Gazdaság

2016.01.31. 18:13

Aranybánya lenne tengeri kikötőre alapozva vasúti logisztikai csomópontot építeni

Az 1990-es évek elején a Zalai Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként többször találkoztam dr. Marx Gyula országgyűlési képviselővel. Ő volt az egyetlen honatya abban az időben, aki tőlem, a kereskedelmi és iparkamara elnökétől véleményt kért gazdasági ügyekben.

Akkoriban került napirendre a szlovén-magyar vasútvonal ügye. Elsősorban Marx Gyula érdeme volt, hogy a vasútvonal ma Zalaegerszegen megy keresztül.

Ebben az időben került előtérbe a 9-es autópálya építése is, melynek hídja Szekszárdnál el is készült. Sajnos Pécs lobbitevékenysége erősebb volt, így a 6-os autópálya készült el, melynek ma is minimális forgalma van.

Szlovénia is ekkor fejlesztette koperi tengeri kikötőjét. A képviselő úrral sokat tervezgettük egy zalaegerszegi logisztikai központ létrehozásának ötletét, mely lehetőséget biztosított volna, hogy a délre tartó magyar és osztrák áruforgalmat az északi – elsősorban akkor a hamburgi – kikötőkből Koper felé terelje. A közúti és vasúti találkozás ideális helye Zalaegerszeg lehetett volna.

A napokban a magyar-szlovén kormánytalálkozó után a két miniszterelnök sajtótájékoztatót tartott.

A sajtótájékoztatón mindkét miniszterelnök megerősítette, hogy mindkét ország érdekelt a koperi kikötő fejlesztésében.

Ez Zalaegerszegnek egy olyan lehetőséget ad, mellyel élnie kellene. A 9-es autópálya elkészülte és a vasúti pálya a zalai megyeszékhelyen lehetővé tenné egy olyan logisztikai központ létrehozását, mely hosszútávra meghatározná Zalaegerszeg gazdaságának fejlődését.

Remélem ehhez meglesz az a lobbierő, összefogás, hogy ezzel a lehetőséggel Zalaegerszeg élni tudjon.

Dr. Katona György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!