Gazdaság

2016.07.24. 14:16

A dinnye ára lejjebb ment, s van hazai

Zalaegerszeg - A dinnye ára lejjebb ment, akárcsak a puhababé, tapasztaltuk szokásos piaci sétánk során.

Szabó Judit

Sorozatunkban most is a zalaegerszegi piac kínálatát néztük végig. Már megjelent a magyar görögdinnye, amit legolcsóbban 180 forintért láttunk, de volt, ahol 220-ért adták a kilóját, akárcsak a még kapható olasz árut.

A szezon egyik kedvencéhez, a bableveshez való puhababot is olcsóbban adják, mint egy-két héttel ezelőtt, akkor 500 forintért kaptunk egy zacskóval (kb. 20 deka lehetett), most pedig 350-ért.

Tököt, uborkát, cukkinit akár már 100-300 forint közötti áron is találunk (aki nem akar bajlódni a tök meghámozásával és lereszelésével, konyhakészen is kaphat), s továbbra is nagy a választék őszi- és sárgabarackból.

Szilvát láttunk 360-ért, ringlót 250-ért is, és több helyen van szeder, egy-egy kis dobozzal 200-300 forintért.

A dió ára nem változott (2-3000 forint), s tekintve, hogy a termés nagy része elfagyott, idén nem számíthatunk semmi jóra e téren.

Az árfeltüntetésben határozottan pozitív változás történt, ami nagyban megkönnyíti a tájékozódást.

Címkék#dinnye#piac

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!