Gazdaság

2015.07.02. 11:44

Egyre többen hűtik a lakásukat - A vevők igénye szélsőséges, vagy beépíthető klímát, vagy ventilátort keres

Zalaegerszeg - Megjött a kánikula, a 30-35 fok közötti hőségben sokan csak aktuálisan határozzák el, hogy hűteni kellene a lakást.

Hajdu Péter

– Sokan vannak előre látóbbak, akiknek köszönhetően egész évben nagy számban végezzük a klímaberendezések beépítését. De természetesen az idény jellegű igények száma most is többszörösére nőtt – mondja Moód Tímea, a térség legnagyobb klíma- és légtechnikai vállalkozásának ügyvezetője.

Tapasztalatuk szerint a vevők elsősorban a hosszabb garanciaidejű, elsősorban a split, multi split (egy kültéri egység több beltéri egységet üzemeltet) berendezéseket keresik, mobil klímát már nem kérnek. Technológiai hűtéssel is foglalkoznak, áruházláncok rekonstrukciója, illetve újak építése kapcsán. Utóbbihoz hozzáfűzte, a különadók miatt teljesen leálltak az áruházlánci beruházások, csak a meglevők hűtéstechnológiájának az üzemeltetésével, karbantartásával akad feladatuk.

Fotó: Katona Tibor

– Fokozott már az érdeklődés a különböző klímaberendezések iránt. Ebben az érdeklődésben egyébként a tapasztalatunk szerint nagy szerepet játszanak a médiumokban elhangzó, látható időjárás jelentések. Amikor a műsorokban megjelenik, hogy jön a kánikula, azonnal megugrik az érdeklődők és a vásárlók száma. De végül is valóban itt a kánikula, amire felkészültünk. Óriási az érdeklődés a ventilátorok iránt is. Ez utóbbiakat illetően a korábbi években inkább az asztali készülékeket vitték a vásárlók, idén azonban azt tapasztaljuk, hogy az álló ventilátorokat keresik többen – mondta Béda Zoltán, az egyik zalaegerszegi műszaki áruház szakértője.

Az üzletben egyaránt kínálják a külön kültéri és beltéri egységgel működő, beépíthető split klímákat, valamint a hordozható mobil klímákat is.

– Sokan azt gondolják, hogy a mobil klímát könnyedén átguríthatják egyik szobából a másikba. Ez igaz is, mégis az emberek többsége meglepődik, amikor tájékoztatjuk, hogy a mobil készülék hőcserélőjéből is ki kell vezetni egy gégecsövön a lakásból a levegőt. Ezt megfontolva az érdeklődők többsége inkább a split klímát vásárolja meg, hiszen ha mindkettő beépítést igényel, akkor inkább a nagyobb teljesítményű, programozható, jobb szolgáltatást nyújtó berendezést választják – mondta a szakértő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!