2014.06.21. 16:00
Idegenbeli döntetlen, de nem jutott fel a ZTE FC U21-es csapata (képekkel frissítve)
Szombaton 17 órakor kezdődött az U21-es labdarúgó bajnokságban az NB I-es kiemelt csoportba jutásért kiírt osztályozó visszavágója. A Dunaújváros a szerdán, Egerszegen szerzett egy gólos előnye birtokában fogadta a ZTE FC együttesét.
A találkozó elején az egerszegiek kiegyenlítették hátrányukat, amikor a 7. percben Tóth futott el a bal oldalon, a beadására érkezett Babati, megelőzte a védőket és élt a lehetőséggel, 6 méterről a kapuba továbbított. Nem sokáig örülhetett a vezetésnek a ZTE FC, hiszen három perccel később egy szöglet utáni kavarodásnál Szabó Cs. a bizonytalankodó Kalmár mellett a kapuba gurított, ezzel egyenlítettek a dunaújvárosiak. Vitatott volt a helyzet, mivel a gólt lesgyanús szituáció előzte meg. A 40. percben Tóthot buktatták a hazaiak a 16-oson belül, a megítélt büntetőt pedig Bíró jobbal a bal alsó sarokba lőtte, ezzel vezet szünetben a ZTE FC és az összesítésben 2-2-re áll, de idegenben lőtt több góllal ezzel továbbjutásra állt.
A második félidőben aztán 55. percben Hajdók 6 méterről a jobb sarokba fejelt, ezzel egyenlített a Dunaújváros. Aztán a 64. percben a bizonytalankodó zalai védők és a rosszul kifutó kapus mellett Tóth T. az üresen maradt kapuba fejelt (3-2). A találkozó hajrájában aztán egyenlített a ZTE FC, amikor Szántó Á. egy beadás utánközépről 8 méterről a léc alá fejelt.
A zalaiak 3-3-as döntetlent értek el, de a hazai pályán elszenvedett vereség miatt 4-3-as összesítéssel alulmaradtak a Dunaújvárossal szemben, így a Duna-partiak jutottak fel az U21-es, NB I-es kiemelt bajnokságba.
U21-es osztályozó az NB I-be jutásért: Dunaújváros - ZTE FC 3-3 (1-2)