Gazdaság

2017.06.02. 17:35

Álhírekkel keltettek riadalmat - A szakmai szervezetek kezdeményezték a köznevelési törvény módosítását

BUDAPEST - A köznevelési törvény módosítása nem érinti a diszlexiás, diszgráfiás vagy diszkalkuliás gyermekeket - cáfolta tegnap közleményében a tárca a témában megjelent cikkeket.

Mediaworks

Országos hisztéria bontakozott ki a köznevelési törvény héten elfogadott módosítása miatt. Ennek előzménye, hogy a Népszava napilap azt írta, a jogszabálymódosítás miatt nem kaphatnak felmentést egyes tárgyakból a diszlexiás, diszgráfiás vagy diszkalkuliás gyerekek. A sajtóhírre országos tiltakozási hullám indult el, ám közben kiderült, hogy valótlan tartalmú írásról van szó.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kategorikusan kijelentette: "a módosítás egyáltalán nem érinti a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulókat, így a fogyatékkal élő, diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás tanulókat".

Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman is megszólalt az ügyben, ő azt mondta: a jogszabályt bírálók alapvető fogalmakat kevernek össze.

Ahogy megfogalmazta: két különböző csoportról van szó. Egyrészt vannak a beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarokkal küzdő gyerekek. Másrészt megkülönböztetik a sajátos nevelési igényű gyerekek körét, vagyis ide tartoznak a diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás tanulók.

A diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás gyerekekre nem vonatkozik a módosítás
Illusztráció: BURGER/PHANIE

A módosítás kizárólag az előbbiekre vonatkozik, és azt mondja ki, hogy a mentesítést 2030-ig vezetik ki a rendszerből - mutatott rá. Aki tehát 2018-ban elkezdi az iskolát és ilyen mentesítéssel rendelkezik, az még végigviheti ezt, egészen az érettségiig, és ott is élhet ezzel a kedvezménnyel - fejtette ki. A diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás gyerekekre a módosítás nem vonatkozik, ők sajátos nevelési igényűek, a törvény róluk nem szól, kedvezményeiket, életpályájukat nem befolyásolja - magyarázta az oktatási jogok biztosa.

A másik csoportot, tehát a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTM) küzdő gyermekeket érintő törvénymódosítás célja, hogy sokkal több fejlesztésben és segítségben részesüljenek, ne a magára hagyás , a lemondás és a tantárgyi felmentés legyen esetükben a kizárólagos eszköz - közölte a szaktárca.

A törvénymódosítással ennél a csoportnál azt szeretnék elérni, hogy az egyes tantárgyak, tantárgyrészek alóli felmentés helyett az iskola köteles legyen gondoskodni a tanuló fejlesztéséről a szakértői bizottság véleményében foglaltak alapján. Kitért arra is: változatlanul megmarad az a kötelezettség is, hogy a felmentéstől függetlenül az intézménynek gondoskodnia kell arról, hogy a szakértői bizottság véleményében foglaltak alapján a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulót fejlesztőpedagógus fejlessze.

A Népszava azt is írta, hogy a tárca nem egyeztetett a szakmai szervezetekkel, és gyorsan, csendben fogadták el a törvénymódosítást. Aáry-Tamás Lajos hangsúlyozta: szó sincs gyors döntésről, és a törvénymódosítást éppen a szakmai szervezetek kezdeményezték, továbbá kétéves egyeztetés előzte meg a jogszabály elfogadását. A vaklármát keltők, mint ahogy Aáry-Tamás Lajos elmondta, a szakmát egyáltalán nem kérdezték meg, ehelyett politikai kérdést csináltak a valótlan sajtóinformációkból.

A törvénymódosítást kezdeményező munkacsoport tagjai: a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége, a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Szövetség, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, az EGYMI Egyesület, az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálat és több megyei szakszolgálat képviselői.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!