Gazdaság

2015.01.21. 13:25

Több baleset, több munkavédelmi bírság Zala megyében

Zala megyében tavaly növekedett mind a halálos, mind pedig a súlyos munkavédelmi balesetek száma.

Hajdu Péter

Országosan az első háromnegyed év munkavédelmi adatai kerültek eddig feldolgozásra, a Zala megyében történt 2014-es munkavédelmi események összesítése és a fontosabb tapasztalatok már elkészültek.

Zala megyében tavaly az előző évhez hasonló nagyságrendben, összesen 486 munkáltatót ellenőriztek a munkavédelmi felügyelők, és az ellenőrzéseik során 2008 intézkedést foganatosítottak. Míg a korábbi években, 2011-től 2013-ig 5-8-3 esetben kellett a feltárt szabálytalanságok alapján munkavédelmi bírságot kiszabniuk, addig tavaly 16 esetben kellett ehhez a nem olcsó eszközhöz nyúlniuk. Az ellenőrzések nyomán 383 alkalommal kötelezték határozatban a munkáltatókat a munkavédelmi hiányosság megszüntetésére, és 125 alkalommal született határozat a helyszínen azonnali intézkedés foganatosításáról.

– Két változás látható, ami kidomborodik a zalai számokból is. Az egyik, hogy tavaly több súlyos munkabaleset volt, mint a megelőző években, és részben ennek okán több munkavédelmi bírságot kellett kiszabni a munkáltatókra. Tavaly a tizenhat munkavédelmi bírság összesen 4 millió 281 ezer forintra rúgott. Az eljárási bírságok száma is növekedett, ez annak volt betudható, hogy voltak olyan munkáltatók, akik elmulasztották a baleseti jegyzőkönyvek beküldését, volt, amelyik többször is. Emiatt 7 eljárási bírságot szabtunk ki, 850 ezer forint értékben – közölte érdeklődésünkre dr. Babati Szabolcs, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének igazgatója.

Az igazgató elmondta, sajnos megállt az előző tíz évben tapasztalt tendencia, a halálos munkabalesetek számának csökkenése. Országosan már az első háromnegyed évben 65-en vesztették életüket a munkavégzéssel kapcsolatban, többen, mint 2013-ban egész évben, és a halálos kimenetű munkabalesetek számának növekedése Zala megyében is megtörtént.

– Míg Zala megyében 2013-ban egy halálos munkabaleset volt, addig 2014-ben három halálos munkabaleset történt, ebből kettő haláleset közúton következett be. A másik halálos kimenetű baleset áramütés miatt következett be, a zalaegerszegi posta épületében érte halálos áramütés egy alvállalkozó dolgozóját – idézte fel a tragikus eseményeket az igazgató.

Egyéb, súlyos kimenetelű baleset öt történt a megyében. Ezek közül az egyik esetben a dolgozó ivott egy mérgező anyagot tartalmazó palackból, további négy súlyos baleset során pedig a munkavállalók leestek valahonnan. Mint az igazgató elmondta, két alkalommal padlás födémnyílásáról zuhantak le, egy építőiparban dolgozó az erkélyről esett ki, más esetben karbantartás, tisztítás közben a kezelőjárdáról történt a leesés. Országosan egyébként az első háromnegyed év 147 munkabalesetéből 29 leesésből adódott.

– Ezekből is látszik, hogy a leesés az egyik leggyakoribb veszélyforrás, és a leesés elleni védelem elmaradásából keletkezik a legtöbb súlyos munkabaleset. A bírságainknak is mintegy fele ilyen veszélyeztetés feltárása miatt került kiszabásra. Tavaly kétszer is előfordult, hogy súlyos munkabaleset kivizsgálásáról érkeztek vissza a felügyelők – a két padlásról történő leesést vizsgálták ki – és út közben mindkét alkalommal arra figyeltek fel, hogy emberek egyéni védőeszközök, kollektív védelem nélkül dolgoztak háztetőkön – említette dr. Babati Szabolcs.

Hozzátette, mindkét alkalommal zokon vették a munkavállalók, hogy kérdőre vonták őket a felügyelők. Az idei évben is kiemelt ellenőrzési szempont lesz a magasban végzett munka ellenőrzése.

Az első háromnegyed évre vonatkozó országos munkabaleseti statisztikában a 29 leesés közül 11 alkalommal halt meg a dolgozó, a 30 közúti munkabalesetből pedig 16 volt halálos kimenetelű.

Kapcsolódó cikk:

Három métert zuhant a padlásról, lebénult - Első munkanapján érte baleset a 40 éves férfit

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!