Gazdaság

2017.04.25. 14:35

Hédl Ádám képviseli hazánkat a nemzeti döntőben, húsz hétig csak falaz

Zalaegerszeg - Magyarországot fogja képviselni Hédl Ádám, a Széchenyi iskola diákja a Szakmák Olimpiáján, miután megnyerte márciusban a SkillsHungary nemzeti döntőjét Budapesten.

Rákos Bianka

A tehetséges végzős a WorldSkills világversenyre készül, kőműves szakmában. A SkillsHungary versenyre, amit megnyert, hónapokon keresztül készült.

- Szinte minden szabadidőmet gyakorlással töltöttem. Szerencsére sokan segítettek a felkészülésben, többek között Gángó Péter Diána tanárnő és Deák Ferenc, a ZÁÉV gyakorlati oktatója, továbbá az iskola többi tanára is, akik elengedtek bizonyos órákról. Részt vettem "A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen" is, ahol az elért 80 százalék feletti eredményemnek köszönhetően felmentést kaptam a szakmai írásbeli vizsga alól, így még több időm maradt, hogy fejlesszem a képességeimet - mesélt a felkészülésről Hédl Ádám.

A budapesti döntőn négy és fél óra alatt kellett megoldania a kiszabott feladatot. Előre meghatározott számú téglából kellett falat építenie, alaprajz alapján.

- A verseny izgalma engem feldob, olyankor csak arra koncentrálok, hogy a legjobb eredménnyel teljesítsem a kihívást. Tavaly is részt vettem ugyanezen a versenyen, akkor csak második lettem - emlékezett vissza a diák.

Hédl Ádám Budapesten azzal a munkával, amellyel megnyerte az országos megmérettetést
Fotó: Széchenyi iskola

Ádám nagyon szerencsésnek érzi magát, hiszen imádja a szakmáját. A jövőjét profi kőművesként képzeli el, bár eljátszott az érettségi megszerzésének gondolatával is.

- Rengeteg lehetőség kerül szóba, ha a jövőmről van szó. Ötéves szakmai tapasztalat után mestervizsgát tennék, a technikusi képzésen pedig még gondolkodom, a végső döntésemben szerepet játszik majd, hogy milyen eredményt érek el Abu Dhabiban. Jövőre Budapesten lesz az EuroSkills verseny, jó volna azon is részt venni, de ez csak úgy lehetséges, ha maradok az iskolában, például érettségizni - nyilatkozta.

A tehetséges fiatal már nagyon várja a szakmák olimpiáját.

- Húsz hét intenzív felkészülési időm lesz május közepétől, amikor csak falazni fogok. Az ország különböző pontjain, Kecskeméten, Gödön és Pécsett három kiváló oktatónál fogok dolgozni. A felkészülésből két hetet külföldön töltök egy német oktatónál. Októberben lesz a verseny, több órás utat teszünk meg repülővel. Izgalmas lesz, mert láthatom Dubajt is, hiszen ott fogunk leszállni és onnan visznek majd busszal Abu Dhabiba - mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!