Foci

2016.09.01. 16:10

A Lövő megállítaná a Lentit - A Teskánd skalpot szerzett, a Csács most nem botlana

Zalaegerszeg - A labdarúgó megyei első osztály küzdelemsorozatában jelenleg már csak a Lenti TE és a Gellénháza együttese a hibátlan. A hét vége ismét hoz rangadógyanús találkozókat, a Lenti-Zalalövő mérkőzés például kifejezetten annak nevezhető.

Kerkai Attila

A legutóbbi játéknapon a Lenti együttese Szepetneken győzött, míg szombati ellenfele, a Zalalövő hazai pályán nyert a Kiskanizsa ellen. A lövőiek részéről Ostrom János vezetőedző érdeklődéssel várja lenti mérkőzésüket, s reméli, sok szurkolójuk is elkíséri majd őket idegenbe.

- Egyértelmű, hogy a Lenti az esélyes a szombati mérkőzésen - hallottuk Ostrom Jánostól. - Nálunk vannak gondok, elsősorban sérülések miatt, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy feltartott kézzel mennénk Lentibe. Azt bánom egy kissé, hogy Semjénházán nem tudtunk nyerni, hiszen akkor mi is hibátlan mérleggel érkeznénk Lentibe, de azért megyünk, hogy megállítsuk a hazaiakat. Sok lövői szurkolóra számítok ezen a meccsen, hiszen hallottam, hogy szeretnének ott lenni drukkereink közül többen is, ami biztos, hogy a csapatnak is segítséget jelentene.

A legutóbbi forduló egyik meglepetését okozta a Lets Do It Technoroll Teskánd gárdája azzal, hogy legyőzte a bajnokság egyik titkos favoritjának tartott Csács-NSE gárdáját. A teskándiak szakvezetője, Mándli Péter úgy fogalmazott: ő azért látta csapatában, hogy valami mocorog benne .

- Az első fordulótól eltekintve, mert az tényleg nem volt jó, a másodikban szerintem Gellénházán már jól játszottunk a vereség ellenére is - mondta Mándli Péter. - A nyáron próbáltunk erősíteni és a felkészülésünk is jól sikerült. Mondjam azt, hogy számomra azért nem volt annyira meglepetés a Csács elleni siker? Természetesen ellenfelünk erős csapat, valóban a mezőny egyik legjobbja. A célunk az volt, hogy ne kapjunk gyorsan gólt. Véleményem szerint a helyzetek alapján is benne volt az, hogy vagy ide, vagy oda dőlhet el a mérkőzés sorsa. Ez végül nekünk sikerült, igaz, a győztes találat előtt a csácsiak lőttek egy kapufát. A hét végén Nagykanizsára utazunk, s mondanom sem kell, az sem lesz egyszerű mérkőzés. Megpróbálunk jó meccset játszani, lehetőleg a saját futballunkat megvalósítani, és persze az adódó lehetőségekkel is jól kell sáfárkodnunk. Kellenek a pontok, ami minden mérkőzésre igaz, hiszen nagyon szeretnénk, ha az idén még stabilabbakká válnánk, és az a cél, hogy a középmezőnyben vessük meg a lábunkat.

A teskándiak (sötétkékben) szeretnék, ha a korábbiaknál stabilabb együttesük lenne és azt szeretnék elérni, hogy a középmezőnyben emlegessék őket. A Csács ellen már van egy bravúr is  Fotó: Katona Tibor

A Csács-NSE tehát kikapott Teskándon. Kovács Imre vezetőedző most azt reméli, hogy a hét végi fordulóban már nem éri őket hasonló meglepetés, amikor a Pókaszepetket fogadják.

- Egyébként nem leptek meg bennünket a teskándiak, hiszen fegyelmezettek voltak - jegyezte meg Kovács Imre legutóbbi találkozójukkal kapcsolatban. - Az ellenfél tíz emberrel védekezett, nekünk pedig abban az összetételben, amiben játszani tudtunk, nem sikerült igazából feltörni ezt, s egy kapufáig jutottunk. Többen elfoglaltság miatt hiányoztak, amit előre láttunk, s ezért szerettük volna, ezt a találkozót szombaton játsszuk. Ebbe a Teskánd nem egyezett bele, de ez valahol érthető is, hiszen ők általában vasárnap futballoznak. Hiányzik ez a három pont, viszont a hét végén a Pókaszepetk ellen már jobban össze tudunk állni. Sajnos Kozma kapust kiállították, ő eltiltását tölti, de ezért van helyettesítő, hogy pótolja őt. Egyértelműen nyerni akarunk, de sok múlik azon, hogy időben be tudunk-e találni. Ha nem, akkor akár kínlódás is lehet a mérkőzésből. A vezetők a dobogó elérését jelölték meg célként, ami a keret összetételét tekintve reális elképzelés, viszont ehhez az is kell, hogy lehetőleg ne sújtsanak bennünket sérülések.

A Lenti TE mellett a mezőny másik százszázalékos csapata a Gellénháza, amely a Zalaszentgrótot fogadja. Az eddig látottak alapján egyértelműen Bencze Péter csapata az esélyes. Az újonc Gyenesdiás megszerezte első győzelmét, amely most a még pont nélküli Kiskanizsához látogat, érdekes lesz ez a csata is. A másik, szintén nulla pontos csapat a mezőnyben az újonc Zalakomár, amely Semjénházán vendégeskedik. A Csesztreg az első forduló után, amikor a Lentivel játszott, a másodikban szabadnapos volt, majd nyert a hét végén a Türje ellen, most pedig szombaton a Szepetnek lesz a Fentős legénység vendége Csesztregen.

A II. osztály Déli-csoportjában szereplő Rédics visszalépett a bajnokságtól, amit Kiss Balázs elnök elsősorban a létszámhiánnyal indokolt. Mint mondta, térségükben nagyon sok a csapat, többen más együttest választottak, s mivel ők amatőr szellemiségű csapatban gondolkodnak, nehezen igazoltak. Az elnök azt elmondta, szeretnék az ifjúsági együttesükkel végigjátszani a bajnokságot. Azt is hozzátette: a következő pontvadászatra ismét tervezik, hogy neveznek, hiszen úgy érzik, a településen igénylik az ott élők a futballt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!