Gazdaság

2017.05.01. 19:50

Hévíz szerepe a turizmusfejlesztésben

Hévíz - Magyarországon minden adott, hogy a turizmus igazi sikerágazat legyen, s ebben Hévíznek is nagy a jelentősége, mondta lapunknak Seszták Miklós fejlesztési miniszter.

Zalai Hírlap

Fejlesztési miniszterként határozott elképzelése a turizmus jövedelemtermelő képességének erősítése nemzetgazdasági szinten. Meglátása szerint Hévíz ebben jelenleg milyen módon veszi/veheti ki részét?

- Magyarországon minden adott, hogy a turizmus igazi sikerágazat, a nemzetgazdaság egyik motorja legyen. Az utóbbi éveket dinamikus fejlődés jellemezte, de hazánk adottságaiban még mindig jóval több lehetőség rejlik, mint amit kiaknázunk. Növelnünk kell a magyar turizmus versenyképességét. Célunk, hogy Magyarországot Európa TOP5 desztinációja közé emeljük. E cél megvalósításában a hazai egészségturizmus egyik központjaként Hévíz kiemelt jelentőségű. Jelenleg Budapest után Hévíz a legnépszerűbb turisztikai célpont, nemzetgazdasági szempontból kiemelt szerepet játszik. Egymillió fölötti vendégéjszaka számával az ágazat húzótelepülésének számít, nemzetközi kapcsolatai pedig hazai szinten is figyelemre méltóak.

Seszták Miklós

A jövőben milyen szerepet vihet a balatoni régióban a fürdőváros, mit tehet hozzá az Ön által elképzelt magyar brand kialakításához?

- Kulturális örökségünk, egyedülállóan gazdag gyógyvízkincsünk, természetes vizeink, tájaink különleges vonzerőt jelentenek az idelátogatók számára. A Balaton térségének egyedülálló földrajzi adottságai, gazdag kulturális programjai, történelmi emlékhelyei, sportlehetőségei, egészség-, gasztronómiai- és borturisztikai kínálata, izgalmas, inspiráló, közös világa itthon és külföldön is jól kommunikálható. Ennek az egységes Balaton brandnek a kialakítását célozzuk a kiemelt térség önálló turisztikai egységként való kezelésével, turisztikai és gazdaságfejlesztéssel, gazdaságélénkítéssel. Hévíz ebből a szempontból is fontos szerepet játszik, amelyet tovább kell erősíteni. A város különleges helyzetben van: a tradíciót és az innovációt, a gyökerek tiszteletét és a jövő lehetőségét egyaránt magába sűríti. Fontos megemlíteni, hogy akárcsak Európa legnagyobb gyógyhatású melegvizes tava, a Hévízi-tó, a Hévízi Tradicionális Kúra is hungarikum. Mindaz, amit Hévíz képvisel és jelent, fontos alkotóeleme a Balaton brandnek.

Hévíz regionális nemzetközi repteret működtet. Megítélése szerint van-e létjogosultsága ennek ma?

- A Hévíz-Balaton Airport turisztikai szempontból felbecsülhetetlen jelentőségű. Egyre fontosabb szerepet tölt be a be- és kiutaztatásban, valamint az áruszállításban. A Balaton térségét és Nyugat-Magyarországot is nagyon jól megközelíthetővé teszi - így nélkülözhetetlen a beutazó turizmus erősítésében. Mindezen megfontolások alapján biztosítottuk eddig is a reptér számára a kormányzati támogatást, amelyre a jövőben is számíthat a város.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!