Foci

2015.04.24. 16:54

Nehéz feladat - A feljutásért harcoló Mezőkövesd érkezik ZTE FC ellen

Zalaegerszeg – A ZTE FC NB II-es labdarúgócsapata nehéz helyzetben van, hiszen három egymást követő vereséggel a háta mögött szombaton 18 órától a feljutásra is esélyes Mezőkövesdet fogadja.

Kerkai Attila

A ZTE FC a legutóbbi két mérkőzésén két gólt is lőtt, de például idegenben Sopronban ez volt elég a pontszerzéshez, mert közben hármat kaptak az egerszegiek... Sőt, a legutóbbi három találkozóját egyaránt három góllal zárta a ZTE FC, úgyhogy egyértelmű, miben kellene előrelépni ahhoz, hogy a Mezőkövesd ellen sikerüljön nyerni.

– Továbbra is tartom, hogy ebben az osztályban bárki legyőzhet bárkit, így hazai pályán nyerni akarunk szombaton – ezzel a „felütéssel” kezdte pénteki beszélgetésünket Lendvai Miklós, a ZTE FC vezetőedzője. – Ezzel a hozzáállással kell pályára lépnünk, hiszen mindenkit megzavar egy olyan rossz sorozat, mint amit magunk mögött hagytunk, de úgy kell hozzáállni az újabb csatához, hogy most javítani lehet. Gátlásokkal nem lehet futballozni, még ilyen helyzetben sem, csak arra összpontosítva, hogy most nyerni akarunk. A Sopron ellen a támadójátékunk rendben volt, de a védekezés nem, ezért kaptunk ki, erre tehát figyelni kell. Nem szabad ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint akkor. A Mezőkövesd a feljutásért van harcban, valószínűleg az ellenfél is a jó eredmény reményében érkezik szombaton hozzánk, de ez természetes is. Nem lesz egyszerű a feladat, de meg kell oldani.

Szakály Attila, a ZTE FC középpályása visszatérhet eltiltása után, amit a Siófok elleni kiállítása után kapott . Fotó: Pezzetta Umberto

A vendégeknél Lucsánszky Tamás vezetőedző segítője az a Varga Attila lett, akitől elköszöntek a Soroksár csapatától, de még vele jártak egy hónapja Egerszegen. Lendvai Miklós szerint biztos, hogy több információja lesz így a kövesdieknek a zalaiak játékáról.

Babati felépült sérüléséből, Délczeg viszont húzódással bajlódik, ám az ő szerepeltetésében még bízik a szakvezetés. Eltiltása után visszatérhet Szakály Attila is.

A tervezett kezdőcsapat: Szappanos – Simonfalvi, Króner, Forgács, Bedi – Szakály, Kovács G., Vittman, Babati – Daru, Délczeg.

A mérkőzésról szombaton a zaol.hu-n élő szöveges tudósításban is beszámolunk.

A NB II 25. fordulójának nyitómérkőzését, a Csákvár–Sopron találkozót pénteken rendezték, de lapzártánk után ért végez.

A további program. Szombat: Siófok–Békéscsaba 17.00, Szigetszentmiklós–Ajka 17.00, Szeged– Balmazújváros 17.00, Soroksár–Vasas 17.00, Cegléd–Gyirmót 17.00, Szolnok–Kaposvár 18.00.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!