Foci

2015.07.07. 13:18

Jövőre ismételne a Zalaszentmihály - Nehezen indult a szezon, de a sikerszériának köszönhetően bajnok lett a csapat

A labdarúgó megyei II. osztály Déli-csoportját nagy küzdelemben, mindössze egyetlen pont előnnyel nyerte meg a Z-Service Zalaszentmihály együttese, akik a bajnokság során 22 mérkőzéses győzelmi sorozatot is magukénak tudhatnak.

Bozó Péter

A Z-Service Zalaszentmihály nem a legjobban kezdtek, a hatodik fordulóban elszenvedték a szezon folyamán egyetlen hazai vereségüket a Pákától és már hat pontos hátrányt szedtek össze a Tófejjel szemben, de ezt követően nagy fegyvertényt végrehajtva, összesen 22 mérkőzést nyertek zsinórban, igaz, ebből egy esetben – a Söjtör visszalépése miatt – utólag törlésre került az eredmény. Ezen a 22 találkozón a csapat 98 gólt rúgott és mindössze 16-ot kapott, ami szintén szép teljesítmény. Mint minden sorozatnak, ennek is vége szakadt, az utolsó fordulóban a Flexibil-Top Zalakomár otthonában szenvedett 2–1-es vereséget a Zalaszentmihály. A végelszámolásnál ez azonban már nem jelentett semmit, hiszen ha csak egy ponttal is, de az együttes végül megnyerte a másodosztály Déli-csoportjának 2014-2015-ös küzdelemsorozatát. A jelenlegi szezonról és a jövőről kérdeztük a csapat elnökét és vezetőedzőjét.

A megyei II. osztály Déli-csoportjának bajnokcsapata a 2014-2015-ös szezonban: Biczó Attila, Szabó Balázs, Janda Marcell, Janda Zoltán, Szentgyörgyvölgyi Attila, Ujvári András, Koczpek Szilárd, Cser Gábor, Kovács Balázs, Kovács Zoltán, Németh Ádám, Sebestyén Balázs, Szőke János, Horváth Máté, Benkő Zoltán, Megyesi Tibor, Soós Gábor, Soós Márk, Szigeti Szabolcs, Tóth Péter, Kámán Kristóf, Kámán Attila (vezetőedző), Mészáros János (elnök), Koczpek Csaba (polgármester). Fotó: Zalaszentmihály SE

– A megyei I. osztály küzdelmeit nem tudjuk vállalni. Sajnos egy kis faluról van szó, ahol nehéz a követelményeknek megfelelő számú utánpótláscsapatot működtetni – beszélt lapunknak Mészáros János, a Zalaszentmihály elnöke. – Szeretnénk jövőre is megnyerni a bajnokságot, vagy legalább az első három hely valamelyikén végezni. A csapat várhatóan együtt marad, így erre véleményem szerint lesz is esélyünk. A keret jelenleg még eléggé képlékeny, tervben van 1-2 fiatal játékos leigazolása, de sok van hátra az átigazolási időszakból. Amennyiben sikerül jövőre is az első helyen végezni, akkor én úgy tudom, a versenyszabályzat szerint kötelező lesz eggyel magasabb osztályban indulni.

– Nehezen indult a bajnokság a csapatnak, hiszen az elején még nem játszhattak az Ausztriából hazatérő játékosok, a keretben levő rendőröknek pedig az árvízvédelemmel kellett megbirkózniuk. Nem panaszkodtunk, akik pályára léptek, azok tették a dolgukat és a maximumot hozták – értékelte a szezont Kámán Attila, a csapat vezetőedzője. – Becsúszott pár vereség, a helyzeteket megteremtettük, csak a végjáték volt gyenge. A csapat a 6. forduló környékén összeállt és elkezdődött a nagy menetelés, ami 22 győzelemig tartott, de a Söjtör visszalépésével ez végül 21-re módosult. Tettük a dolgunkat, folyamatosan zárkóztunk fel az élbolyhoz. Nem foglalkoztunk a statisztikával, mindig az előttünk álló mérkőzésre koncentráltunk. Győzelemre törekedtünk, voltak a bajnokság során nehezebb és természetesen könnyebb meccsek is. A hajrában próbáltam levenni a terhet a csapat válláról, amíg az ellenlábas csapatok az eredményeikkel felvágtak, én nem engedtem senkit erről beszélni. Szerényen, de nagy önbizalommal dolgoztunk és a csapaton belül is mindenki elfogadta a helyét, ami azért volt fontos, mert nem volt sértődött játékos. Akadt olyan mérkőzés, amikor a cseresor lendített nagyot az együttesen és ezért voltunk erősek. Igazi csapatról lehet beszélni, akik mindent megtettek a sikerért, ezért tudtuk három fordulóval a vége előtt megnyerni a bajnokságot. Köszönöm az egész éves munkát minden játékosnak, külön köszönet a polgármesternek Koczpek Csabának, az elnöknek Mészáros Jánosnak, a főszponzornak Bánhegyi Miklósnak, további szponzorainknak, a baráti körnek és nem utolsósorban a szurkolóinknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!