Gazdaság

2017.04.10. 12:16

A Japán-EU gazdasági együttműködésről fórumoztak Zala megyében

Zalakaros – Az elmúlt évek dinamikus foglalkoztatásbővítése nem tartható, ezért a gazdasági növekedést a hatékonyság és a termelékenység javításával kell biztosítani – jelentette ki egy, a japán exportpiaccal foglalkozó minapi konferencián Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár.

Horváth-Balogh Attila

A japán export célpiac bemutatása című gazdasági fórumra a Karos Spa Hotelben került sor a Vállalkozók Országos Szövetségének Zala Megyei Szervezete szervezésében. Doucha Ferenc zalai elnök köszöntője után Cseresnyés Péter kapott szót.

– A magyar társadalom az elmúlt években nagyon komoly sikereket ért el összefogással, mely összefogásban valamennyi társadalmi csoport részt vett – szögezte le. – De talán ennek az élharcosai mégis csak a vállalkozások voltak, komoly szerepük van abban, hogy jelentős mértékben nőtt a foglalkoztatás, és hogy nőhetnek a bérek. Persze, ehhez az is kellett, hogy Magyarországon megváltozzanak a szabályozók és olyan gazdasági klíma teremtődjön, amely segíti a fejlődést. Az előrejelzések szerint a kedvező folyamat folytatódni fog, de lehet, hogy az eddigiekhez képest teljesen más síkon.

Az államtitkár rámutatott: az elmúlt években 25 százalékkal, 700 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami a továbbiakban már nem tartható – a gazdasági növekedést tehát más módon kell fenntartani, mégpedig a technológia új utakra állításával, a hatékonyság és a termelékenység növelésével. Ehhez azonban megfelelő szakképzettséggel rendelkező munkavállalók mellett megújult szemléletre is szükség van.

– Azon dolgozunk, hogy legyen elegendő szakember az országban, akikkel ezt a technológiai váltást végbe lehet vinni – folytatta az államtitkár. – Ezért alakítjuk át a szakképzést és nyár végére, ősz elejére olyan oktatási metódusokat dolgozunk ki, melyek révén rapid módon olyan hatékony tudást tudunk adni már a munkaerőpiacon lévő, vagy épp oda belépő embereknek, amivel rövid idő alatt el tudnak helyezkedni.

Azt is hozzátette: ez különösen azért fontos, mert a kormányzati elképzelés szerint 4 éven belül 60 ezer fővel kell csökkenteni a közfoglalkoztatottak számát – ebben komoly szerep jut a vállalkozásoknak is.

A japán-magyar gazdasági együttműködés lehetőségeiről Masahide Honda, a Jetro Budapest igazgatója beszélt.

A találkozó előadóinak és résztvevőinek egy csoportja: Cseresnyés Péter, Doucha Ferenc, Masahide Honda és Varga Balázs Péter

Fotó: Horváth-Balogh Attila

– A Magyarország és Japán közötti kereskedelmi kapcsolatok egyre bővülnek, habár a japán import még mindig jelentősen meghaladja a magyar exportot – szögezte le. – Reményeink szerint a jelenleg az egyeztetések utolsó fázisában lévő, Japán és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi megállapodás bővíteni fogja az együttműködési lehetőségeket, s ha ebben sikerül a magyar érdekeket érvényesíteni, akkor abból különösen a magyar mezőgazdasági termelők profitálhatnak sokat. Japánban igen népszerűek a magyar mezőgazdasági termékek, nagyon szeretjük például a mangalicakészítményeket.

Szintén a Jetro Budapestet képviselő Balázs Laura elmondta: ha az összfoglalkoztatottak számát nézzük, a japán cégek, vállalatok 31 ezernél is több munkavállalónak adnak kenyeret itthon és ez a szám már a kétszerese a 10 évvel ezelőttinek. Azt is jelezte: egyelőre a szigetországi vállalatok többsége a fővárosi régióban tömörül, de a japán cégek magyarországi és a magyar vállalkozások szigetországbeli szerepvállalását segítő Jetro Budapest vezetőinek reményei szerint ez a helyzet változni fog, és hazánk többi térségében is megjelennek majd a japán foglalkoztatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!