Gazdaság

2017.05.05. 13:21

Felszálló ágban az olajipar - Hosszú pozitív periódusra készül a Dunántúl emblematikus gépgyára

Nagykanizsa - Újra felszálló ágban a dél-zalai város egyik emblematikus foglalkoztatója. Úgy néz ki, hogy az OT INDUSTRIES-DKG Gépgyártó Zrt. (korábbi nevén Dunántúli Kőolajipari Gépgyár) kilábalt a válságból.

Horváth B. Attila

Pedig utóbbi nagyon komoly negatív hatást gyakorolt a szerelvények és nyomástartó edények gyártásával foglalkozó cégre; tavaly a vállalat dolgozói létszámának csaknem felét el kellett bocsátani.

– Mint tudjuk, 2008-ban indult a gazdasági válság, ami továbbgyűrűzött és jó pár év múlva elérte magát az olajipari szektort is – jelezte Markovics Zoltán gyártási igazgató. – Sokan emlékezhetnek rá, hogy a Brent-olaj hordónkénti ára 100-110 dollár körül alakult, ám 2015-ben már csak 50 dollárt, vagy annál is kevesebbet adtak egy hordó kőolajért. Ez azt hozta magával, hogy az összes olaj-, gázipari és energetikai fejlesztést úgy, ahogy van, leállították, vagy átütemezték, mert az olcsó olajat nem érte meg kitermelni és feldolgozni.

Ráadásul a Krím-félsziget miatt az oroszokat sújtó EU-embargó következményeként az oroszok is igyekeztek az olajipart saját emberekkel és eszközökkel működtetni. Ebből fakadóan az iparágba bedolgozó gyárak megrendelései igen megcsappantak, így természetesen, a DKG-é is. A DKG tavaly érte el a mélypontot, amely leginkább a szerelvénygyártást sújtotta, mert a szerelvények többsége FÁK-piacokra készült. Ezért nagy arányú létszámleépítésre kényszerültünk, jelentős számú munkavállalónktól kellett megválnunk 2016 áprilisában.

Tóth Attila és Nagy Zoltán épp egy speciális olajipari berendezés összeszerelésén dolgozik. A kanizsai cégtől nem idegen a nagy, néha monumentális méretű eszközök gyártása sem

Markovics Zoltán jelezte: ebben az időszakban az volt a legfontosabb, hogy a céget munkával lássák el, ennek rendeltek alá mindent. Tavaly nyárra ennek köszönhetően a nyomástartó-üzletágban akkora megrendelésállomány realizálódott, hogy a megmaradt létszámmal már nehezen tudták teljesíteni.

– Amikor láttuk, hogy további megrendeléseket sikerül behozni, augusztusban elkezdtük „visszatölteni” a foglalkoztatotti létszámot – idézte fel Markovics Zoltán. – Egy bizonyos szintre ezzel eljutottunk, vissza tudtunk lépni 200 fő fölé, ám azóta nagyon megnehezedett a dolgunk, ugyanis nincs elegendő, jól képzett szakember. Ezért részben belső képzéssel próbálunk magunknak szakembereket „teremteni”, illetve más csatornákat is igénybe veszünk, az újsághirdetésektől az álláslehetőséget ajánló plakátok buszmegállókba való kiragasztásáig

A mostani körben 34 főt szeretnénk felvenni, többek közt gépi forgácsolókat, hegesztőket, lakatosokat és így tovább. Ezzel ismét 260-270 főt foglalkoztat majd a DKG – néhány éve félezren dolgoztak itt, attól ez a létszám elmarad ugyan, viszont nagy előrelépés a tavalyi helyzethez képest.

A szakember azt is hozzátette: nem csak kétkezi munkásokra van szükségük, hanem középvezetőkre és úgy néz ki, hamarosan talán mérnökökre is, hiszen egyedi termékeiket saját fejlesztés alapján gyártják.

Markovics Zoltán azt is hozzáfűzte: várakozásai szerint az olajipar és az ebben dolgozó cégek fellendülése folytatódik. Ugyan az olajár valószínűleg nem fog jelentősen növekedni, ám mivel az elmúlt időszakban az olaj, illetve gáz kitermelésével, feldolgozásával foglalkozó vállalatok nem tudtak fejlesztésre, karbantartásra költeni, mára lépéskényszerbe kerültek.

Ez azt jelenti, hogy a szerelvényekre, berendezésekre ismét nagy volumenben lesz szükség. Másrészt a DKG esetében az is biztató, hogy a tulajdonos OT Industries-csoportot februárban felvásárolta a MOL, amely 2020-30-ig több milliárd dollárt tervez fordítani fejlesztésekre különböző területeken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!