%-a válaszolta azt, hogy pontosan tudja, mi az az alkoholmennyiség, ami még nem árt meg. A válaszadó közel fele (45,23%) úgy gondolja, hogyha iszik, akkor jobban ki tudja engedni a gőzt, minden negyedik kitöltő (26,72%) ha hétvégén bulizni megy, csak alkohollal tud ráhangolódni. Minden ötödik válaszadó (21,76%) úgy gondolja, hogyha nem inna alkoholt egy társaságban, túlságosan kilógna a sorból, és közel ugyanennyinek (20,04%) nehezére esik nemet mondani, ha alkohollal kínálják. A válaszadók ötödénél (21,17%) gyakran előfordul, hogy többet iszik annál a mennyiségnél, mint ami még nem okoz problémát. Minden harmadik válaszadó (34,54%) jelezte, amikor szívesen iszik alkoholt, az íze miatt szereti.

Az alkoholfogyasztás következményei

A felmérésben részvevők közel kétharmada (62,21%) volt már másnapos, és közel ugyanennyien (58,02%) hánytak már alkoholtól.

A kérdőívet kitöltő 14 és 18 év közötti fiatalok közel felénél (45,99%) fordult már elő, hogy túl sok alkohol után nem emlékezett dolgokra. Közel 15 százalékukkal megtörtént, hogy sok ital után olyan dolgokat posztolt, üzent közösségi oldalakon, amit később megbánt. A válaszadók közel negyede (24,81%) jelezte, hogy alkohol hatására megváltozott a hangulata, depressziós, szorongós lett. A lányok esetében többen (28,07%) tapasztaltak ilyen tüneteket, mint a fiúk (21,01%).

A kitöltők 12%-a keveredett már összetűzésbe az iskolában vagy a szülőkkel a túlzott alkoholfogyasztás miatt. A felmérésben részvevők 18%-ánál fordult elő, hogy csak azért ivott, mert a többiek rábeszélték. A válaszadók több mint felének (vele vagy bárkinél a környezetében) volt már szüksége segítsége túlzott alkoholfogyasztás miatt. A kitöltők közel fele (45,4%) családtagokkal beszélne, ha neki vagy közeli ismerősének problémája lenne, 16%-a alapítványhoz fordulna.

A szakértő véleménye

„A felmérés eredménye igazolja, hogy a helyzet rendkívül rossz a fiatalkorúak alkoholfogyasztása terén.

A fiatalok alkoholfogyasztással kapcsolatos magatartását meghatározza a szociális minta, hogy mit lát otthon, egy családban milyen keretei vannak az alkoholfogyasztásnak. Az eredmények annak tükrében nem meglepők, hogy az országban rendkívül sok a felnőtt alkoholbeteg.

Az alkohollal kapcsolatos ismeretek átadásában nagy szerepe kell, hogy legyen a családnak.

El kell mondani a gyereknek, hogy ne igyon, mert hülyeség, vagy egy keretrendszert kell biztosítani. Támogatok minden olyan kezdeményezést, amelynek célja, hogy visszaszorítsuk a fiatalkori alkoholfogyasztást” – nyilatkozta a felmérés kapcsán Zacher Gábor toxikológus.

A Szétcsúszva program

A Szétcsúszva egy középiskolásoknak szóló edukációs program, amelyet a Diageo a program indulása, 2005 óta nemzetközi szinten támogat. A kezdeményezés célja, hogy megismertessék az iskolásokkal a fiatalkori alkoholfogyasztás veszélyeit és a felelős magatartás fontosságát, felhívva ezzel a figyelmet arra, hogy a döntés az ő kezükben van. A Szétcsúszva program a Momentán társulat képzett színészek által előadott műsorból és egy azt követő interaktív workshopból, értékelésből áll. A program a részvevő iskoláknak fiatalkori alkoholfogyasztással kapcsolatos oktatási anyagot is biztosít. A Diageo világszerte elkötelezett a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorításáért. Magyarországon a vállalat idén novemberben indította el a kezdeményezést, az előadásokkal 3000 középiskolást kíván elérni 2020 tavaszáig.

A nem reprezentatív online felmérés a Szétcsúszva program megbízásából készült 2019. novemberében, a kérdőívet összesen 523 14 és 18 év közötti fiatal töltötte ki.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!