Gazdaság

2016.01.31. 19:39

Elfogadta költségvetési rendeletét a bázakerettyei önkormányzat

Bázakerettye – Elfogadta 2016. évi költségvetési rendeletét a dél-zalai község önkormányzata. A 195 millió forintos főösszeg döntő hányadát működtetési feladatokra fordítja a település.

Gyuricza Ferenc

Emellett jut pénz a fejlesztésekre is, négymillió forintos keretet különítettek el pályázati önerőre, konkrét beruházásokról azonban csak később döntenek, amikor a pályázati lehetőségek ismertté válnak. 

A 2016-ban megvalósítandó tervek közül Iványi László polgármester kiemelte annak az öt önkormányzat – Lispeszentadorján, Kiscsehi, Lasztonya, Maróc és Bázakerettye települések – tulajdonában lévő víztározónak a helyreállítását, ami mintegy másfél éve húzódik már. A polgármester elmondta: Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője közbenjárásával e célra húszmillió forintos állami támogatást kaptak, így már folynak a műszaki és a pályáztatási előkészületek.



Az egyéb fejlesztési tervek közt említette a polgármester a jegyzőség épületének felújítását, valamint a járda- és útfelújítási munkálatokat, amiket azonban csak pályázati támogatások függvényében tudnak megvalósítani. Ezenfelül szeretnék a MOL Nyrt.-től megszerezni a faluközpontban található területek tulajdonjogát is, hogy ott is folytathassák a közterületek gondozására már korábban indított programot. 
A község önkormányzata a helyi civil életet is segíti, így szinte egyedüli támogatóként járul hozzá a sportegyesületek működéséhez, s kétmillió forintot keretet különítettek el a civil szervezetek részére is. 

A testületi ülésen a jegyzőség költségvetését is elfogadták, a kilenc község – Lispeszentadorján, Maróc, Kiscsehi, Lasztonya, Bázakerettye, Muraszemenye, Szentmargitfalva, Csörnyeföld és Kerkaszentkirály – igazgatását végző szervezet 59 millió forintból gazdálkodhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!