Gazdaság

2017.01.26. 17:44

A fejlődés éve lehet Szécsiszigeten

Szécsisziget – Tavaly megduplázódott a vendégszám a helyi Andrássy-Szapáry kastélyban a 2015-ös forgalomhoz képest, ami jelentős előrelépés a turizmusra építő település életében.

Korosa Titanilla

– 2016-ot nevezhetjük a lendület évének, hiszen több pályázati lehetőség közül is válogathattunk és próbáltunk jó döntéseket hozni a fejlődés érdekében – kezdte Nagy István polgármester. – Kistelepülésként más úton nagyobb bevételhez módfelett nehéz jutni. A múlt arra kötelez, hogy a történelmi örökséget kihasználjuk és a turizmusban alapozzuk meg a jövőnket. Ennek érdekében két 100 százalékos támogatottságú pályázatot is benyújtottunk, mindkettőt konzorciumban.

Az egyik keretében a kerékpárút hálózat bővülhet és falunkban egy pihenőhely kerülhet kialakításra. A másik kiírás révén lehetőségünk nyílna az Andrássy-Szapáry kastély magtárszárnyának külső felújítására, a korszerű világítástechnika kiépítésére, valamint helyi értéktár kiállítás kialakítására. Emellett a turizmust erősítendő tájékoztató táblák, információs füzetek, térképek is készülnének. Beadtunk egy pályázatot sportparkok létrehozására is, ami a labdarúgópályán valósulhatna meg, bővítve a helyiek lehetőségeit és további programot kínálva az ide látogatóknak. A belvíz elvezetését is szeretnénk megoldani, hiszen ez régi probléma a faluban, ezt is pályázati pénz segítségével tervezzük. Az említett pályázatok összértéke mintegy 70 millió forint, megvalósulásuk jelentős előrelépést hozna.

Nagy István polgármester a felújításra váró magtárszárny előtt, balra az Andrássy-Szapáry kastély

A tervek mellett a kisebb fejlesztésekről is szólt a polgármester.

– Karbantartást végeztünk a hegyi utakon, illetve burkolatmegerősítést a Kossuth utcában, illetve hídgyűrűket újítottunk fel a Petőfi úton – tette hozzá. – Idén is takarékos gazdálkodást tervezünk és folytatnánk ezeket a munkákat. Több utcában tervezünk járdafelújítást, aszfaltozást, és beterveztük a temetőkapu cseréjét, illetve a temető és a ravatalozó felújítására is sort kerítünk tavasszal. A szebb falukép érdekében folyamatosan végezzük a közterületek rendezését, a kastély körül található bivalyrezervátum mulcsozását 150 ezer forintból oldottuk meg.

A fejlesztési tervek mellett a rendezvényekre is odafigyelnek, tavaly tartottak gyereknapot, idősek napját, míg a település legnagyobb és legnépszerűbb eseménye a több mint tíz éve hagyományos nyári Szapáry-nap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!