Gazdaság

2017.04.11. 13:22

A közösség formálta - helyi termékekre alapoz a vidékfejlesztési terv

Alsópáhok –Részben a rendelkezésre álló forrás csökkenése, részben az eddigi visszajelzések és tapasztalatok alapján megkezdődött a térségi vidékfejlesztési stratégia felülvizsgálata.

Keszey Ágnes

A Hévíz-Balaton-Zalai Dombhátak LEADER Egyesület (Leader: a közösségi kezdeményezéseken alapuló, uniós vidékfejlesztési program) tavaly nyáron fogadta el a 2020-ig tartó időszakig szóló vidékfejlesztési stratégiát, melyet önkormányzatok, vállalkozók és civil szervezetek közösen formáltak.  Ez az alapja az egyesület által kiírandó pályázatoknak.

- Ez az összeg 417 millió forint nagyságrendű volt, ez országosan minden akciócsoportnál csökkent: 15 százalékkal lett kevesebb a fejlesztésekre fordítható forrás, 8 százalékkal a Leader közösség működtetésére szánt keret. Főként ezért vált szükségessé a felülvizsgálat, végig kellett gondolnunk, hogyan tudjuk a leghatékonyabban felhasználni ezt a forrást- vázolta Nagy Anita, az egyesület munkaszervezetének vezetője. Az a döntés született, hogy a rendelkezésre álló összeg felére a térségben termelők pályázhatnak majd, mert egyre nagyobb az igény a helyi termékekre, amit jelenleg sem mennyiségben sem minőségben nem tudnak biztosítani a gazdálkodók.

A jelenlegi kínálat bővítése és a minőség javítása a cél -mondta Nagy Anita Fotó: Keszey Ágnes

- Az ős- és kistermelők a célcsoport, akik nagyobb vidékfejlesztési pályázatok léptékét nem tudják elérni, nekik lesz lehetőségük néhány milliós fejlesztésre. Mindenkivel úgy szeretnénk együttműködni, hogy ő mondja meg, hogy mire van szüksége.

A stratégia felülvizsgálata során a korábbi hét intézkedést háromra szűkítették, összevonva, racionalizálva egyes intézkedéseket.

- Az egyik keretében helyi termékek és termelési hátterük támogatása fog megtörténni. Itt azt kell végiggondolni a termelőnek, hogy mire van szüksége, hogy mennyiséget és minőséget tudjon nyújtani, eszközt szerezne be, vagy raktározási kapacitását, esetleg értékesítését tudja fejleszteni. A másik lehetőség a már működő termelő szférának nyújt lehetőséget, hogy termelésüket bemutató, látogatható modellgazdasággá fejlesszék. Az önkormányzatok, civil szervezetek  a helyi termékeket középpontba állító, a kisközösségek együttműködését erősítő rendezvények támogatására pályázhatnak mutatta Nagy Anita a terveket. A módosított stratégiát a Miniszterelnökség – a program irányító hatósága véleményezi, majd az esetleges javításokat követően a közgyűlésnek is el kell fogadni. Ez alapján írják ki a pályázatokat, a tervek szerint ősszel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!