Foci

2015.07.29. 10:27

Jelentős átalakulás - A ZTE FC a női csapatánál egy nagy név, Pelé is szerepel

Zalaegerszeg - Javában készül az új bajnoki idényre a ZTE FC NB II-es női labdarúgócsapata, amely a nyári szünet során alaposan átalakult. Minderről Kostorják Zsolt vezetőedző számolt be, aki azt is elmondta: örül, hogy a küzdelmek két csoportban zajlanak majd.

– Tizenöt játékossal, heti három edzéssel, és a tervezett három edzőmérkőzéssel készülünk az augusztus végi bajnoki rajtra – vágott a dolgok közepébe Kostorják Zsolt edző. – A felkészülés elején az erőnlét megszerzésére helyeztük a hangsúlyt, mostantól viszont már a labdáé a főszerep. A lányok hozzáállásával eddig elégedett vagyok.

A ZTE FC játékoskerete a nyáron alaposan átalakult. Széplaki Rebeka a futsalra váltott, a Göcsej SE-hez igazolt, Vincze Beatrixot a munkája szólította a fővárosba, Szollár Bernadett pedig visszaigazolt Kanizsára. Rajtuk kívül alacsonyabb osztályban folytatja Luczi Evelin, Szabó Réka, Pete Júlia, és Góczán Kitti, s a távozó játékosokkal kapcsolatban elhangzott, hogy nem haraggal váltak el tőlük, így megköszönték eddigi tevékenységüket, amit a ZTE-ért tettek. Az érkezési oldal is bőséges a csapatnál. Öt utánpótlás korú játékost, Harmath Lillát, Gerencsér Petrát, Gángó Reginát, Kovács Klaudiát, és Szalai Dórát a felnőtteknél veszik számításba. Két játékos érkezett, a Győri DAC-tól Soós Barbara, valamint Bogdán „Pelé" Alexandra, aki magára öltötte már a felnőtt magyar válogatott mezét is. Mindkét játékos a csapat támadó játékában vállalhat főszerepet.

– Ott voltam az MLSZ-ben az NB II-es csapatok tanácskozásán, s nagyon örülünk, hogy végül a szövetség két csoportban rendezi meg a bajnokságot. Győzött az ésszerűség a takarékosság – adott hangot elégedettségének Kostorják Zsolt a bajnokság kiírásával kapcsolatban. – Nagyszerű döntésnek tartom, hogy a kétszer hét csapatos mezőnyben három kör lesz. A mérkőzésszám alaposan megemelkedik, amely elősegítheti a játékosok fejlődését. A rájátszás sem lesz hosszú, a csoportok első két helyezettje folytatja az NB I-ért.

Király Ramóna (elöl) és társai melegítenek az újabb tréningre, Kostorják Zsolt edző a háttérben. Fotó: Katona Tibor

A ZTE-nél a dobogó a cél a bajnokságban, a legfontosabb egy jó szellemű, egymásért küzdő csapat kialakítása. Az egerszegieké lesz minden bizonnyal a másodosztály legfiatalabb együttese. Kostorják Zsolt a keret átalakításával egyben kockázatot is vállalt, de új csapatával is szeretne bizonyítani. A ZTE FC taktikájával az új szezon során többször szeretnék elérni, hogy inkább hozzájuk igazodjon az éppen soros ellenfél, és ne fordítva...

A bajnokság augusztus 29-30-i kezdése előtt egy héttel Magyar Kupa-forduló is vár a lányokra. Egy esetleges jó szereplés, nagy lökést adhatna számukra a bajnoki folytatásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!