Foci

2015.06.22. 14:45

Gólgazdag volt a szezon délen - Összesen öt csapatnak sikerült az összes hazai mérkőzésén gólt szereznie

Zala megye - A megyei labdarúgó III. osztály Déli-csoportjából kiemelkedett a Miklósfa, de nem panaszkodhatnak az újonc Szerdahely FC-nél sem.

Bozó Péter

Veretlenség

A 2014-2015-ös bajnoki szezonban a leghosszabb veretlenségi sorozatot a Miklósfa együttese építette fel: a csapat összesen 19 mérkőzésen maradt veretlen, a sorozat a Szerdahely FC elleni 2–2-vel szakadt meg a 24. játéknapon, amikor már biztossá vált a miklósfaiak bajnoki címe. A Murakeresztúr a szezon második felében egymás után tíz mérkőzést vívott meg vereség nélkül, míg az újonc tótszerdahelyiek egy kilences szériát tudhatnak maguk mögött.

Hazai pályán a Pogányszentpéter nyújtotta a legjobb teljesítményt, az egész szezonban nem szenvedtek vereséget, míg vendégként a Miklósfa mondhatja el magáról ugyanezt.

Győzelmi sorozat

Ebben a külön versenyben is a Miklósfa áll az élen. A bajnokcsapat a már említett 19 mérkőzéséből az első 18-at megnyerte, amivel teljesen kitűnik a mezőnyből, hiszen az őket követő Sand csak öt találkozón tudott sorozatban nyerni, míg a Bajcsa, a Bagola és a Murakeresztúr 4-4 győzelemig jutott.

Otthon és idegenben is a Miklósfa a legjobb, 9-9 sorozatban elért sikerrel, a többi csapat viszont már nem tudott ötnél többször egymás után győzni.

A miklósfai védelem összesen 31 gólt kapott. Képünkön Krajcsovics Tamás próbálja megállítani a bázakerettyei Tóth Attilát (pirosban). Fotó: Archív/Szakony Attila

Nyeretlenség

A leghosszabb nyeretlenségi szériával az Eszteregnye rendelkezik, a 7. és a 22. forduló között összesen tizenhárom meccsen nem tudtak nyerni. A sorozat a Bagola elleni 1–7-tel kezdődött és a tizenharmadik sikertelen mérkőzést is a nagykanizsai csapat ellen vívták, majd legyőzték a Zalakarost és zsinórban háromszor nyertek. Őket a Bajcsa és a Sormás követi, 12-12 nyeretlen találkozóval. Hazai pályán nagyon jól szerepelt az újonc Szerdahely FC, hiszen nem fordult elő velük az, hogy két egymást követő mérkőzésen is győzelem nélkül maradtak volna, de a Pogányszentpéter és a Miklósfa is hasonló teljesítményt nyújtott.

Vereségsorozat

A mögöttünk hagyott bajnokság kiszámíthatatlanságát is mutatja, hogy összesen hét együttes mondhatja el magáról, hogy nem kapott ki egymás után háromszor, ami több, mint a csapatok fele. Vendéglátóként a Pogányszentpéter nem szenvedett egyszer sem vereséget, de rajtuk kívül további hat klub (Miklósfa, Murakeresztúr, Bagola, Sand, Szerdahely FC és Újudvar) is jól teljesített, hiszen egyik sem szenvedett el két egymást követő vereséget a 2014-2015-ös bajnokságban a saját otthonában.

Gólszerzés

A gólszerzés is a miklósfaiaknak ment a legjobban, hiszen mind a 24 találkozójukon betaláltak az ellenfelek hálójába, összesen 86 gólt szerezve. Hazai pályán összesen öt olyan együttes volt, amelyik minden egyes mérkőzésén gólt szerzett, a bajnokcsapaton kívül a Pogányszentpéternek, a Szerdahely FC-nek, az Újudvarnak és a Zalakarosnak sikerült ez a bravúr.

Mindent összevetve egyértelműen a támadójáték dominált az idei szezonban, hiszen a Bajcsa kivételével nem volt olyan csapat, amelyik három egymást követő mérkőzésén ne talált volna be az ellenfél hálójába. A 156 mérkőzésen összesen 712 gól esett, ami 4,56-os mérkőzésenkénti átlagnak felel meg.

Kapott gólok

Az újonc Szerdahely FC szerepel a legjobban ebben az összevetésben, egyedül ők tudhatnak magukénak egy hármas sorozatot, amikor nem zördült meg a hálójuk, igaz, így sem ők kapták a legkevesebb gólt, a Miklósfa és a Murakeresztúr is megelőzi őket ebben a tekintetben. A bajcsaiak az ellenpélda, nekik egyszer sem maradt érintetlen a kapujuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!