Gazdaság

2015.06.29. 19:06

Pogátsa Zoltán: alapjában véve nyugalomban telt a hétfő Görögországban

Alapjában véve békében, nyugalomban telt a hétfő Görögországban, az emberek a bizonytalanság ellenére élik tovább az életüket - vélte Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója, aki Athénból nyilatkozott az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójának. Az M1 Athénban tartózkodó tudósítója arról számolt be, hogy több ezren tüntettek a görög parlament épülete előtt.

A közgazdász, aki szintén egy, kormánypárti tüntetés helyszínéről jelentkezett be, elmondta, hogy nem érez igazán nagy pánikot a görög fővárosban, a lakosság méltósággal tűri a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy mitől félnek jobban a görögök, az euróövezet elhagyásától vagy a megszorító politika folytatásától, Pogátsa Zoltán azt válaszolta, hogy mindkettőtől. A szakértő szerint a kormányon lévő baloldali Sziriza párt azzal az ígérettel nyerte meg az előre hozott választásokat az év elején, hogy az ország tagja marad az eurózónának, ugyanakkor véget vetnek a megszorításoknak, később azonban világossá vált, hogy a kettő egyszerre nem sikerülhet.

A bankjegykiadó automaták előtt hétfőn is hosszú sorok kígyóztak, éjszaka jellemzően a fiatalok, reggel pedig az idősek álltak sorba. Utóbbiak közül sokan úgy vélik, az utolsó nyugdíjukhoz juthatnak hozzá a rendszer összeomlása előtt. "Mit gondol, miért vagyok itt? A nyugdíjamért. Azt gondolja, talán csak a bankot nézem?" - kérdezte ingerülten egy férfi Athén központjában a Híradóban sugárzott felvételen.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy egy hétig zárva maradnak a görög bankok és tőkekorlátozásokat vezetnek be. A pénzügyminisztérium 60 euróban limitálta azt az összeget, amelyet helyi kibocsátású bankkártyával naponta felvehetnek az ATM-ekből. Megtiltottak egyben minden pénzátutalást külföldre.

Gantner Barnabás, az M1 Athénban tartózkodó munkatársa az aktuális csatornán elmondta: hétfő este is 10-20 ezer ember tüntetett a görög parlament épülete előtt. Beszámolója szerint a hétfői nap "a nemek napja", azért demonstrálnak, hogy Görögország utasítsa el a mentőcsomag elfogadását. Hozzátette: a görögök szomorúan látják saját jövőjüket, mind az eurózónában maradva, mind pedig a drachmára való áttérés esetén jelentős áremelkedésekre számítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!