Gazdaság

2017.09.03. 15:05

Élénkültek a beruházások - Zala megye az utolsó előtti a sorban

ZALAEGERSZEG A második negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 27 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaki alacsony bázist. A bővülés a nemzetgazdaság csaknem minden területét érintette, adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal.

Zalai Hírlap

Mint a statisztikai elemzésben olvasható, a nagymértékű bővülés a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott projektekkel összefüggő munkálatok élénkülésének és a vállalkozások fejlesztéseiben bekövetkezett bővülésnek egyaránt köszönhető. Az első félévben a beruházások 25 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A második negyedéves 27 százalékos bővülésen belül a gép- és berendezésberuházásoké 21, az építési beruházásoké pedig 33 százalékkal növekedett. A beruházási teljesítmény közel hattizedét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 29, a volumen több mint egytizedét realizáló költségvetési szerveknél pedig 56 százalékos bővülés következett be a KSH jelentése szerint.

A beruházási aktivitás csaknem minden nemzetgazdasági ágban emelkedett. A nagyobb súlyú területek közül a szállítás, raktározás beruházásainak volumene nőtt a legnagyobb mértékben (77 százalékkal), elsősorban az uniós forrásból finanszírozott kerékpárút- és autópálya-építések, valamint közútfelújítások bővülése következtében.

A nemzetgazdasági beruházások 28 százalékát képviselő feldolgozóipar fejlesztései - a több mint egy éve tartó folyamatos expanzió folytatásaként - 9,2 százalékkal bővültek. A legnagyobb mértékben a számítógép, az elektronikai és optikai termékek gyártása, valamint a nagy súlyarányú járműgyártás területén növekedtek a fejlesztések. Jelentősen emelkedett a volumen a gyógyszergyártás, az élelmiszer, ital, dohánytermék, a villamosberendezések gyártása, valamint a - feldolgozóipari termelésben legkisebb súlyú - textilipar területén is.

A harmadik legnagyobb beruházónak számító ingatlanügyletek beruházási volumene 10 százalékkal nőtt, a lakásépítések mellett a logisztikai és ipari célú bérbeadást szolgáló létesítmények építésében és az irodaház-fejlesztésekben egyaránt növekedés történt.

A nagyobbrészt közösségi finanszírozású területeken szintén az átlagot meghaladó mértékben bővültek a beruházások, elsősorban az uniós forrásból történő fejlesztések újbóli megindulása következtében.

A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén megvalósult 94 százalékos növekedésben a határvédelemmel összefüggő ráfordítások is szerepet játszottak. Az oktatásban 43, a humán egészségügyi, szociális ellátásban 66 százalékkal haladta meg a beruházások volumene az egy évvel korábbit.

A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a vendégéjszakák számának növekedésével párhuzamosan zajló hotelépítések és -felújítások járultak hozzá a leginkább a beruházási volumen 21 százalékos emelkedéséhez. Az építőiparban a beruházások - részben a termelésbővülés hatására - 20 százalékkal nőttek. Az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenységben megvalósult 15 százalékos bővülés főként a lízingtársaságok növekvő gépjárműimportjának a következménye.

Az energiaiparban - a korábban befejeződött erőműfejlesztések miatt - 7,2, a víz- és hulladékgazdálkodás területén 22 százalékkal csökkent a beruházások volumene.

Az ingatlanberuházások volumene országosan 10 százalékkal nőtt. Zalaegerszegen is elindultak a társasházépítések
Illusztráció: Pezzetta Umberto

A gazdasági szervezetek első féléves beruházásainak területi megoszlása rendkívül nagy szórást mutat. A rangsort Budapest vezeti 882 milliárd forinttal, a legkisebb fejlődés pedig Nógrád megyéhez köthető, ahol a félév folyamán összesen 13 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre a gazdasági szervezetek. És az sem tagadható, hogy Nógrád előtt közvetlenül Zala megye áll a rangsorban, itt 18,9 milliárd forint értékű beruházásra futotta a félév folyamán. Régiónkon belül Vas megyében 43 milliárd, Győr-Moson-Sopronban pedig 131,7 milliárd forintra alakult a beruházások teljesítménye.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!