A növekedésnek vége

A budapesti székhelyű KÖVET Egyesület 1995-ben jött létre. A kiemelten közhasznú nonprofit szervezetet 23 vállalat alapította. Az egyesület célja kezdetben a környezettudatos vállalatirányítás elterjesztése volt. Később bővült a tevékenysége, a környezetvédelem mellett a tágabb értelemben vett fenntarthatósággal, és a vállalatok társadalmi felelősségvállalásával kezdett foglalkozni, most pedig egy újfajta közgazdaságtan alapjait rakja le. Több mint 200 pályázati projektet bonyolított le eddig.

– Száz vállalati tagunk van, köztük olyan nagy cégek, mint a Mol vagy az Audi, de egész pici, néhány fős vállalkozások is. Egyfelől képviseljük ezeket a cégeket, mert előremutatóbbak, mint a többiek, másrészt azt a gyakorlatot terjesztjük, hogy lehet másként is vállalkozni, és másért, mint pusztán pénzért – nyilatkozta dr. Tóth Gergely. – Ez nem azt jelenti, hogy a cég ne legyen profitorientált, hanem hogy a nyereség a cél helyett eszköz legyen, s közben ne tegyük tönkre a bolygót, nem utolsósorban az embert – összegezte dr. Tóth Gergely.

Dr. Tóth Gergely: - Azt képviseljük, hogy a nyereség cél helyett eszköz legyen, s közben ne tegyük tönkre a bolygót és az embert. Fotó: Katona Tibor

Hogy mekkora bajok vannak, azt jól illusztrálta a legutóbbi projektjük során Zalaegerszegen is bemutatott vírusfilm. Olyan adatokat soroltak például, hogy a világon tavaly megtermelt négymilliárd tonna élelmiszer fele hulladékként végezte, miközben közel egymilliárd ember alultáplált és becslések szerint naponta 20-24 ezren halnak meg éhezés miatt. A megtermelt javak egyenlőtlenül oszlanak el: egy banán árából csak 1,5 százalék jut az ültetvényen dolgozóknak. 1980-ban egy nagyvállalati felső vezető bére 42 gyári munkás bérének felelt meg, 1998-ban már 419-ének, míg csaknem 1,5 milliárdan napi egy dollárnál kevesebből élnek.

– A válságjelenségekről sok adat van, amelyeket már nem is szívesen használok, mert elveszik az ember kedvét az élettől. De ha egyet mégis ki kell emelnem, a legmegalapozottabb és legátfogóbb az ökolábnyom – említette dr. Tóth Gergely. – 1970-től az emberiség több úgynevezett biokapacitást használ el, mint amennyit a bolygó termel. Jelenleg 152 százalékon állunk, 52 százalék deficitünk van. Idén augusztus huszadikán volt a túllövés napja, tehát az idei évre szóló természeti jövedelmünket akkorra elköltöttük. Az év hátralévő részében abból élünk, amit az előttünk járó generációk felhalmoztak, s amit tovább kellene örökítenünk az unokáinknak – mutatott rá az egyetemi docens.

Elindult ugyanakkor a pozitív irányú változás.

– Ma már nem lehet vállalatot elképzelni fenntarthatósági jelentés és környezeti politika, ISO 14001 tanúsítvány nélkül. A KÖVET tíz évig ezeket az eszközöket terjesztette, s mára át is fordult a világ: mindenki a fenntarthatóságról beszél. De sokan azt értik alatta, hogy hosszú távon profitot termeljenek. A mi értelmezésünkben viszont úgy kellene növekedni, hogy ne szívják el az erőt, a piacot a többiektől. Kidolgoztunk 2007-ben egy modellt erre, a Valóban Felelős Vállalat modelljét, s most ott tartunk, hogy gazdaságelméletet kellene váltani. Ez nagyon nehéz, mert a mai közgazdaságtan kvázi vallás. Szentháromsága is van: a hatékonyság, a növekedés és a versenyképesség. De a fenntarthatóságnak nem ez a záloga. Sőt .

Dr. Tóth Gergely közbevetésünkre azt mondta: ahhoz, hogy az új közgazdaságtan elterjedjen, hogy a vállalatok gondolkodásmódot váltsanak, nem kell lemondani a profitról.

– Ezt a kérdést már végiggondoltam - most írok egy könyvet erről -, mert mindenkinek ez a reakciója, hogy ha a növekedés rossz, akkor a nem növekedés a jó. De ez így nem igaz, mert létezik egészséges növekedés és egészségtelen fogyás is. A hatékonysággal szemben sem a hatékonytalanságot szorgalmazzuk, inkább annak hármas megközelítését: a hatékonyságot, hatásosságot és közhatásosságot. A versenyképességgel is hasonló a helyzet. Fontos dolog a cégeknél a profit, de nem a legfontosabb. Sokan azt hiszik, hogy a multik azért nagyok, mert profitot maximalizálnak. Szerintem inkább azért, mert van egy üzleti koncepciójuk hosszú távra. A világ egyik legnagyobb üdítőgyártójánál történhet nagyobb tragédia annál, hogy egy adott évben veszteséges lesz. Például, hogy az emberek kiszeretnek a termékéből. Ez meg is történt a szóban forgó vállalat esetében, s cég ekkor nagyon ügyesen átállt ásványvízre, később megszerezte a többségi részesedést a rostos üdítők piacán is. A vállalat privát fenntarthatósága szempontjából ez egy gyönyörű történet, a Föld fenntarthatósága szempontjából viszont rossz hír, mert tönkreteszi az összes többi kicsi üdítőgyártót. És sajnos munkahatékonyabb a kicsiknél. Egy nagynál dolgozik mondjuk százezer ember, de ha az ott gyártottal azonos mennyiségű üdítőt adnánk el kis vállalkozásoktól a világon, azok eltartanának 1-10 millió embert. A vállalatoknak el kellene hinniük, hogy ez jó, vissza kellene szorítani az ökonomizmus vallást, főleg a három mítoszát. Az autógyáraknak például az lenne a feladatuk, hogy ellássák a világ szegényeit autóval, nem az, hogy a hatodikat is eladják annak, akinek már van öt, mert ő a fizetőképes kereslet – mondta az KÖVET főtitkára.

Kérdésünkre hangsúlyozta: optimista, bár nem naiv ennek megvalósulását illetően.

– Ez nem is optimizmus, hanem realizmus. A mostani út az irreális, és az erőltetett növekedés a legutóbbi válsággal végleg kifújt. Nem vagyok pesszimista, mint azok, akik azt mondják, hogy katasztrófa lesz, és a jövő háborúja a vízért fog folyni. Nem fog, mert az emberiség megtanulta, hogy nem jó háborúzni, mert az a vesztes mellett a nyertesnek is rossz. Ha valakinél van víz, tud adni másoknak, hogy szomjan ne haljanak, és akkor ő is le tudja mosni a kocsiját. De ha ő medencében dőzsöl, a többiek pedig a szomjan halás szélén állnak, akkor az utóbbiak át fognak mászni a medencében dőzsölő kerítésén. Ilyen szempontból jó a globalizáció, jó hogy összeért a világ. Tehát igen, nagyon optimista vagyok. Nagy változás várható, bár hatalmas áldozatai is lesznek. De azt is gondolom, hogy minél tovább erőltetjük a régi rendszert, annál nehezebben és nagyobb áldozatokkal térünk át az újra. El kellene hinni, hogy vége a növekedő világnak, egy stabil világban kellene hinnünk, nem pedig tovább erőltetnünk a növekedést, amitől legfeljebb lezuhanhatunk.