Gazdaság

2017.02.16. 16:35

„Az értéktárgyakért felelősséget nem vállalunk!” Vagy mégis?! (x)

Akár szórakozóhelyre, gyógyfürdőkbe, éttermekbe, kávéházakba, színházakba, fodrászatba látogatunk, a legtöbb helyen találkozunk a következő felirattal: „Az itt elhelyezett értéktárgyakért felelősséget nem vállalunk!” Ezzel a szolgáltatók le is veszik saját vállukról a felelősséget, amit mi, vendégek sokszor szinte kérdés nélkül el is fogadunk.

A valóság azonban némileg más képet fest, amivel érdemes tisztában lennünk. Nézzük, melyek ezek!

A törvény mást mond

Mindannyiunk számára ismerős a helyzet, hogy amikor éppen kikapcsolódásra vágyunk, és meglátogatunk egy termálfürdőt, éttermet, színházat, kávéházat, nem szívesen visszük be értékeinket, és percekig vacillálhatunk, hogy az autóban hagyjuk-e pénztárcánkat, telefonunkat, kulcsainkat. Szintén találkozhattunk már azzal is, hogy igen sok helyen nincs kifejezetten ezek tárolására alkalmas helyiség, ami máris egy igen fontos jogi következményt vonhat maga után.

A magyar jogrendszer szerint ugyanis, amennyiben az adott szolgáltató nem biztosít külön helyiséget a bevitt dolgok tárolására, úgy felelősségük igenis kiterjed az oda bevitt szokásosnak számító dolgokra, tehát kabátra, táskára, telefonra, pénztárcára. De a felelősségük abban az esetben is megállapítható, ha van erre alkalmas helyiség kialakítva az épületben, ám ilyenkor csak az itt elhelyezett tárgyak tekintetében.

Mi a helyzet akkor, ha a kiírással el akarják hárítani a felelősséget?

A szolgáltatók sok esetben tévesen gondolják azt, hogy egy ilyen felirattal máris megúszhatnak mindent. A hatályos jogszabályok szerint ugyanis az, hogy találunk-e ilyen, vagy ehhez hasonló kiírást a helyiségen belül, ami a felelősség elhárítását célozza, egyáltalán nem számít, vagyis ilyenkor sem zárható ki érvényesen a szolgáltató felelőssége. A gyakorlatban ilyen esetekben egy kiváló ügyvéd hatalmas segítséget jelent, mert mint vendég, vásárló, fogyasztó jóhiszeműen azonnal hajlamosak vagyunk bedőlni a kiírásoknak, és a legtöbb esetben el sem gondolkodunk azon, hogy a szolgáltató jogszerűen kíván-e cselekedni vajon, vagy sem.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

A fentiek alapján tehát a jogszabályok szerint azokra a dolgokra terjed ki csak a felelősség, ami „szokásosnak számít”, valamint a kifejezetten az értékmegőrző helyiségekben elhelyezett tárgyak esetében pedig csak az itt tárolt dolgokra terjed ki.

Ez a gyakorlatban pedig azt jelenti, hogy ha a gyógyfürdő, étterem, színház, fodrászat stb. biztosít kifejezett helyiséget értékeink megőrzésére, de mi nem ott helyeztük el őket, és utólag valamit így elloptak tőlünk, akkor a szolgáltató bizony nem vonható felelősségre. Azonban, ha nincs ilyen helyiség az épületen belül, és így történik meg a lopás, akkor a szolgáltató felelőssége megállapíthatóvá válik a hatályos jogszabályok szerint.

További kérdése van? – Keressen fel egy jogi szakembert Budapesten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!